Fejlesztés alatt – pár-beszédek a báb körül

Budapest Bábszínház

Papp Tímea
2022. június 4.

A Budapest Bábszínház Fejlesztés alatt – pár-beszédek a báb körül címmel rendezett konferenciát. Ahogy az alcím is utalt rá: kéttagú alkotóközösségek osztották meg az együttes munkában szerzett tapasztalataikat. A prezentációkból nem hiányzott az önanalízis, -reflexió, -kritika és -irónia, ami azért sem véletlen, mert – a konferencia moderátorának, a szerepben brillírozó Ács Norbertnek a kifejezését elkölcsönözve – kipróbált kapcsolatokról van szó. Ez pedig megengedi, hogy az előadók – a néhol szinte elválaszthatatlan privát és szakmai – műhelytitkokat is megosszák a közönséggel.

Kálmán Eszter, Friedenthal Zoltán

Kálmán Eszter és Friedenthal Zoltán „A zajok történetmesélő képességé”-t vizsgálta a Domestic Noise kapcsán. A Trafóban 2020-ban bemutatott előadásban hangokból és zörejekből építettek narratívát, és mutatták be egy párkapcsolat mindennapjait, ami ráadásul nem egy általános párkapcsolat, hanem a saját életük, a saját hétköznapjaik. Ez a performansz a háztartási eszközöket olyan audiovizuális előadás-alkotó elemekként kezelte, amelyek önállóan és egymással társítva, saját és szoftveresen manipulált hanggal másféle történetmesélő erővel bírnak. Kálmán Eszter és Friedenthal Zoltán konferenciaprezentációja amellett, hogy a konkrét előadás létrejöttéről, alkotófolyamatáról szólt – ami már csak azért is fontos, teszem hozzá, mert igen kevésszer játszották, elemzés, beszámoló ennek megfelelően alig lelhető fel róla –, történetileg kontextualizálta a Domestic Noiseot a 60-as, 70-es évek feminista műveszeivel kezdődően John Cage-en át a kortárs kísérletekig és a foley artig, azaz a filmes zajszinkronig.

Lázár Helga

Lázár Helga és Kovács Domokos prezentációja, a „Research – A formai kísérletezés perspektívái a független és kőszínházi próbafolyamatokban” már a konferencián diskurzust nyitott arról, hogy az művészileg vitathatatlanul hasznos improvizáció milyen mértékben és milyen módon illeszthető az adott strukturális keretek közé. Mivel a rendező-előadó és az előadó-koreográfus alkotópáros a megoldásra is vázolt lehetőségeket, saját hazai és külföldi (báb)színházi tapasztalataikból, valamint a kortárs tánc (kutatási pályázati) rendszeréből merítve, a diskurzus jó alapokról indulhatott. Személy szerint kíváncsian várom a következő stációt.

Szemessy Kingát és Végvári Viktóriát az köti össze – ők maguk fogalmaztak így –, hogy nem hagyományos értelemben táncolnak/báboznak, amit prezentációjuk címében is hangsúlyoztak. A Résztvevő tárgyak & résztvevő testek” fókuszában a részvételi művészet állt, az abban való erős meggyőződés, hogy mindenki művész, és ezt mindenkinek jogában áll megélni. Ez a kijelentés felveti egyfajta minimum szükségességét, egy olyan origó meghatározását, ahonnan a részvételi alkotás elindulhat. Ebben pedig ők, a színház-, dráma- vagy bármilyen más jelzőjű pedagógusok új szerepet vesznek fel: játéktervezővé válnak, akik világot konstruálnak, játékszabályokat hoznak, és ezáltal – teszem hozzá én – lehetővé teszik, hogy a résztvevők a játékot olyan mélységben megélhessék, hogy az átcsússzon a performanszművészetbe.

Ács Norbert

Márkus Sándor és Szilágyi Bálint „Beszélgetés a Nemlétezővel – 14 közös előadás tanulságai” címmel, a nem illusztratív vizualitásra koncentrálva összegezték eddigi együttműködésüket. Konklúziójukat már az elején leszögezték: a látványban nem kódolni kell vagy üzenetet megfogalmazni, hanem a hatásra kell törekedni. A rendező, Szilágyi Bálint leszögezte, hogy ez nem anything goes alapon történik, a vad ötletek nem lehetnek öncélúak, Márkus Sándor pedig hozzátette, számára a tervezői munka azzal kezdődik, hogy az előadás majdani célközönsége után kutat, a nekik fontos vizuális jeleket keresi. Bár az alkotópáros által eddig készített előadások nem futottak hosszú szériát (Szilágyi Bálint: „nem mi tehetünk róla, hogy előadásaink fele kettő után meghal”), legutóbbi lengyelországi premierük, a Gnieznóban készített A kis herceg előadásszáma reményre adhat okot. Már csak azért is, mert ahogy Márkus Sándor mondta, „nem annyira siralmas a helyzet”, mert ők is fejlődnek.

Kuthy Ágnes és Mátravölgyi Ákos „Tárgyak/Testek/Terek” címmel szintén közös előadás-történeteiket osztották meg, különös tekintettel a 2006 és 2018 közötti időszakra, és ennek legfontosabb, legjelentősebb együttműködésére, a Budapest Bábszínházban készített A Hétfejű Tündérre. Az előadásban közreműködő minden alkotótárs feladatának és munkájának a részletezésével mutatták meg, hogyan jött létre a színpadon Lázár Ervin univerzuma.

Michac Gábor és Tengely Gábor „Naprakész múlt – Régi történetek a XXI. század fénytörésében” címmel összegezték és rendszerezték a mögöttük álló 12 évet. A mintegy húsz előadás tematikus csoportosítása csak megerősítette, hogy a fő cél, ha tetszik, a színházcsinálói misszió az, hogy a jól ismert meséket az „itt és most”-ba tegyék, hogy egy régi történet valóságosságát keressék, elérhető, ráadásul sokféle úton, változatos technikával teljesíthető a kihívás.

Szenteczki Zita és a közönség

A Fejlesztés alatt – pár-beszédek a báb körül több tudott lenni, mint tucatnyi alkotó emlékidézése vagy élménybeszámolója, és nem csak a kísérletezést érintő kérdéseket vetette fel, hanem a báb/színházat érintő határátlépések, még inkább a határelmosások témáját is. Mivel gyakorló alkotókról van szó, a munkamódszerekről nem beszámoltak, azokat nem csak kinyilatkoztatták, be- vagy felmutatták, hanem színházi struktúrára, benne pedig saját magukra vonatkozó kételyeikkkel árnyalták, a jelenlegi normatív szempontok mellé újakat javasoltak, ezzel pedig a pár-beszédet párbeszéddé tudták alakítani.

Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Fejlesztés alatt – pár-beszédek a báb körül  konferencia (A Budapest Bábszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménye)

Budapest Bábszínház, 2022. május 5.

Fotók: Hámori Zsófia