gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Negyvenöten Helsingőrben

 

Hamlet (Toldy Ferenc Gimnázium)

Gabnai Katalin, április

 

Az osztálytermi előadások és a nézői élményt résztvevői tapasztalattá növelő színész-drámatanári produkciók idején is meg tudott maradni egy máshoz nem hasonlítható erejű örömforrás és oktatási-nevelési lehetőség: az iskolai színjáték. A vadászni és wellnessezni járó tehetősek el sem tudják képzelni, mi munkába kerül, s milyen mennyiségű lemondást kíván egy iskolai produkció elkészítése, mely jó esetben aztán eljut valamely kisebb-nagyobb fesztiválra, s akkor, de csak akkor, a nevelői kar egy része, vagy a kerület vezetősége legalább megbocsátja, hogy egyesek ilyesmire pazarolják az időt.

Létezik azonban egy titkos hálózat, s ezt azok az intézmények alkotják, amelyekben lehetőség van iskolaszínházi ünnep előkészítésére. Ezeken a helyeken minden évben, sőt néhol minden osztályban (!) bemutatnak valamit, amit nem akarnak fesztiválra utaztatni, és nem is tudnának. Ezeket a saját-színházakat saját öröm élteti. Egy ilyen vállalkozáshoz persze nem csupán egy ember kell, bár elsősorban ő a fontos, aki föl tudja mérni, hogy a bemutatni kívánt mű ürügyén mi mindent lehet megtanítani, megértetni és megéreztetni a fiatalokkal. Kellenek hozzá olyan vezetők, akik tudomásul veszik, hogy nem érmek begyűjtésére kell számítaniuk, és sok esetben jobb is, ha házon belül marad a produkció, mert az akolmeleg összetartja, de egy értetlen zsűri esetleg sárba tiporja. Megeshet viszont, hogy valaki – tanár, szülő vagy akár osztálytárs – elsírja magát az örömtől, mert Józsi, az autista, sikerrel kezeli a fénypultot, Klárika, a csökkentlátó, jelmezben gitározik, és Bori, akinek szavát se hallani máskor, pörögve dialogizál a színpadon.

A budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban huszonötödik éve működik a Toldy Teátrum, Eck Júlia vezetésével. Ezen a tavaszon Shakespeare két darabját, az Ahogy tetsziket és a Hamletet mutatták be.

Szűknek bizonyul az angolvörösre festett falú díszterem, annyian szorongunk benne, mikor a Hamletet látom. Negyvenöt közreműködőnek köszönhető az előadás létrejötte. Hatosztályos gimnáziumban vagyunk, a legkisebbek 13, a legnagyobbak 18 évesek. A könnyen mozdítható elemekből álló pódium a terem hosszanti vonalán, két, egymásba csúsztatott, elfektetett S betűt formáz. Bernardóék szövegét még tudom kívülről, mormolom is az őröket játszó leánykákkal együtt, mikor egyszerre megbolydul a tér, s 8-10 szellem nyomul, tolakszik elő némán, majd tűnik el a dobogók alá, hogy fekete hullámokként később megint megjelenjenek. Bravúros a világítás, később megtudom, ez is a diákok munkája. Aztán beleakadok egy mondatba, amit én másként ismerek. Aztán egy másikba. S hamarosan élvezni kezdem a cselt: három fordítást használnak, Nádasdy Ádám, Eörsi István és Arany János szövegét, mégpedig egyéni ízlés szerint. A próbák elején választhatott mindenki, hogy néki melyik forma a legmegfelelőbb az adott helyzetben.

A játszókon fekete alapruha, póló és nadrág. Az új királyon, Claudiuson (Kerestély Márk), a hatalom bordójába áztatott ing. A királynékon, mert ketten vannak (Bölcsvölgyi Blanka és Nagy Betti), sötétkék, hosszú ruha, Laertesen (Szaniszló Márton) a semlegesség zöldje, Poloniuson (Kálmán László) az ármány sötétlilája, a két Ophélián (Békési Emese és Kozma Zsófi) pedig az ártatlanság fehére. Rosencrantz és Guildenstern kvartettje (Feledy Anna és Gyulai Blanka, valamint Berta Zsófi és Nemes Lili) mustársárgában, míg a nagyszámú színészcsapat tarka kockás és csíkos ingekben virít.

Hamlet a szokásos éjszín szerelésben, ám elég szokatlanul – hárman van. Van egy érzékeny, szenvedő „felettes én”-je (Wittinger Ágnes), egy férfiúi arca (Ötvös Bendegúz), és egy csipkelődésre, szócsatára kész, gunyoros változata (Zrínyifalvi Eszter). S egészen nagyszerű, amint magával vitatkozva tépelődik. A fegyverhasználatot, a vívásokat egyszerűen oldják meg. A támadás jelzésére elég egy rámozdulás, a találatra pedig egy tűhegyes, pontos rámutatás. Felemelő, ahogy így, negyvenöten, lehívják a drámát a magasból, s az, a kiépülő, meglepően nagy erejű kapcsolatoknak köszönhetően, meg is érkezik hozzájuk. Nincs egy hazug szó, nincs egy féligaz tekintet a kétszer egy óra alatt. Az előadást, mely szokás szerint most is csak falakon belül látható, Kállay Géza Shakespeare-kutató, a Toldy Teátrum lelkes nézője és támogatója emlékére játsszák.

Eck Júlia tanárnő lehagyta neve elől a dr. jelölést a plakáton. Tanítványai tán nem is sejtik, hogy ő az, aki – annyi kudarc után – gólvonalon belülre vitte a drámatanári képzés ügyét, s a veszprémi Pannon Egyetemen, társaival együtt, megalapította az első, egyetemi végzettséget adó drámaszakot. Ezek a diákok nem is színésznek, nem is drámatanárnak, hanem vegyésznek, biológusnak, szociológusnak készülnek, s még az is megesik, hogy fogszabályzót hordanak éppen. De már tudják például azt, hogy „A bűn mindenütt ellenséget lát: árulást sejt – s elárulja magát.” S ez nem kevés. Ez nagyon sok. Maga a reménység.

Gabnai Katalin

(Színházi Kritikusok Céhe)

Shakespeare: Hamlet (Toldy Ferenc Gimnázium)

Színlap

Budapest, 2018. március 21., 200 néző

Fotók: Makra Tamás

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?