gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Babaház

 

Mire gondol Alma? (Budapest Bábszínház)

Stuber Andrea, április

 

A színház – játék. Ez olykor a lehető legjobb értelemben érződik felnőttszínházon, gyerekszínházon. A legegyértelműbben azonban a babaszínházon ütközik ki, amely konkrétan a gyerekjátékra épül, az a mintája, a forrása, az alapja, a kerete, a formája, a mindene. Egy jó babaszínházi előadás a világgal még csak alapszinten ismerkedő kisgyerekek jellemző tevékenységeit imitálja vagy zenésíti meg, itatja át költészettel vagy osztozik rajta kollegiálisan, de mindenképpen olyasmivel operál, ami a legkisebb korú nézők számára nem idegen. Ily módon juttatja őket a színházi élmény lényegéhez: a ráismerés közös öröméhez vagy döbbenetéhez.

3 éves kor alatti nézőknek szóló előadásról persze különösen nehéz kritikát vagy elemzést írni, végtére is csak tapogatózhatom a hatást illetően, ráadásul az is nehézkes, hogyan juttassuk el reflexiónkat – nem az alkotókhoz, hanem a célközönséghez. Talán az lenne a megfelelő eljárás, ha színes rajzocskákat készítenék az előadás által ihletve, s azt mutogathatnánk a pöttöm nézőnek, aki szintén részese volt a befogadásnak. Nincs ez még kitalálva.

Az mindenesetre megállapítható: jó, ha a babaszínházi előadás közege, színtere, díszlete otthonos és barátságos. Az is módfelett hasznos, ha az előadó bájos, bizalmat és kíváncsiságot ébresztő. Pájer Alma Virág – akinek már a neve is kedves – szép, fiatal, üde, még ha a bemutatón a szeme kicsit fáradtnak látszott is. Cipzáros, nagyzsebes kezeslábasában – Molnár Anna jegyzi a jelmezeket – tökéletesen illik a Slárku Anett e. h. tervezte díszletbe, amely a hússzíntől a barnán át a szürkéig tartó színskálájával, a plüssök finomságával és a tárgyak puhaságával a harmónia jóleső érzetét kelti.

Amíg a nézőtéren gyülekezünk, a színésznő a díszlet közepén fekszik, alszik. Akár álomba, akár a valóságba indulunk vele a játék kezdetén – nincs nagy különbség. Ismerkedünk vele együtt a színpad titkaival, váratlanul feltáruló terekkel és nyom nélkül eltűnő tárgyakkal. Nem mintha nem lenne elég pusztán a lány takarója a játékhoz, a kisgyerekbújócskához pont jó az is, mindössze a kukucs jelszó szükségeltetik hozzá. A színésznő kezeslábasa is játékos darab: a cipzárja a kapucnit is képes teljes egészében összezárni – ettől eltűnik Alma feje, ami igazán a bújócska netovábbja. Kri-kru is van, amit a magam részéről hajlamos vagyok úgy tekinteni, mint a Feketeszakáll szellemének csodatévő varázsigéjét.

Az előadás alatt gyakran szólal meg a Tarr Bernadett komponálta zene, amely derűsen ritmizálja a színpadi cselekvést. Ismerős momentumokat látunk: egy-egy tetszetős akció makacs és önfeledt ismételgetését, a tárgyak felfedezésének csodáját, a hisztit mint a reakció és az ellenállás egy megunhatatlan formáját, vagy a beszéd egyszerűsített elemeit, a hangutánzás örömét.

Azután Varsányi Péter rendező váratlanul behoz ebbe az egyszemélyesnek tűnő játékba egy újabb szereplőt, aki lila és Lali. A feje plüsskocka, a testét furcsa alakú, különböző szabálytalan kitömések idomtalanítják, amitől a jobb karja például úgy néz ki, mintha alkarból, felkarból és középkarból állna össze. Pethő Gergő játssza jámbor, jóindulatú, kedvesen böhönye arckifejezéssel ezt a másik szereplőt. A megjelenése olyanforma jelentős változás a produkcióban, mint amikor a görög drámaírók elkezdték gyarapítani a színészek számát. Thépszisz még csak egy színészt állított ki, Aiszkhülosz már kettőt, Szophoklész pedig behozta a harmadikat, merészen megnövelve a drámai konfliktusok lehetőségét. (Na, ezt hogyan rajzolnám le?!)

Pájer Alma Virág és Pethő Gergő összeeresztése rögtön másik dimenzióba visz: interaktivitás és kapcsolati dinamika üti fel a fejét a színpadon. Laliból zipzár- és ruhabontás nyomán új formák esnek ki: gömb, gúla, hurka. Ámulat, hogy a világ milyen változatos.

Pájer Alma Virág és Pethő Gergő

A két szereplő, mint két gyerek, együtt kezd játszani, ami nem feltétlenül konfliktusmentes vállalkozás. Összezördülésekkel jár, de ígéretes tanulási folyamat: fel kell ismerni és elfogadni egymás szabályait.

A vége adekvát hepiend: Alma és Lali együtt építenek fel valamiféle állványzatot, amin le tudják gurítani a plüsslabdákat, egyenesen az első sorban mászó nézőkhöz.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Mire gondol Alma? (Budapest Bábszínház)

Játsszák: Pájer Alma Virág, Pethő Gergő

Dramaturg: Pallai Mara
Zeneszerző: Tarr Bernadett
Jelmez- és bábtervező: Molnár Anna
Díszlettervező: Slárku Anett e.h.
Rendező: Varsányi Péter

Budapest Bábszínház, Kemény Henrik Terem, 2019. március 22., 25-30 néző

Fotók: Budapest Bábszínház, Éder Veronika

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?