Mamó

Cimborák Bábszínház

Számos oka lehet annak, ha egy színész monodrámát, illetve egyszemélyes produkciót mutat be. (Erdélyben egyéni előadásnak nevezik ezt a műfajt.) Talán a foglalkoztatását érzi hiányosnak, vagy erős kötődése és személyes mondandója támadt egy konkrét darab kapcsán. Vagy pályája valamely pontján – a kezdetén, a közepén vagy később – csak saját magában bízik igazán, netán ellenkezőleg: az önbizalmát kell megerősítenie. Nehéz feladatra vállalkozik, annyi biztos. Egy fokkal könnyebb a dolga, ha bábos az illető. Hiszen ez esetben még sincs egyedül a színpadon. Van partnere: a báb. Mindegy, hogy testbáb, vagy marionett, vagy akár csak egy bögre, amely tárgyanimáció által életre kel – a báb a színész odaadó játszótársává válik.

Pánczél Kata fiatal, pályakezdő bábszínész. A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulatának tagja lett két éve, amikor még mesterképzésben vett részt a kolozsvári egyetemen. Kolozsvári lány lehet, ez abból sejthető, hogy az internet a 11 évvel ezelőtti kolozsvári Valahol Európában gyerekszereplőjeként jegyzi őt. Színinövendékként, tanulmányai során természetes módon fogott egyéni előadás készítésébe, és úgy tetszik, olyan sikeres ebben, hogy azóta két munkája is szerepel a Cimborák Bábszínház repertoárján. Az első az Önarckép bábbal, amelyet Anna Margit festményei ihlettek, Palocsay Kata rendezte, 14-15 éves közönségnek ajánlva. Ez a produkció meghívást kapott idén tavasszal Tatabányára, a MOST fesztiválra.

Pánczél Kata második, májusban színre került Cimborák-bemutatója a Mamó, amelynek létrejöttét Communitas-ösztöndíj is segítette. A Mamó szerzője Máté Angi, akinek népszerűsége megérne egy külön cikknyi misét – de egyelőre maradjunk csak annál, hogy közkedveltsége a színházakra is kiterjed. Felnőtt- és gyerekelőadás egyaránt született már a meséiből, a Mamóból például a Csipke Mezei Kinga rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Ezt az előadást látta gyerekként Pánczél Kata – így szövődnek a történeti szálak. (De megismerhették az írónő Emlékfoltozókját a győri Vaskakas Bábszínház nézői is, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban pedig a Volt egyszer egyből született méltán nagy sikerű előadás.) Máté Angi polgári foglalkozása óvónő. Írói világát báj, költőiség, melankólia, humor, puha nosztalgia, erdélyi íz, nyelvi játékosság és jól használt naivitás jellemezi – mindevvel épp oly megkapóan hathat a szülőkre, a felnőttekre, mint a gyerekekre.

Pánczél Kata sepsiszentgyörgyi bábszínésznő a marosvásárhelyi Ariel Színház 75. születésnapja alkalmából rendezett egyhetes fesztiválon lépett fel előadásával. Dramaturgként Szabó Emese, zeneszerzőként Visky Péter volt a segítő- és alkotótársa, de egyébként minden az ő műve: a díszlet, a bábok tervezése és kivitelezése, a rendezés, a játék. Kivetítőt használ, ami jó szolgálatot tesz az elején, a történet játékos, gyerekrajzos felvezetésénél, a család, a szereplők bemutatásánál. Eléggé in medias res jön halál és a temetés, minek következtében gyerekhősnőnk nevelése, gondozása a szikár, szigorú, szófukar nagymamára marad.

Máté Angi kislányfigurája szociálisan-társadalmilag-gazdaságilag nem áll távol mondjuk egy Móra Ferenc-i gyerektől a falu szegénysoráról, de mindeközben a lányka szavaiból, a szépre fogékony megfogalmazásaiból mégis valami különös, valószínűtlen idill hajlamos kikerekedni. Szinte meglepő az a fordulat, amikor Nicolai Ceauşescu bekerül a képbe – pontosabban bejön a portréképe abból az alkalomból, hogy a kicsiket kirendelik integetni az ország vezetőjének, aki aztán mégsem jár arra –, mert annyira nem hat konkrét korszakhoz kötődőnek ez a szépen szomorú, finom, szeretetre vágyó és szeretetet sugárzó elbeszélés. (Amikor a kisregényben idővel kiderül, hogy a lány neve Angi, akkor következtethetünk arra, hogy a mű önéletrajzi ihletésű is lehet, ami megmagyarázza az eseti lehorgonyzást az adott korba.)

Pánczél Kata a repkedő szőke hajával, a tágra nyílt szemével, világoskék blúzában, fehér rövidnadrágjában szinte azonnal készen kínálja a kislány alakját. Könnyedén gördülünk tova az előzménymesélős részen, aztán szinte a főhősnővel együtt ismerkedünk avval a néhány emberrel, akit a színésznő hozzá hasonló magasságú emberbábként jelenít meg, saját testével, karjaival kiegészítve. Mamó, vagyis a nagymama – akinek talán csak gyakorlata nincs, vagy tehetsége az érzések, a szeretet, a gondoskodás, a figyelem kifejezésére – rusztikusan faragott, sovány, nagy orrú arc fehéres-szürkés kóchajjal. A semmirekellő nagyapa még elnagyoltabb, nem véletlenül. Fehér vattaszakáll, szemöldök és két nagy, kerek szem. Elénk kerül még egy, gömböc forma, kisebb termetű és jelentőségű öregasszony. De tulajdonképpen mindegy is, hogy ki vagy mi hogyan néz ki. A Mamó világát Máté Angi szavai teremtik meg, amelyeket Pánczél Kata képes érzékletesen átadni a közönségnek.

Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Mamó (sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház)
Írta: Máté Angi
Dramaturg: Szabó Emese
Zeneszerző: Visky Péter
Díszlet-, bábtervező, bábkészítő, előadó, rendező: Pánczél Kata
Marosvásárhely, Ariel Színház, 2024. június 13.

Fotók: Ariel Színház

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Cimkék:

Kérjük támogassa munkánkat! Kattintson gombra és adja meg a támogatás összegét. Amennyiben megteheti, válassza ki a havi rendszeres adomány küldés lehetőségét is. Köszönjük!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból

SPIRITUSZONLINE.HU
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.