Hapcikirály
Komáromi Jókai Színház
Lázár Ervin költői feszességű, a megváltoztathatatlan világ dolgai fölött mélázó humorral szomorkodó, sóhajtva nevető, azonos című meséjéből jókedvvel és megbocsátással teli gyerekelőadás született a komáromi színház színpadán, a vendégül hívott Lőrincz Zsuzsa rendezésében. Tasnádi István szellemes, ritmikus dialógusait pompásan emeli meg a Szirtes Edina által komponált, önmagában is „szerepjátszó” zene, ami – s ezért nem lehetünk eléggé hálásak a színház döntnökeinek – Cserta Balázs zenei vezetésével élőben hangzik el.
A bevezető nyitányocska ugyan időben kissé túlméretezett, vagyis hosszabb kicsit a kelleténél, de meglehet, ez is a közönség szoktatásának része, mondván, mindjárt mesélünk, te csak nézelődjél addig. És szerencsére van mit nézni közben, mert a homályban két elképzelendő vártorony magaslik, azaz sok-sok lebegő, belül üres, boltívesre kerekített ablakráma jeleníti meg az uralkodói fészket. A kiváló díszletet és a varroda által remekbe készített, ringyekből-rongyokból összeálmodott, s összességében valahogy mégis buta pompát mutató jelmezeket Lőrincz Melinda tervezte.
Az előadás nagy találmánya egy szereposztási lelemény: Hapcikirálynak a jól ismert és nagy gyakorlatú, apró termetű színészt, Köleséri Sándort hívták meg. Köleséri jól énekel, s emellett kiválóan hozza azt a rendeletileg kormányzó, önérdekétől elvakított, ijedtségtől pattogó hatalomgombócot, akinek az átmeneti megleckéztetését olyan jólesik tanulmányozni. Mert a Lázár Ervin-i alapmű fő vonulatát átmentve, lényegében az önmagunknak tulajdonított beteges fontosság és a pánikba átforduló hipochondria következtében kiadott ostoba rendeletek országromboló hatásáról mesél ez a gyerekhez-felnőtthöz egyaránt szóló játék.
Ahogyan azt a komáromi színházi előadások során lassan megszokjuk, összehangolt csapatmunkát látunk. A történetecske lényege, hogy Hapcikirály irtóra fél attól, hogy az ő esetleg megnáthásodó alattvalói megfertőzik, ezért butábbnál butább rendeletekkel nyomorgatja-ijesztgeti a népét, nehogy ő maga valahogy elkapja a tüsszögést. „Hess, nátha, ess másba, ne a királyi családba!” – hangzik a dal. Udvaroncai (Olasz István és Bernáth Tamás) reszketve szolgálják, s tehetetlenül nézik, ahogy a poroszlók egy magát eltüsszentő, elég szabadszájú szegényasszonyt (Molnár Xénia) elkapnak. No, de amikor nagyon félünk valamitől, van esély rá, hogy meghívjuk a bajt: Hapcikirály bizony tüsszögni kezd. A dobfelszerelés mögött ülő Szabó Viktor leteszi addig pörgetett dobverőit, átvedlik udvari bolonddá, s időnként megpróbálja felvilágosítani rövid eszű uralkodóját. A szerencsétlenebb náthásokat már kilökték a birodalomból, de a királyt ugye, csak nem lehet kitoloncolni. Megpróbálják hát kikúrálni.
Hívják a Fődokiasszonyt. „Helyet kérek, helyet kérek, hogy a betegemhez férjek” vonul be méltósággal Holocsy Krisztina, de nem jár sikerrel, hiába javasol érvágást a páciensen. Mi legyen hát? Mivel az igazi doktorokat is mind-mind kitoloncolták a hazából, két katonaorvos jön. És milyen jó, hogy jönnek! Mert e felcserek – a poroszlókat is játszó Béhr Márton és Szebellai Dániel – jelenlétében egyszerűen ragyog és él a színpad. Javaslataik ugyan horrorisztikusak, de menti a helyzetet az a méretes vetítővászon, ami mögött hirtelen árnyjátékká, bábos megoldássá válik minden rettentő csonkolási javaslatuk. Bábos tanácsadó: Varga Péter m.v.
Persze őket is eltanácsolják, s mivel orvosféle már nem maradt a honban, hívják a természetgyógyászok képviselőjét. Csipkeernyővel, csipkeslafrokban, időnként madártoll szálaival titokzatosabbá téve, fekete árnyékhercegnőként jelenik meg Hostomský Fanni karcsú sziluettje, hogy csábító, keleti stílusú tánca közben méretes, ámde költői butaságokat zagyváljon, mákostésztára termeszhangyákat varázsolva. (Talán a szép női alak dresszét díszíthetné még valami diszkrét szalagszoknya, de ha így marad, az se baj, így az apukák is biztosan jönnek legközelebb gyerekszínházba.) A hókuszpókuszokon úgy elcsodálkozik a kicsi király, hogy eláll a tüsszögése. No, ha meggyógyultál, fizess! – mondja Vajákos Mari. S ekkor jön egy figyelemreméltó fordulat: míg Lázár Ervinnél a Bolondnak jut eszébe tettetni a tüsszögést, itt ez a trónján forgó, sóher kis gömböc maga menekül hazugságba. Tetteti, hogy meg sem gyógyult. Miért fizetne? S nagyot tüsszent.
A javasasszony megátkozza, s erre tényleg rájön a nátha a királyra. Végül az udvarmesteri feladatokat is ellátó bolond előáll a tervvel: mi lenne, ha a királyi náthát, mint valami adományt, szétosztanák a nép között? És megteszik, mit elterveztek. Terjed a királyi nátha, hörög, tüszköl boldog boldogtalan, s akiknél elmúlna, azoknak államvédelmi okokból rendeletileg lesz előírva. Szóval, kedves alattvalók, csak óvatosan!
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Hapcikirály (komáromi Jókai Színház)
Játsszák: Köleséri Sándor m. v., Szabó Viktor, Béhr Márton, Szebellai Dániel, Molnár Xénia, Hostomský Fanni, Holocsy Krisztina, Olasz István, Bernáth Tamás
Írta: Lázár Ervin meséje nyomán Tasnádi István
Zene: Szirtes Edina
Zenei vezető: Cserta Balázs m. v.Rendező:
Koreográfus: Róvó Tamás m. v.
Díszlet- és jelmeztervező: Lőrincz Melinda m. v.
Rendező: Lőrincz Zsuzsa m. v.
Fotók: kaposvári Csiky Gergely Színház – Biennálé, komáromi Jókai Színház – Dömötör Ede
A kritika a színház által rendelkezésünkre bocsátott előadás-felvételen alapul.
