Káin és Ábel ringbe száll
Csokonai Nemzeti Színház
Minél több előadást látok a Csokonai Nemzeti Színház ifjúsági repertoárjából, a mélyen azért még ma is bennem élő fiatalember egyre hangosabban kiabál: Én debreceni diák akarok lenni!
A kőszínházszerte gombamód szaporodó ifjúsági, színházi nevelési, tantermi, satöbbi projektek áradatában érdemes kijelölni biztos pontokat. Vigyázó tekintetünket bátran vessük a Budapest táblán túlra, mert csodákat láthatunk. A Gemza Melinda, Madák Zsuzsanna, Varga Nikolett gründolta CsIP, azaz Csokonai Ifjúsági Program mára védjeggyé izmosodott (tanulságos az öt évvel ezelőtti képet a maival összevetni): évente szervezett tematikus konferenciájuk, a színházban és máshol játszott repertoár, a helyi iskolákkal fenntartott aktív kapcsolati háló, meg a civilekkel készült közösségi színházi projektek miatt is muszáj rájuk odafigyelni.
A Romankovics Eda szerző és Madák Zsuzsanna rendező közötti termékeny együttműködés, melyben drámaóra, osztálytermi színházi nevelési előadás meg „drámai házibuli” épp úgy megtalálható, újabb fontos állomásához érkezett a Káin és Ábel ringbe száll debreceni premierjével. Van ennek az előadásnak egy előképe, a Magyar Színházban most is játszott, a színikritikusoknál a gyerek- és ifjúsági előadások sorában tavaly shortlistes verzió, és úgy hírlik, hogy a mostani, profi színházi körülmények között megvalósult bemutató után készül a cívisvárosban egy tantermi adaptáció is.
Itt véletlenül sem azzal a kőszínházi gyakorlattal van dolgunk, ahol a rendező bevételoptimalizálás okán újra elsüti ugyanazt a poént. Nem; miközben a debreceni bibliai testvérháború fölött jótékonyan ott lebegnek a fővárosi produkció árnyalakjai, ez az előadás más hangsúlyokkal, más jelenléttel, részben más esztétikával dolgozik. Az ok egyszerű: Madák Zsuzsanna rendezésében gyakorlatilag minden a színészeken múlik.
A pláza és űrállomás frigyéből született új debreceni színházépület Simor Ottó Orfeumáról először hiszem el, hogy színházi tér: a látványért felelős Mihály-Geresdi Zsófia a faburkolatot puha feketével takarja el, a külvilágról gondosan leválasztott szűk kuckó lesz a régisége ellenére nagyon is friss tanmese – erre még visszatérek – helyszíne. A kevés sportkellék, súlyzó, jógaszőnyeg mellett ott hever a zárlatban jeges hegyoromként tornyosuló fadobozokon a Bubnó Lőrinc bonyolult zenei kompozíciója megszólaltatásához szükséges csengőkészlet is. Ez minden: a lényeg a test test, illetve lélek lélek elleni küzdelmében rejlik.
Furcsán hathat a tanmese kifejezés itt, ahol a didakszis réme mindvégig távol marad a játéktól. És mégis: ha mindenáron tanulsággá akarjuk faragni a látottakat, aligha lehet (talán egy ifjúsági előadásnál nem is szükséges) megkerülni az edukatív szándékot. A szöveg és a játék egymásba simuló természetességgel beszél a család intézményének fontosságáról, és eközben bátran azonosítja és teszi elfogadhatóvá annak hétköznapi működési anomáliáit is.
Csendes és bátor az enigmatikus kezdés. Talán egy elvonulós terápián verődött össze négy ember, akinek együtt kell megtalálni a szabadulószoba kijáratát. A család amúgy nem épp valami ilyesmire szövetkezik? És közben sose tudhatjuk, hogy az évek, a körülmények, a másik ember közelsége vagy épp távolsága mit hoz ki belőlem, a másikból. Akkor hát kalandra fel!
Mercs János Ádámja jellegzetes alapító atya: nem is annyira nem tűri, mint inkább nem érti, ha valaki ellentmond neki. Véletlenül se erőszakos macsót képzeljen el az olvasó, inkább olyan férfit, aki a saját, sokszor szögletes logikáján, tervein, vágyain nem tud és akar túllátni. Kapcsolata Szász Gabriella Évájával mégis a feltétel nélküli szereteten alapul: a nő persze, hogy bölcsebb, amikor férjére ráhagyja, amit rá kell hagyni. Jól tudja ő, hogy az együtt töltött idő majd megold mindent. Vagy mégsem?
Miközben a budapesti előadás a két testvér(t játszó színész) hasonlóságát teszi értelmezése alapkövévé, Debrecenben a két fiú markáns mássága az őskonfliktus egyik katalizátora, majd életben tartója. Az világos, hogy Kukovecz Ákos robusztus, árnyalatnyival lassúbb észjárású, keményfejű és -öklű Káinja és Lehel Vilmos törékeny, leleményes, fürge és mozgékony Ábelje közösen hozhatná létre a szükséges egységet – már ha az alaptörténet ezt lehetővé tenné.
A címbeli ring egyszerre virtuális és valóságos: a szóval és kézzel egymásra mért ütéseket az összes szereplő adja és kapja (az előadás után az előtérben rajzolható, írható táblákon épp azt firtatják az alkotók, hogy melyiküknek mi baja volt). Az utolsó, végzetes csapás előtt azonban teljes sötét hull ránk: ugye képesek vagyunk ezt a történetet befejezni másképp?
Jászay Tamás
(Színházi Kritikusok Céhe)
Káin és Ábel ringbe száll (Csokonai Nemzeti Színház)
Író: Romankovics Eda
Szereplők: Kukovecz Ákos, Lehel Vilmos m.v., Szász Gabriella, Mercs János
Díszlet, jelmez: Mihály-Geresdi Zsófia
Zene: Bubnó Lőrinc
Rendező: Madák Zsuzsanna
Debrecen, 2025. december 9.
Fotó: Gálos Mihály Samu
