Beszélgetés Rab Vikivel
1997-től vagy a Vaskakas Bábszínház tagja, itt élted le az életed felét. De milyen út vezetett idáig?
Tősgyökeres győri vagyok. A színjátszás felé édesanyám terelgetett, aki maga is színésznő szeretett volna lenni, amatőr csoportokban játszott. Az ő biztatására jelentkeztem az Arrabona Diákszínpadba, majd középiskolás koromban innen kiválva egy ifjúsági színjátszó csapatba. Tanulni viszont teljesen mást tanultam a beiratkozásomkor még Szamuely Tibor, végzésem idején Baross Gábor közgazdasági szakközépben. Képesített jegyzőkönyvvezető, gép- és gyorsíró, államigazgatási ügyintéző vagyok. Érettségi után egy hirdetési újságnál dolgoztam, és hiába játszottam közben különböző utcaszínházi társulatokban, mint a Bab vagy a Lopótök Társulat, hiába jártam nyaranta fesztiválokra, kezdtem azt hinni, hogy el kell engednem a színházzal kapcsolatos terveimet, benne ragadok a civil életben. Aztán Kocsis Rozi pályázott a Vaskakas igazgatói posztjára, és ő hívott ide.
Rozit honnan ismerted?
Akkoriban működött a városban a Petőfi ifiház, ahol különböző happeningeken mutatkozhattak be a zenészek és más művészek. Rozi is járt oda, látott engem játszani, zenélni. Gitároztam ugyanis egy rockzenekarban, mert a színházi életemmel párhuzamosan lett egy zenész életem is. Ez akkor a zenei általánostól és a csellótól a gitározásig és a rockzenéig vezetett. A klasszikus zenei pályához szükséges gyakorlást nehezen bírtam, improvizálni annál jobban szerettem. A rock mellett érdekelt a dzsessz és a népzene is, kerestem azokat a közösségeket, ahol ezekkel foglalkozhatok.
A Vaskakasba bekerülve kik voltak azok a mesterek, és melyek voltak azok az előadások, amelyeket fontosnak tartasz a pályádon?
Elsőre két felnőtt előadás jut eszembe. Sokat tanultam Lengyel Páltól, aki színészmesterség órákat tartott nekünk, és megrendezte a Vízkeresztet tárgyanimációval, üvegekkel, poharakkal. Nagyon jól instruált. Ezzel az előadással eljutottunk a híres bábfesztiválra, Charleville-Méziéres-be, ami egy bábosnak meghatározó élmény. Nagy falat volt franciául megtanulni a Shakespeare-szöveget. Aztán meghatározó volt a színház életében a Kádár Kata Revü Tengely Gábor rendezésében. Fontos munka volt A pecsenyehattyú és más mesék Pelsőczy Rékával, Újvári Janka több rendezése. Sokáig éreztem a hátrányát, hogy nem jártam formális képzésre. Küzdöttem a szerepformálással, nem értettem, miért nem vagyok hiteles. Konkrét fordulópontra nem emlékszem, hosszú folyamat volt, mire úgy éreztem, hogy most már máshogy állok a színpadra. Aztán 2016-ban elvégeztem a Színművészetin a drámainstruktor szak színjátékos szakirányát, A Tündérkeresztanya volt a vizsgamunkám. Ott is sokat tanultam, de mire oda kerültem, már sokévnyi színpad volt mögöttem. Rengeteget játszottam, ha nem színészként, akkor zenészként. Akkoriban ugyanis még több élő zenés előadásunk volt. Kisebb volt a termünk, többszörre játszottuk ki a bérleteket, mint most. Volt, hogy napi három előadást tartottunk.
Ennyi előadás mellett hogy lehet elkerülni a kiégést, a belefáradást?
Huncutkodással (nevet). Fontos, hogy élő legyen, amit csinálunk. Szeretem figyelni a partnereket, és a kereteken belül olykor változtatok egy kicsit. Jó, ha a partner erre reagál, például improvizál, és ettől a játéktól megemelkedik az előadás energiaszintje. Persze ezzel nagyon óvatosan kell bánni, hogy ne sérüljön az előadás.
Zeneszerzőként hogy dolgozol együtt a rendezőkkel? Mennyire kapsz szabad kezet?
Nincs rá bevett recept. Azzal kezdődik, hogy leülünk a rendezővel és a szövegkönyvvel, elmondja, hova kell zene, lesznek-e az előadásban dalok, kell-e atmoszférazene, milyen jelenetek alá kér kíséretet. Ritka, hogy a rendezőnek határozott elképzelése van a zenéről, általában szabad kezet kapok. Szerencsére elég empatikus vagyok, ráérzek a darab hangulatára. Az az optimális, ha már rendelkező szinten tart az előadás, és így van egy képem az egészről, mert jobban szeretem szolgálni a rendezést és a színészeket, mint magamtól kitalálni a dolgokat. Jó, ha a zene együtt alakul az előadással. De előfordult, például Tengely Gábor Repülési lecke kezdőknek című munkájánál, hogy vittem a zenét, és bár neki teljesen más elképzelése volt, elfogadta az ajánlatomat. És van arra is példa, ha a rendező kér egy zenei világot, például Markó Róbert A dzsungel könyvénél indiai jellegű zenét szeretett volna, és akkor kicsit elmélyültem az indiai zenében.
Hogyan találod meg az egyensúlyt a színész és a zenész éned között?
Ezzel mindig is küszködtem. Ha az egyik előtérbe kerül, hiányozni kezd a másik. Ha „csak” zenélek egy előadásban, néha rossz, hogy nem játszhatom benne. Most például, hogy jelenleg nincs zenekarom, kezd hiányozni a zenélés. Ez egy libikóka.
A múlt évad utolsó bemutatója a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi volt, amelyben Ilona édesanyját játszod. Áruld el, hogyan produkáltad Svila Velichkova gyönyörű jelmezében azt a sikló mozgást? Valami szerkezettel?
Nem te vagy az első, aki ezt kérdi. Nincs semmilyen szerkezet, ez mezei „nyírfácskázás”. Vagyis az orosz táncokban szokásos mozgás, a sikló hatást cipő nélkül, harisnyában, apró tipegésekkel lehet elérni. Az én ötletem volt, Ladányi Andrea pedig rábólintott. Gyakorlás kérdése, a nehézséget inkább a jelmez adja, vigyázni kell, nehogy megakadjon. De sokat köszönhetek ennek a jelmeznek, félig megcsinálja a karaktert az eleganciájával.
Mi vár rád az idei évadban?
Felújítjuk a Frakk, a macskák rémét, amelyben Irma nénit játszom, és nagyon szeretem ezt a vibráló, pezsgő előadást. Játszom majd Siflis Anna rendezésében, a Hogyan lett az ember? című előadásban. És idén november 11-én lesz egy koncertem is. Az apropó, hogy ötvenéves leszek, és huszonöt éve vagyok a Vaskakas tagja, ezért is lett a koncert címe Félidő. Bora Levente rendezi, a jelenlegi társulati tagok mellett visszajön rá több régi kolléga is, a zenét a HelloKids győri zenekar és más zenésztársak adják. A huszonöt év alatt nyolcvan előadás zenéjét szereztem (két kivétellel az ország össze bábszínházában dolgoztam), ezekből válogatunk, persze javarészt vaskakasos zenéket.
Turbuly Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)
Fotók: Vaskakas Bábszínház
