Beszélgetés Gimesi Dórával
– Meglepődtem, hogy a Budapest Bábszínházban, amelynek irodalmi vezetője, a repertoár közel 90 százaléka kortárs dráma/kortárs mese. Az idei öt bemutatóból mind az öt, négy ráadásul kortárs magyar. Mi ennek az oka? Jól áll ennek a műfajnak, esetleg még jót is tesz, ha mai korból érkeznek hozzá a történetek?
– A bábszínház abból a szempontból speciális műfaj, hogy minden előadás szövegkönyve a produkció bábos koncepciójával együtt, a használni kívánt bábtechnika figyelembevételével készül, legyen szó teljesen új, a színház számára születő történetről (idei bemutatóink közül ilyen a Péntek úr csodálatos barátai és a Nem félünk a sötétben), vagy egy – akár klasszikus – prózai mű színpadi adaptációjáról (mint a Krabat a Fekete Malomban, vagy A szomjas troll). Egy bábszínházi szöveg ritmusát, a replikák hosszúságát, a narráció használatát mind meghatározza a választott bábtechnika, illetve báb és mozgatójának viszonya az előadásban. Ezért még a klasszikus történetek esetében is gyakran új adaptáció születik, hiszen egy kesztyűs bábra írt Grimm-adaptációt nem lehet eljátszani például marionettel. Így, bár születtek és folyamatosan születnek bábszínpadra írt nagyszerű darabok, ezeket egy új előadáshoz nem lehet egy az egyben felhasználni. Ha egy másik bábszínház számára, más rendezői koncepcióhoz korábban írt bábos drámaszöveg kerül színre, azt is át kell dolgozni az alkotóknak. Új bemutatóink közül a Hamupipőke ebbe a sorba illeszkedik.
– A szülők mennyire igénylik, hogy klasszikus mesékre vigyék a gyerekeiket? Nyitottak a kortárs gyerekdarabokra?
– Egy előadás fogadtatását kevésbé befolyásolja, hogy klasszikus vagy kortárs alapműből készült. Sokkal lényegesebb szempont, hogy az elmesélt történet hasson a megcélzott korosztályra, felkeltse és képes legyen fenntartani az érdeklődésüket. A klasszikus történetek nem hiányozhatnak egyetlen bábszínház repertoárjáról sem, hiszen a feladatunk is ezeknek a meséknek, mítoszoknak az átörökítése a következő generációra. Mivel ezeket a történeteket kortárs írók adaptációjában ismerheti meg a közönség, így az a különös helyzet áll elő, hogy a bábszínházakban a klasszikusok feldolgozása is új magyar dráma. Jó példa erre a Nyúl Péter Fekete Ádám adaptációjában, a Tasnádi István által jegyzett Helló, Héraklész! vagy a Holle anyó Szabó T. Anna dalszövegeivel. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a színház az elmesélt történetekkel is reflektáljon a korra, amelyben élünk, ezért folyamatosan figyeljük a kortárs magyar és külföldi gyerekirodalom újdonságait. Ezt a törekvésünket a szülők is értékelik, erre utal a Boribon és Annipanni vagy a Pettson és Findusz töretlen sikere.
– Kiterjesztették a bábműfajt minden korosztályra, így kamasz- és felnőttelőadásaik is vannak. Ez befolyásolta, hogy több kortárs kerüljön színre?
– Ha sorra vesszük az elmúlt tíz év nem gyerekeknek szóló előadásait, látszólag épp ellenkező a tendencia, mivel felnőtteknek viszonylag sok klasszikust játszottunk: Shakespeare-t, Molière-t, Madáchot. Ezeknek a szövegeknek akkor áll jól a bábszínpad, ha a rendezőnek igen határozott elképzelése van például arról, hogyan viszonyulnak egymáshoz a bábok és a színészek az előadásban. A vihart vagy Az ember tragédiáját kamaszoknak is nagy sikerrel játszottuk, a bábos absztrakció könnyítette az értelmezést, új kapukat nyitott a klasszikus művek befogadásához. Ugyanakkor a középiskolások igénylik, hogy a nekik készülő produkciók direktebb módon is róluk szóljanak, kifejezetten az ő generációjukat érintő problémákat mutassanak meg, ezért folyamatosan keressük a legjobb kortárs történeteket. A Janne Teller regényéből készült Semmi ebből a szempontból is szerencsés csillagzat alatt született: a sok kérdést felvető, továbbgondolásra alkalmas történet, az élő zene, az újdonságnak számító bábos megoldások mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az előadás már tíz éve sikerrel fut. Kiemelném még az Anima című produkciót, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgaelőadásként született, a bábszínész hallgatók improvizációi alapján. Itt abból a kérdésből indultunk ki, hogy miként hat egy bábra, ha ráébred, hogy őt mások mozgatják. Az előadás sok humorral szól a szabad akaratról, a transzcendens és az ember viszonyáról. Tehát még egy bábfilozófiai problémából is születhet kortárs ifjúsági darab. Legújabb ifjúsági produkciónk, a Nem félünk a sötétben szerzői, Podlovics Laura és Gajda Anna a legfiatalabb generációt képviselik: alig idősebbek a megcélzott kamaszkorosztálynál. A darab egy 16 éves lány életébe enged bepillantást. A Bábszínház számára íródott, a szöveget az első perctől befolyásolta a bábos látásmód és a társulat színészeinek karaktere. Az ilyen produkciók a történet, a vizualitás és a zenehasználat terén is közvetlenül képesek megszólítani a fiatalokat.
Rengeteg kortárs gyerek- és ifjúsági könyvet olvasunk, figyeljük a friss megjelenéseket, az új szerzőket, és ha valamiben látjuk a bábos lehetőséget, lecsapunk rá. Kiss Judit Ágnes Babaróka-könyveiben például már első olvasásra éreztük, hogy olyan szituációkat mesél el, amelyek minden mai óvodásnak (és minden óvodás gyereket nevelő szülőnek) ismerősek. Olyanok ezek a mesék az új generációnak, mint nekünk a Pöttyös Panni vagy a Vackor. Ez utóbbiak ma már klasszikusnak számítanak, tovább is kell adni őket, viszont a ritmusuk, a látásmódjuk, sőt sokszor a konkrét helyzeteik is inkább a mi gyerekkorunkhoz kapcsolódnak. Egy mai ovisnak már magyarázatra szorulnának. Fontos, hogy minden újabb generáció megtalálja a saját történeteit.
– A független társulatok ellehetetlenülésével a kortárs dráma is még inkább talajvesztett lett. Plusz feladatot ró-e ez a kőszínházakra; fókuszba tenni, támogatni a mai magyar drámát?
– Mindenképp fontos, hogy a kőszínházak új magyar darabokat mutassanak be, és ez nem csupán misszió, de a színház számára is sok előnnyel jár. Ha egy kortárs író dolgozik a társulattal (mint például Fábián Péter a Szerb Antal-kód című előadásban), lehetősége van megismerni a színészeinket és rájuk írni a készülő darabot. Ez a szerzőnek és a társulatnak egyaránt inspiráló folyamat. A mi műfajunk esetében az is különösen érdekes, ha olyan íróval dolgozunk, aki korábban nem írt még bábszínházba: a szerzőnek kihívás, nekünk pedig friss szemléletet hoz egy-egy új találkozás, amelyből többször született már hosszútávú együttműködés is.
– Melyik kortárs magyar dráma bemutatójuknak volt a legnagyobb sikere az elmúlt években?
– Több kortárs előadásunk is sikerrel fut: a Pettson és Findusz, a Boribon és Annipanni, a Gengszter nagyi vagy a Semmi már tíz éve folyamatosan megtölti a nézőteret, szinte a műsor meghirdetésének napján elfogy rájuk az összes jegy. Idén tavasszal a tíz kortárs magyar író tollából született, felnőtteknek szóló Dekameron 2023 nagyszínpadi bemutatójával kockázatot vállaltunk, és az szintén siker lett. Folyamatosan jönnek rá a nézők, sőt, vannak, akik háromszor-négyszer is visszatérnek. Szerencsés helyzetben vagyunk.
Marik Noémi
Fotók: Éder Veronika, Piti Marcell
