Az aranytollú madár
Magyar Népmese Színház
A Magyar Népmese Színházat a Zanotta Art Kulturális és Művészeti Egyesület 2009-ben hozta létre, elköteleződvén a magyar népmesékben rejlő filozófiai, erkölcsi és etikai útmutatások terjesztése mellett, mint az a bemutatkozásukban olvasható. Honlapjuk adatai, az elérhető beszámolóik, valamint NKA- és minisztériumi dokumentumok alapján az évi néhány tízmillió forintos állami finanszírozásuk folyamatosan biztosítottnak mondható. Támogatóik között felsorolnak NKA-t, MMA-t, kormányt, Európai Strukturális és Beruházási Alapokat, Emberi Erőforrás Támogatáskezelőt, kulturális minisztériumot, sőt Széchenyi Terv Pluszot is. Utóbb Magyar Drámák Színházát is alapított az egyesület, s két történelmi drámát biztosan színre vitt a Déryné Program résztvevőjeként. 2016-ban az NKA pályázatán a Zanotta Art 500 ezer forintot nyert az 1. Magyar Történelmi Drámák Fesztiválja / Keresztes hadjárat Apátfalván című rendezvény megvalósítására. Ez igazán figyelemfelkeltő vállalásnak hat – sajnos semmilyen további információt nem találtam róla az interneten.
A Magyar Népmese Színház működése nyomon követhető: produkciói járják az országot és a magyar lakta területeket a határon túl. Ebben a nyári hónapban épp egy tucat előadást tartanak, Csepeltől Szabadkáig. Repertoárjukon 12 nagyszínpadi előadás szerepel, valamint stúdió-előadásként jegyzett interaktív mesejátékok. Az utóbbiakhoz volt szerencsém nézőként az elmúlt években, több alkalommal. Ezekben feltétlenül szerepel az ütőgardonozó-mesélő Zanotta Veronika és furulyázó-komédiázó Balázsi István. Kettejükön kívül még a talpraesett Mester Nikolett-tel találkozhattam nézőként. A 2018-as év beszámolója szerint az egyesület öt fiatal, pályakezdő színészt alkalmazásba vett, de lehet, hogy ők nem az interaktív mesejátékokban dolgoznak. Az interaktív mesejáték ugyanis praktikusan azt jelenti, hogy a mese szereplőit a játszók a nézőtérről verbuválják. Aztán a színpadra lépő gyerekek mondják, teszik, amit mondanak nekik. Előfordul, hogy nincs érdemi szerepük, csak álldogálnak a színen jelképes jelmezben. Legfeljebb a szájukba adnak néhány megismétlendő mondatot. Máskor viszont nagyon is sok a teendőjük, és ilyenkor az előadás inkább játékos gyerekvetélkedőre kezd hasonlítani, mint színházra.
Az aranytollú madár esetében Zanotta Veronika, Mester Nikolett és Balázsi István számos gyereket hív színpadra, a főszerepeket, a királylány és a királyfi figuráját is nézőre bízzák. A bevont gyerekeknek próbákat és feladatokat kell teljesíteniük a jelzés értékű díszletek, a palotának mondott kulisszák között. A világ szépen szóló madaráért a fiúnak kell elindulnia, hogy megkeresse, a lány maradjon otthon, vigyázzon a házra. Utóbb ő is beszállhat, hiszen kell itt csinálni mindenfélét, egyebek közt fogságba esett királyfit szabadítani, háromszoros körbefutkosással. Muszáj az ördögöket is kiszolgálni – az ördögábrázolás, a báb, illetve Balázsi István ördögjelmeze kelt némi sírás-rívást és kisgyerek-kimenekítési aktivitást a nézőtéren –, hogy a végén minden és mindenki meglegyen. Nézői teendő tündért adni, erdei manót, a világ aranyos tavát megszerezni, féllábon járni, hátrafelé közlekedni, törpévé guggolni. Mígnem végül a shakespeare-i módon elveszett királyi gyerekek megkerülnek és a fülsértő hangosítással lebonyolított mesejáték megnyugtató zenés, népdalosszerű fináléba torkollik.
Amit a Magyar Népmese Színház interaktív mesejátékként elővezet, az működő műfaj. Nem igényel túl sokat az alkotóktól. Két-három résztvevőt tőlük, néhány olcsó, egyszerű, könnyen utaztatható díszletfélét, de mindenekelőtt figyelmet, kommunikációs készséget, kedves, szeretetteli hangvételt. Lehetséges, hogy a Magyar Népmese Színház picinyke truppja már túlságosan is rutinos és ebből adódóan olykor talán henyén koncentrált ehhez. Így előfordulhat, hogy miután a színpadra hívás pillanatában megkérdezik a játékba bevont gyerek keresztnevét, használják is, utóbb mégis eltévesztik. De történt ennél rosszabb is az általam látott előadáson. Amikor először szólították meg a közönséget: jöjjön a színpadra, aki beállna szereplőnek, akkor elsőre senki nem mozdult. Aztán egy kislány felállt a helyéről és elindult a játéktér felé. Mester Nikolett azonban megállította, hogy nem, nem ő, inkább egy másik kislány legyen a királylány a hátsóbb sorokból. Ez, véleményem szerint, megengedhetetlen eljárás. (Akkor is, ha a bátor első vállalkozót később meginvitálták a királylány helyett a szolgálólány szerepére.) El tudom képzelni, hogy előadás után a szülők feldolgozó foglalkozást tarthattak a gyereknek, nehogy fájdalmas nyomot hagyjon benne az indokolatlan és érthetetlen visszautasítás, amelyben az interaktív mesejátszók részesítették. Remélhetőleg nem ezt a gyerekkori emléket fogja megőrizni a színházról mint olyanról.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Az aranytollú madár (Magyar Népmese Színház)
Szereplők: Mester Nikolett, Zanotta Veronika, Balázs István
Díszlet: Szűcs Zsolt
Jelmez: Zanotta Veronika
Bábok: Németh Bea
Látvány, rendezés: Rumi László
Verőce, Strandszínpad, 2024. augusztus 2.
