Hangmadár
Kolibri Színház
Rádai Andrea
2022. november 19.
A (leg)kisebbeknek szóló előadások általában a semmiből jönnek létre: nincs darab vagy szöveg, legfeljebb egy-egy ötlet, kiindulópont vagy technika van az alkotók kezében. Ennek megfelelően ezek az előadások gyakran szólnak a világ alkotóelemeiről és az élet legalapvetőbb kérdéseiről, mintáiról. A Kolibri Színház októberi bemutatója, a Hangmadár például – ahogy azt a címéből sejteni lehet – a hangokról, a hangok születéséről, a hozzájuk való viszonyunkról és ezeken túl a felfedezésről, a teremtésről is szól.
Az előadást a színház előcsarnokában játsszák; a falakra festett, Rousseau-t idéző őserdő képei szinte védőburkot képeznek a nézőtér és a színpad körül. A „játékvezető”, Megyes Melinda (akit csak én hívok így, és nem azonos a színpadon nem, de a színlapon „játékmesterként” megjelenő Szívós Károllyal, aki a szerző-rendező Novák János és a dramaturg–társrendező Eck Attila alkotótársa volt) is dzsungelszínű, csipetnyit bolondos-bohócos ruhában van. A hátsó falon három kör alakú vetítővászon (vagy talán képernyő), a színpad közepén nagy, láblógázós üldögélésre is használható fadoboz: innen kerülnek elő a különféle hangkeltő eszközök és egyéb értékes kacatok (tervező: Orosz Klaudia, videó: Kovács Ivó, szcenikus: Farkas István).
A játékvezető hangokat és összefüggéseket kutat, például rájön, hogy ha ráfúj az ujjára, átrendeződnek a kivetítőkön a buborékok; talál egy kis dobozt, ami képes felvenni és visszajátszani állathangokat; megfog egy felhő alakú párnát, mire mennydörgés hallatszik, és elered az egyenletesen csordogáló, ablakpárkányon kopogó eső. A játékvezető szeretne társakat találni a felfedezéseihez: igyekszik bevonni a nézőket, átadni a tanultakat. Így belőlünk is hangokat csalogat elő: ugrálással, tapssal vezényel dallamot, ritmust. Egy madárrá alakított piros párnában is társra lel, barátságuk akkor pecsételődik meg, amikor a játékvezető a másik unszolására odaadja neki a karkötőjét, ami tökéletesen áll a kisebb szerzetnek – csokornyakkendőként.
A hangok végtelen játéklehetőséget biztosítanak. Lehetnek félelmetesek vagy ismerősek, kiszámíthatóak vagy becsapósak, visszatérhetnek vagy örökre elillanhatnak a térben. Lehet velük beszélgetni, feleselni, lehet a forrásukat kutatni, lehet őket utánozni, és persze lehet teljesen új hangokat létrehozni. Amikben aztán el lehet veszni, fel lehet oldódni, mint amikor a játékvezető farudacskákat ver össze, és a végén úgy belejön, hogy minden ujjára, lábujjára sőt még a szájába is jut belőlük egy. A hang: teremtés és varázslat ebben az előadásban –amikor Megyes Melinda és aztán a gyerekek nyávognak és ugatnak és múznak, a három kijelzőn örvénylően-cseppfolyósan kirajzolódik a macska, a kutya és a tehén képe: mintha szó szerint megtestesülne a hang.
Kellemesen, könnyen áttekinthető és levegős az előadás rendszere, világa, aminek köszönhetően megteremtődik belőle valamiféle elringató, nyugodt harmónia. Van benne technika, nem is kevés, mégis minden pofonegyszerűnek látszik: egy mozdulattal válik a párnából madár, és elég felnyitni egy kisebb vagy egy nagyobb láda tetejét, máris feltárul egy egész világ hangokból és mindenféle kincsekből. A humora is egyszerű gegeken alapszik. Talán ezért gondolom, hogy az előadást akár kisebbeknek is lehetne hirdetni, nem csak a 4-6 korosztálynak. Bizonyos tartalmak, módszerek, feladatok talán valóban nekik szólnak, de a Hangmadár nyelve egyértelműen babaszínházi. (Az előadás egyébként a Mapping európai uniós együttműködés keretén belül jött lére, mely a legkisebbeknek kínált előadó-művészeti produkciók esztétikáját vizsgálja különböző társulatok és szakemberek segítségével.)
A produkcióban szinte minden a játékvezetőn, Megyes Melindán múlik, aki könnyedén viseli e felelősség terhét. Pedig a bemutatón nem volt könnyű dolga: a nézőtéren többségben voltak a jó magaviseletű, engedelmes felnőttek, akik mindent megcsináltak, amit kell, így azonban pont a gyermeki rácsodálkozás és huncutkodás energiája hiányzott az előadásból. A célközönség jelen levő tagjai persze így is élvezték a játékot, melybe a játékvezető pontosan felépített módszerrel, fokozatosan vezette be őket. Megyes Melinda frappánsan oldotta meg az improvizációt, intenzív jelenlétet és pontos kommunikációt kívánó helyzeteket szavak nélkül – legfeljebb névmásokat vagy kötőszavakat használt.
A végén mindenki kapott egy origamimadarat, amit a gyerekeknek kellett megszólaltatniuk. El tudtam volna képzelni egy ennél elnyújtottabb, „játszósabb” lezárást is, melynek keretében a közönség kicsit birtokba veheti, felfedezheti a színpadot és a kellékeket is. Persze lehet, hogy csak a babaszínházas hangulat miatt írom ezt – de amúgy miért is ne zárulhatna így akár egy nagyobbaknak szóló előadás is?
Rádai Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Hangmadár (Kolibri Színház)
Játssza: Megyes Melinda
Dramaturg, társrendező: Eck Attila
Játékmester: Szívós Károly
Videó: Kovács Ivó
Zene, szerző, rendező: Novák János
Kolibri Színház, 2022. október 29.
Fotók: Bárdi Gergő
