János vitéz
Ciróka Bábszínház
Régen, mondjuk Petőfi idejében falun a közös munka szórakozási lehetőséget is teremtett. A fonóban a legények incselkedése a szorgoskodó lányokkal és asszonyokkal, vagy bármely porta, ahol kukoricafosztás vagy kukoricamorzsolás zajlott, ideális terepe volt játéknak, tréfálkozásnak, mesélésnek. Kézenfekvő gondolat Vidovszky György rendezőtől és Mátravölgyi Ákos tervezőtől, hogy a János vitéz mai interpretációját „közös helyiségbe”, egy önkiszolgáló mosodába helyezték. (Tiszta mese – mondja az előadás alcíme.) Az ötletnek számos hozadéka van, és az alkotók semmit nem veszítettek sem a réven, sem a vámon.
Tartalmilag teljesen elfogadható, hogy a mosodában időző emberek között akad valaki – a pattogatott kukoricát rágcsáló, a többieket is megkínáló, Kukoricza János nevezetű, barátságos férfi (Bárnai Péter) –, aki az életéről kezd beszélni. És a többiek – a La Mancha lovagja című musical börtönlakóihoz hasonlóan – beállnak statisztálni, szerepet játszani a történetben. Formailag kifejezetten tetszetős a díszlet: 36 mosógép sorakozik egy rakáson, egyformán elöltöltősek mind, tehát úgy festenek a kerek ablakukkal, mint egy jókora hangfalfal. Az ablakok bármelyik szinten kinyithatók és kikucskálhatók. Változatosan lehet megvilágítani a mosógépfalat, pirosan véres csatát idéz, kéken tavat. Természetesen tudja a nemzeti színeinket és a francia trikolórét is. Mindenszínűen pedig kész tündérország az egész. Már önmagában véve az is bájos geg, hogy Iluska – a jólábú, pont az ideillő fazonú, pörgős szoknyát viselő Horgas Ráhel – nem a patakban mossa a ruhát, hanem a mosógépben. Ennek ellenére van egy igen szép, vívódó pillanata, hogy vajon kimenjen-e a vízből a partra Jancsi hívására vagy se. A mosodai Iluska mellé az ember rögtön odaképzeli Ágnes asszonyt is – ő lehetne itt az állandó törzsvendég.
A főszereplők, valamint a fennmaradó szerepeket megoldó Szörényi Júlia és Kőműves Csongor szinte csak olyasmit használnak a játékban, aminek ez a helyszín természetes lelőhelye. A zenészek (balról két vonós, jobbról egy fúvós) kottaállványán odacsipeszelt mosott ruhák száradnak. A várakozóknak kihelyezett hosszabb lóca segít megképezni a lovas huszárok csapatát. A huszárok a fejükön kócsagtollas kalpag helyett lovagkori páncélsisakot viselnek, mondhatni, egyéniségre szabva, mivel a három színész három különböző fajta mosógép dobját húzta a fejére. Az elegánsabb modellen a sisakrostély gombnyomásra nyílik.
Jancsi paplanhuzatköpenyt terít magára, mielőtt elbujdosik. (Ezen a ponton emlékeztetnék a történetnek arra a megdöbbentő elemére, hogy a fiú a lebukásuk után megfenyegeti Iluska mostoháját: ne merjen a lánnyal rosszul bánni, mert akkor vele gyűlik meg a baja, majd szinte ugyanavval a lendülettel örökre ott hagyja kedvesét, kiszolgáltatva őt a bántalmazó gondviselőnek.) A fogsormintás maszkot viselő majomharamiáknál kiürült mosószeres és öblítős flakonok alakítják a boroskancsókat; ömlik belőlük a vörös textilbor. Jancsi bevásárlókocsit megpakolva készül kirabolni a halott zsiványokat, a francia királyt kör alakú, csipeszes zokniszárítóval koronázták meg, és így tovább. Sok-sok kreatív ötlet színesíti a játékot, a kellékhasználatot, a tárgyanimációt.
A kecskeméti János vitéz csúcspontjának alighanem a török-magyar összecsapást tekinthetjük. Kiteregetett ruhákat húznak be a színpadra, ez a tarka forgatag teszi ki a török basa seregét. A színészek pedig arra kérik a közönséget, hogy az ülések alatt elhelyezett, összegöngyölt pár zoknikat vegyék elő, és a zoknibombákkal sorozzák meg az ellenséget. Ez az egyetlen interaktív eleme az előadásnak – viharos sikert és fölényes győzelmet arat. A 6-8 év körüli gyereknézők igen fogékonynak mutatkoznak a lendületes előadásra, elsősorban épp a zene, a szöveg és a játék ritmusára. Amikor például a zsiványok tanyáján a színészek elszórt tapsokkal érzékeltetik a felgyújtott házban a tűz pattogását, akkor a nézők hibátlan tapsokkal szállnak be a hangi illusztrálásba.
A produkció üdítő jellegéhez minden alkotó hozzátette a magáét, a zenét szerző Monori Andrástól a dramaturg Tóth Réka Ágnesig, aki itt-ott célszerűen átszerkesztette (sorrendileg) az elbeszélő költeményt, valamint beletoldott néhány jól hasznosítható Petőfi-verset. Az előadás kiemelkedően legszebb pillanata egyébként az, amikor Jancsi a faluba hazatérvén értesül Iluskája haláláról. Ekkor Bárnai Péter egyszer csak abbahagyja a mesélést és kimegy a színpadról. Viszi magával az oszthatatlan gyászát. A továbbiakat, a sír felkeresését már a többiek beszélik el, Jancsit a kapucnis piros felsőjével játszva el, ami mint ábrázolásmód, jó szolgálatot tesz az óriásos kalandban.
Ebben a János vitézben Tündérország, az élet vize, Iluska feltámadása és az örök országlás vágyálom csupán. A valóság az, hogy Kukoricza János egyedülálló magyar állampolgár a mosodában felidézte egy régi szerelem boldog emlékét.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Petőfi Sándor: János vitéz (Ciróka Bábszínház)
Játsszák: Bárnai Péter m.v., Horgas Ráhel, Kőmíves Csongor, Szörényi Júlia
Zenészek: Földiné Mészáros Orsolya/ Móricz Zsuzsanna klarinét, basszusklarinét, Sipos Gergő/ Gyalus Erika cselló, Hegedűs Gergely/ Rigó Márton hegedű
Dramaturg: Tóth Réka Ágnes
Báb-és díszlettervező: Mátravölgyi Ákos
Zene: Monori András
Koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter
Rendező: Vidovszky György
Ciróka Bábszínház, Kecskemét, 2023. március 22.