Kisbögre Jézuska

Éneklő Betlehem

Kezeslábas Családi Bábszínház

Gabnai Katalin

2021. december 25.

Advent ezüstvasárnapjának délutánján a győri Vaskakas Bábszínház művészének bábelőadását láthatták a budaiak az egyre népszerűbbé váló intézményben, a B32 Galéria és Kultúrtérben. Vannak helyek a morózus Magyarországon, ahol a háziak nemcsak hogy ránéznek, de rámosolyognak az érkezőkre, s még a ruhatáros is értő módon társalog igen fontos témákról a dzsekijükből kihámozódó gyerekekkel. Ide, a béke szigetére jöttek most kicsik és nagyok.

Az előadás kedvcsinálója szerint éneklős teafőzésre gyűlünk össze, egy hajdani születés, és általában a születések örömére. Mindenki nagy becsben tartja saját és rokonai születésének történetét – szól a bevezető. Sűrűn emlegetjük otthon, milyen volt a terhesség, a szülés, az első találkozás, az első napok. Évről évre meg is ünnepeljük ezt a családunk, barátaink társaságában. Az Éneklő Betlehem, a KL Színház, illetve a Kezeslábas Családi Bábszínház bábelőadása Jézus születésének történetét meséli el, népdalok és népénekek, egy cimbalom és konyhai eszközök segítségével.

Jelen beszámolómban igyekszem számot adni arról, amit láttam, s elmondom azt is, milyen szakmai töprengésekre ad lehetőséget a produkció. Amit látunk, az üdítően kedves és szép. Megérti az ember, hogy ennek a Markó-Valentyik Anna által játszott és rendezett produkciónak évek óta vannak visszatérő vendégei, szerte az országban. A színésznő hangjából és mozgásából árad valami kellemes erő, egész lényének alapja a munkára fogott harmónia. Mostani, sötétkék kötényes fellépéséhez van egy okosan megtervezett, polcos, gördíthető tálalóasztalkája, melynek felső lapján elfér egy kétlapos, fehér rezsó, egy halom, minden hazai konyhában megtalálható eszköz, s egyelőre még rejtekben, pár porcelánholmicska, meg egy félelmetes fémtepsi is. Az asztalka mellett, a földön szép formájú, csatos vizesüvegek állnak glédában, olyan ünnepélyességgel, ahogy csak bábosok közelében tudnak várni a tárgyak saját szerepbe lépésükre.

Markó-Valentyik Anna bejelenti, hogy egy hajdani, fényességes születésről fogunk beszélgetni, ennek örömére teát főz nekünk, s közben énekelget. Szoborszép mozdulatokkal átönti a vizet az áttetsző, fehér üvegekből a nagy-nagy piros fazékba, s míg párologni kezd, kezdetét veszi a mese.

A legnagyobb fedő Szent Anna glóriája lesz, a kisebbik, kékes edényke fedője meg Mária dicsfénye. Gábriel arkangyal repdeső, sárga konyharuhaként jelenti be az örömhírt, Szent József formás vágódeszka képében van jelen, s a nevezetes népszámlálásra vivő út szálláskereső epizódjának egy kisebb, lent kucorgó jobboldali polc mint istállócska ad helyet. Így jön világra a Megváltó, akit egy fényes, fehér bögrécske jelképez. A színésznő hol mesél, hol a felhangzó cimbalomszó fölé énekelget, mély hangon dörmög, míg a lelketlen háziurat, vagy Heródest meg annak fémdörzsi katonáját mímeli, s közben elkészül a kamillatea. A kislámpa fénye csillaggá változik, a csészékben csengettyűkórussá válva repesnek a kiskanalak, s végül mindannyiunkat megkínálnak pompás teával.

Nem csodálom, hogy többen elbűvölve ülnek a nézőtér félhomályában. Aztán persze mindenki megmozdul, sétál, beszélget, teázik. A példaadás itt a legfőbb jó. Ha valamelyik vendég-anyuka nem érezne is elég erőt magában, hogy a lakótelepi konyha szűk terében hasonló módon idézze föl a szent történetet, a gyerekek közül sokan őrzik majd legszebb emlékeik között ezt a délutánt.

A bábszínész szakirányú színészosztályban végzett Markó-Valentyik Anna meséli, hogy a produkció első előadása egy egyetemi feladathoz kapcsolódva készült el 2016-ban. Őrzi benne saját gyerekkorának boldog karácsonyait, s kiélheti a tárgyanimációhoz való személyes, szakmai vonzódását is. Emellett azt írja, s ezt azért idézem, mert némi vitám van vele: „Nem autentikus, hagyományos betlehemesnek szántam, miközben hagyományápoló gesztus a létrejövetele. Az is fontos volt, hogy ne akarjak elmerülni a néprajzi részletekbe, ezek ne korlátozzanak. Így lett lehetséges, hogy ennyi tájegységről érkezett népdal, és így nem maradtak ki egyházi népénekek sem.” Érteni vélem az eljárást. Szíve joga így cselekedni, s a produkció már így marad, hiszen sikere van.

(Zárójelben mondom: ha a jövőben lesz ennek egy újabb változata, hadd reméljem, hogy Oláh Gergely nagyszerű cimbalomjátéka nem hangszóróból, hanem élőben hangzik fel. Egy ilyen örömdélutánt lefagyaszt a playback. Kisebb művész, más hangszer is megteszi, csak élő zene legyen. A harminc világból, más-más életekből érkezett dalok együvé terelgetését szerkesztői szempontból vitatom. Kevesebb több lenne, akár ismétlésekkel. Az „Indulj el egy úton… kezdetű dalt pedig József és Mária viszonylatában nagyon is világinak, nem idevalónak érzem. A sok szép dallam egy része tán menthető lenne, ha egy család sok helyről jött tagjai ülnék körbe a teásfazekat. És azzal sem veszítenénk semmit, ha a főhős tárgyak formailag kissé közelebb lennének az ikonográfiai elődökhöz, például Gábriel, a „piros angyal” is megérdemelne egy lángszínű konyharuhát, Mária meg egy Mária-kék fazekacskát.)