Hamupipőke
Ciróka Bábszínház
Engem már a nyitó jelenetben megvett az előadás, bár papíron nem én vagyok a kecskeméti Ciróka Bábszínház Hamupipőke-premierjének a célközönsége. A fókuszcsoport viszont – legalábbis az általam látott alkalommal – mintha kissé értetlenül fogadta volna az invenciózus színpadi megoldások némelyikét. Ahogy a gyerekeket terelgető pedagógusok közül is többekben felmerülhetett: ha nincs pénz „rendes” díszletre és „szép” jelmezekre, ha nem futja „valódi” bábokra, akkor minek ez az egész?
Holott Vidovszky György olyan értelemben dacos, hogy a flashben és klipben gondolkodó, mindent lájkban és kattintásszámban mérő korszellemmel szembemenő, okos rendezése nem kevesebbet állít annál, hogy semmi szükség méregdrága játékokra és csillogó virtuális világokra, amikor tündérország létrehozható, sőt megszólaltatható (zene: Monori András) és pazarul működtethető néhány csillogó kályhacsővel, engedelmes kukafedővel és egy ív gyűrött csomagolópapírral (tervező: Mátravölgyi Ákos). Nem gondolom, hogy társadalomnevelő célzat vagy antiglobalista hevület vezette az alkotókat, mindenesetre az újrahasznosított (tárgyakból születő) történet tanulságai messzebbre visznek a szimpla mesemondásnál.
Ahhoz, hogy ezek a banális tárgyak életre keljenek és segítségükkel újra meghallgassuk a világ egyik legismertebb meséjét, szükség van a színpad és a nézőtér közötti íratlan szerződésre: a játszóknak kedvvel és türelemmel kell (újra) megtanítaniuk minket, hogy mi mindenre lehetnek jók a szokatlan, mert nagyon is megszokott kellékek, a nézőknek pedig el kell fogadniuk, hogy most a jól ismert történetet kicsit másképp fogják hallani.
Gimesi Dóra szép, szomorú szövege komoly és kortalan családi drámát mond el úgy, hogy azonnal tiszta viszonyokat rajzol fel. Adott egy apa (Fülöp József), aki a lányát (Nyirkó Krisztina) egyedül, szeretetteli gondoskodással neveli, és aki az anya hiányát meg a saját egzotikus tájakra szóló kiküldetéseit kalandos, a szürke hétköznapokat szivárványosra színező mesékkel próbálja feledtetni. Intim, kölcsönös rajongáson és odaadó szereteten alapuló, szertelenségében bájos magánvilágukba erőszakkal furakodik be – lásd még: a szerelem vak – a mostoha (Makra Viktória), aki a rend, fegyelem, tisztelet hármas jelszavával igyekszik betörni a magányos lányt az apa váratlan halála után. A tökéletesnek gondolt prototípus természetesen a saját két elkényeztetett – ám látjuk majd: nem velejéig romlott – lánya (akiket Szörényi Júlia két karja testesít meg). A Grimm-fivérektől átmentődött még a mesebeli herceg (Ivanics Tamás) is, akit a színpadon mozgó minden nőnemű figura magához láncolna így vagy úgy.
Az apa, illetve a mostoha viszonya a címszereplőhöz valójában két szemlélet kiszámítható kimenetelű összeütközése: nem is annyira a laissez-faire és az autoriter nevelési módszerek csatája ez, mint inkább a gyermeknek a világban és a családban elfoglalt helyéről szóló, nem közeledő álláspontok vázlatos, mégis tűpontos bemutatása. Az apával játszott élvezetes, rögtönzésre és kreativitásra alapozó, ezáltal a meglepetés erejében bízó játékokban a csomagolópapírból vitorla lesz, a kartondobozból tengerjáró hajó, a törött tükördarabból meg cápa. (Tán mondanom sem kell, hogy az apa halálakor majd léket kap a kartonhajó: borzongató, szép pillanat.) A karjára húzott kályhacső-teleszkóppal/protézissel jön a mostoha, aki a gépiesen bemagolt, önálló gondolatokat nélkülöző, bármifajta elhajlást megtiltó praktikus és haszonnal kecsegtető megmozdulások híve.
Esetünkben a haszon a királyi udvari bálon való illendő megjelenés, illetve a facér királyfi elcsábítása, hiszen ez hosszú távon pénzt, befolyást, édes életet hozhat az ármánykodásban lassacskán megöregedő mostohának. (Bevallom, a király és a bál említéséig meg voltam győződve róla, hogy a történet itt és most játszódik, nem pedig egy valahol és valamikor létezett monarchiában, de üsse kő.) A női nemmel ha nem is hadilábon álló, de iránta számtalan fenntartással és – a mostoha és két lányának erőszakos nyomulását elnézve egyáltalán nem indokolatlan – előítélettel viseltető királyfi csupán kamarásával (akit persze az apát játszó Fülöp József alakít) jön ki jól. Valósággal menekül a fehérnép elől, a tüneményes és esetlen Hamupipőkével viszont rögtön megtalálja a közös hangot.
Az előadás következetesen használja a maga választotta, a tárgyak reciklálásán alapuló, mindvégig ötletes anyagválasztással párosuló nyelvet. Szellemes, ahogyan Hamupipőke a bál előtt a közönséget hangos álmélkodásra késztető trükkel válogatja szét az elé öntött üdítős kupakokat, ehhez képest érzem erőtlennek a bál utáni nyomozás megoldását: a mesében senki más lábára nem passzoló cipő helyett itt színes szalagot veszített el a lány, amit a fáradhatatlanul kutató herceg végül a lány kecses derekára köthet. De hát ki törődik ilyen aprósággal, ha végül is boldogan élnek?
Jászay Tamás
(Színházi Kritikusok Céhe)
Hamupipőke
Szerző: Gimesi Dóra
Tervező: Mátravölgyi Ákos
Koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter
Zeneszerző: Monori András
Rendező: Vidovszky György
Játsszák: Fülöp József, Ivanics Tamás, Nyirkó Krisztina, Szörényi Júlia, Makra Viktória m.v.
Ciróka Bábszínház, Kecskemét, 2014. május 26., kb. 150 néző
