Jó lenne tudni, milyen hatása van a célközönségre Krámer György egy hallásra akár nagyszerűnek, akár hajmeresztőnek is gondolható nyíregyházi vállalkozása. Kultúrtörténeti alapértékekkel kínálja a legfiatalabb nézőket. A Seherezádé még hagyján – gondolhatjuk –, hiszen mégis csak mesevilágba vezet, onnan vétetik. Sok története ismerős is a gyerekközönségnek, ha nem is feltétlenül iskolás kor alatt. Tanulságos, fordulatos sztorik. A Koppélia – így, magyarosan írva – témája azonban igazi, ínyenceknek való kulturális csemege. Természetesen nem kifejezetten csak Léo Delibes balettjére gondolok, amelyet, ha nem az Operaházban játszanák, a komolyzenei sznobok alighanem édeskés giccsnek bélyegeznének, így azonban, és nem utolsósorban Harangozó Gyula legendás koreográfiájának és főszereplésének hála, a klasszikusok között tartjuk számon.
Mögötte, illetve az alapjául szolgáló Hoffmann-novella mögött egyfelől ott van a XVIII-XIX. századi tudományos-technikai-ipari forradalom egyik, a romantika számára nagyon fontos problémája. Kettős kérdés: mi is az ember valójában, illetve hol vannak teremtő erejének határai. Mary Shelley Frankensteinje vagy Kempelen Farkas sakkozó automatája ugyannak a kérdésfeltevésnek, gondolkodásmódnak a szülöttei, mint Coppelius lánybábuja.
De már az ókoriakat is foglalkoztatta a mesterséges ember, a megéledő szobor kérdése, és már akkor is az érzékeket borzoló másolatokról regéltek, mint a Pygmalion-legenda a szoborról, amelybe beleszeret alkotója. De idősebb Pliniusnál olyan esetről is olvashatunk, amikor egy férfi annyira beleszerelmesedett egy szoborba, hogy az megőrizte magvának nyomát.
Krámer György és Kardos Tünde szövegváltozatában a lélek mibenlétéről, a színházcsinálás csodájáról és a gonoszság természetéről kapnak leckét az óvodás nézők. Meg a színház a színházban dramaturgiai trükkjéből is.
Vándorszínészek érkeznek és előadnak egy mesét, illetve nem is mesét, hanem saját múltjukat, élettörténetüket, azt, miképpen lettek azok, akik, mi vitte rá őket a színházteremtésre. Hogyan lett a harangöntőből és az élettelen bábuból egy eleven pár, és miképpen javították meg a gonosz tudós mechanikust. A galád mesterember ugyanis nemcsak passzióból, a maga mulattatására vagy embertársai elámítására, netán üzleti szándékkal készítette az élettelen, de elevennek látszó leányt. Általa el akarta rabolni, el akarta pusztítani a naiv és természetesen őrülten szerelmes harangkészítő iparost. Mégpedig oly módon, hogy azt állítja, a bábu csak akkor kelhet életre, ha a fiatalember neki adja a lelkét. Azt reméli ettől a trükkös ezermester, hogy a fiú meg fog halni. De miután a lány életre kel, az ifjúnak semmi baja sem lesz. Kiderül: a lélek osztható, és minél többen kapnak belőle, annál nagyobb lesz.
Mi több: jótéteményekre is futja belőle. Az immár fölösen is eleven ifjú pár, mielőtt színtársulatot alapítana, előbb megjavítja a gonosz feltalálót. Kiderítik pszichés defektusának okát, azt, hogy valamikor régen porszem ment a szemébe. Ezt azon nyomban eltávolítják, és már rendben is van minden, jöhet a színházcsinálás.
A nyíregyházi színészház lábánál megbúvó Művész Stúdió termében az egyik sarkot foglalja el a játéktér. Stilizált mesevilággal szolgál a látványért felelős Varjas Zsófia. A gonosz birodalmát a páncélingek szövésére emlékeztető mintázatú függöny takarja, a jók jelképe egy négyfelé vágott, mozgékony plexiharang, utal a főszereplő szakmájára, de elsősorban a sokfelé osztható lélekre. A zenekíséretet Berki Armand Delibes mellett természetesen kortársaitól vette, Chopintől, Liszttől (a harangtéma megkerülhetetlenné teszi a Paganini-átirat La Campanellát), és Offenbach Hoffmann meséi sem maradhat ki. Fellinger Domonkoson főképp a Hoffmannnak nevezett színigazgató energikus jósága, tevékeny segítőkészsége látszik, Kuthy Patrícia a bábuból lett élet- és szaktárs derűjét, mozgékony vidámságát sugározza. Lakatos Mátét elsápasztja a rosszindulat, az irigység, amely mint valami féreg, belülről rágja, kínozza. Valóban javításra szorul. Vámosi Judit, Vámosi Máté, Dubrovka Tamara, Kertész Zsolt, Márföldi Bea meg eltáncolnak mindent, amit csak lehet. És sokat lehet – elvégre koreográfus a szerző.
Zappe László
(Színházi Kritikusok Céhe)
Koppélia (Tánc-Mese-Játék)
Szöveg: Kardos Tünde – Krámer György
Rendező: Krámer György
Látvány: Varjas Zsófia
Zene: Berki Armand (Lèo Delibes valamint Frèdèric Chopin, Liszt Ferenc és Jacques Offenbach alapján)
Játsszák:
Kuthy Patrícia, Lakatos Máté, Fellinger Domonkos, Vámosi Judit, Vámosi Máté, Dubrovka Tamara, Kertész Zsolt, Márföldi Bea
Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház, 2015. november 25., 80 néző
Fotók: Karádi Nóra, Karádi Zsolt