Az előadást nézve értettem meg, hogy a kis hableány egy női Faust-dráma. Itt az alku a beteljesülő szerelem lehetősége felett köttetik, aztán szemben Fausttal (ami a bizonyos értelemben hasonló Margit-ügyet illeti), a kis hableány altruista döntése oldja meg a tragikus helyzetet.
Rögtön hozzáteszem, az előadás gyerekeknek szólt, amiben érvényesült Andersen zsenije:Tóth Réka Ágnes szövegváltozata bátran elrugaszkodott a mesétől, de a lényegimomentumokat követte, ekként az előadás is –így például az elvont szcenikában is volt igazi
kés, amivel a Rusznák Adrienn játszotta kis hableány a herceg szívébe szúrhatott volna a menekülése reményében. Nekem, felnőttnek, lassan indult a cselekmény – talán mert tudtam a történetet, amit a gyerekek jó eséllyel nem ismertek, illetve azzal számolhattak az alkotók, hogy a Disney-változattól való elszakadásért kell nagyon megdolgozni –, de elnézegettem a kis hableány nővéreinek jólneveltséggel fékezett féltékenykedésével kísért expozíció alatt az előadás Michac Gábor tervezte szellemes, szép látványát.
A forgón egy bádogmedence jellegű, körbehatárolt tér terült el, amelynek egyik oldala csípőmagasságig több embert is el tudott takarni, így a szereplők fel és lebukkantak, ami a közeg víztermészetét erősítette. És amikor dramaturgiailag is indokoltan megfordult a tér, a medence hátsó falának plexijén árnyjátékot néztünk. A kívánt játéktér szélességét, illetve arányának érzetét – a tenger, ugye eléggé 3D – úgy érték el, hogy a színpad két oldalán alul sörös rekeszekből épített tengerfenék fölé vízezüst takarás került, és ez nemcsak praktikum, hanem ahogy szóba is került: a víz alól így látszik az önző és rövidlátó emberi civilizáció.
A játék intenzív és fordulatos volt: árnyjáték, szappanbuborék, lámpavillogás, légkeverés – ezek egyike is elég ahhoz, hogy elhagyjam a tűrőképességem határát, mert színházban mindig újra eszébe jut valakinek ezeket a jellemzőn tartalmatlan, viszont hatásos effekteket alkalmazni. Itt azonban okkal és céllal használták mindezt, néhány nyavalyás túlhabzó szappanbuboréktól eltekintve. A szárazföldet sörös rekeszekből építették a színpad elején egy sávban, ami adódott a mese kontextusából, azonban a kis hableány zavarba ejtően ügyetlenül mozgott a rekeszeken, és nem azért, mert ő egy vízi lény.
Az előadás zenéjét Monori András szerezte, és ha nem olyan csilingelően, fémesen éles hangzású, hanem valami visszafogottabb, imádtam volna. A gyerekek, figyeltem, jobban bírták ezt.
A víz alatti figuráknak volt egy háztartási jellegű bábalakja is, így a kis hableány egy gömbakvárium – amiben hol flakonkupakok lötykölődtek, hol zúzalékjég dermedt –, a nővérei régi parfümös üvegek, a vízi-boszorka egy hetvenes évekbeli turmixgép, a színészek pedig az átlátszó esőkabátjuk alatt tengerészcsíkos ruhákat viseltek.
Élvezetes volt a Tenger király vihara légkeverőkre kötött ruhacsíkokkal mint a hullámzó tengerfenék élővilágával, és a többi jópofa ószeres hangulatú tárggyal való játék. A szárazföldön nem volt báb, csak a színészi valóság. Rusznák Adrienn bájos, kedves kis hableányként kevéssé láttatta a tragédiáját, ami nem színészi egyoldalúság, hanem Halasi Dániel rendező szándéka lehetett, a drámát ugyanis előre tompították azzal, hogy a kis hableány playback kezdésként elmondta, immár tajtékként él. Ha nem esnék a helytelen kritikusi gyakorlatba (nem a látottakról beszélni, hanem arról, hogy mi a „helyes” olvasata ennek a mesének) azzal, hogy vitatom ezt a döntést (enyhíteni akarják annak a drámáját, hogy a főszereplő feláldozza magát), akkor vitatnám.
A legizgalmasabb alak persze Bohoczki Sára vízi-boszorkája, nyilván hálás dolog boszorkának – titokzatos és szép nőnek lenni, hatalommal, ugyanakkor Bohoczki Sára bábmozgatásának könnyed természetessége is, figurájának gazdagon játékos ki és visszahelyezései, gesztusokkal való kommentálásai kiugrottak az előadásból. Hogy az apát, a tengerek királyát és a herceget is Vizkeleti Zsolt játszotta (ráadásul elég egyformán), azzal sehogy nem tudtam megbékélni, de lehet, hogy csak meg kellene beszélnem egy pszichológussal, és kiderülne, ez ma már nem probléma. Ugyanakkor a színész játéka, ahogy Tóth Szilvia Lilláé, a hableánynővéreket alakító színésznőé is, lendületes, kedvvel teli volt.
Az előadás a fordulatos cselekménnyel, az elmés látvánnyal és a lelkes színészi munkával vitán felül elnyerte a november 20-i ovisok tetszését – ha hinni lehet a belefeledkezett arcoknak. Én meg csodálkoztam kicsit még hazáig, hogy mi ez a biedermeier boszorkánymese, és ki ez az Andersen, aki 1831-ben az úgynevezett társadalmi szokásokat, viszonyokat, hogy ne mondjam, nőképet ilyen sajátos módon írta le az ominózus alkuval, amely után a lány úgy állt egy kapcsolat előtt, hogy nem volt hangja (akarata, integritása). Mindez eljátszva persze csak annyi volt, hogy amikor megkérdezte, hogy ha odaadja a hangját, akkor mi marad neki, a boszorka azt válaszolta: a szépséged. Vajon hallották ezt a kisfiúk és a kislányok?
Proics Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)
Hans Christian Andersen – Tóth Réka Ágnes: A kis hableány (Latinovits Színház)
Szereplők: Rusznák Adrienn, Vízkeleti Zsolt, Bohoczki Sára, Tóth Szilvia
tervező: Michac Gábor
zene: Monori András
rendező: Halasi Dániel
Budaörs, Városi Ifjúsági Klub, 2015. nov. 20, 72 néző
Fotók: Borovi Dániel
