A kétszínű nő

Jancsi és Juliska (Griff Bábszínház)

Turbuly Lilla, október

„Most legalább látszik rajta, hogy egy kétszínű nő” – így kommentálta valamikor régen az egyik kolléganőm egy másik kolléganőm új, felül sötétre, alul világosra festett frizuráját. A mostoha és a boszorkány szerepét egyaránt eljátszó bábról jutott eszembe, akinek szintén két hajszínt tervezett Boráros Szilárd. A választékig kék, onnan lila csigák a férjével mézesmázos, mostohagyerekeivel viszont kegyetlen, az anyaságot kizárólag nyűgnek és tehernek érző asszony kétszínűségét éppen úgy jelzik, mint kettős szerepét a mesében.

Az eredeti mese neuralgikus pontja Jancsi és Juliska erdőbe kerülésének mikéntje. Ha az alkotók szeretnék a mához közelebb hozni a történetet, és egy mai családot ábrázolni, akkor ezzel valamit kezdeni kell. Az általam legutóbb látott változatban, a Magamura Műhely és a Hepp Trupp Jancsi és Juliska édesálma című előadásában (amelyről itt olvashatnak) a gyerekek kódorogtak el otthonról a nemszeretem feladatok elől. Itt, Pallai Mara átiratában a második feleség ármánykodásai nyomán viszi kislányát és kisfiát az erdőbe az apa, de visszamegy értük, a mostoha pedig eltűnik a család életéből. A pénzhiány – az eredeti meséhez hasonlóan – itt is igencsak megnehezíti a család életét.

A mese meglehetős komorságát azonban új szereplő ellenpontozza, egy mindenhol ott zizegő szentjánosbogár, aki a látvány szintjén is megnyugtató zöld fényt hoz a sötét színpadi képekbe. Mindjárt az elején, hiszen vele kezdődik az előadás. Pontosabban nem is vele, hanem azzal, hogy a megszokott jegyszedők helyett a fiatal színészek várják a nézőket. Tengely Gábor rendező ezzel a gesztussal is a mához közelítette a történetet, ugyanis a színészi jelenlét (a bábszínészi mellett) fontos eleme az előadásnak. A kettő elválasztása általában nem indokolt, itt mégis hangsúlyos döntésnek tartom, hogy a mostoha és a boszorkány szerepét a derékig érő hajú, külseje alapján inkább világszép király- és nádszálkisasszony szerepekre predesztinált Lehőcz Zsuzsa játssza. Mégpedig úgy, hogy bizonyos jelenetekben báb nélkül, táncával, mozgásával van jelen, így teremt kapcsolatot a két világ, az erdő és az otthon, a boszorkány birodalma és az emberek lakta világ, a mese és a valóság között. Ez az értelmezés szembe megy azzal a sztereotípiával, hogy a rosszat, a gonoszságot a mesékben is automatikusan a csúnya, előnytelen külsőhöz kötjük, és a külső alapján ítélünk meg emberi minőségeket. Itt a boszorkánybábot sem csúfítják el, még ha a végén fel is kerül rá a vasorr.

Erénye az előadásnak a látványvilág és a mozgás egymást kiegészítő volta, összesimulása is. Boráros Szilárd kékre és zöldre hangolt díszletének két, tengelye körül forgatható asztal az alapja, ezekre erősítik a lándzsa alakú fákat, a mézeskalácsházat vagy az otthont jelző kiegészítőket. (Ez a megoldás kinézetében nem, de rendszerében hasonlít a Jancsi és Juliska édesálmához tervezett díszletéhez.) Forgatják az asztalokat jó sokat, így érzékeltetve a helyszínváltásokat, a megtett távolságot és az eltelt időt. A forgatás közben, két forgatás között pedig táncolnak a színészek, s Fejes Kitty koreográfiája jóleső hullámzást, lendületet ad az előadásnak. Mindez hozzáadódik a fából készült, kevéssé cizellált, geometriai formákból összerakott, kéz- és lábfej nélküli bábok viszonylagos statikusságához.

Míg pár hónapja a Jancsi és Juliska édesálmáról azt írtam, hogy erősen kitetszik belőle a tanító szándék, ennél az előadásnál nincs ilyen érzet. A gyerekek nem azért kerülnek nehéz helyzetbe, mert rosszak vagy szófogadatlanok voltak. Az előadás világképe azt a tapasztalatot közvetíti, hogy a minket körbevevő viszonyrendszer bonyolult, nem tájékozódhatunk bevett sztereotípiák mentén, senki sem ismerhető meg pusztán ránézésre. Ehhez a sötétebb tónushoz azonban humort és vidámságot is kever a szentjánosbogár szereplése.

Csupa fiatal színészt látunk a színpadon, közülük a frissen végzett Ricz Ármin és Berta Csongor most szerződtek a társulathoz Újvidékről, így ez az első megmutatkozásuk Zalaegerszegen. Mindketten jó benyomást keltenek, ahogy az egy-két éve itt dolgozó Kosznovszky Márton, Dőry Brigitta és Lehőcz Zsuzsa is friss energiákkal és játszókedvvel töltik meg a színpadot.