Ilók és Mihók (Babszem Jankó Gyermekszínház)

Turbuly Lilla, szeptember

 

Az egri Babszem Jankó Gyermekszínház honlapja szerint meglehetősen nagy repertoárral bír: 22 előadást tartanak műsoron, többnyire népmeséket és néhány más, szintén ismert és népszerű történetet, mint az Öreg néne őzikéje vagy a Szutyejev-féle Vidám mesék. Ebből a repertoárból válogattak az Agria Nyári Játékokra kilencet.

Az előadásokat a Dobó István Gimnázium udvarán tartották. A négy oldalról zárt belső udvar a két hársfával hangulatos helyszín, és délutánra már árnyékos is.

Klepács Andrea, Baráth Zoltán, Szél Anikó

Az általam látott Ilók és Mihók furcsa egy mese. Adott egy nősülni vágyó, együgyű legény, akinek meg kell járnia a maga kálváriáját, hogy elnyerhesse Ilók kezét. Az anyja ellátja ugyan jó tanácsokkal, de azokkal sem megy sokra, mert nem ismeri fel, hogy az új helyzetben a régi tanács már nem alkalmazható: a kutyát nem lehet vállra tenni, mint a gereblyét vagy az ásót, és a lányt sem lehet kötélen vezetni, mint a kutyát. Az eredeti mesében jóval több fordulót tesz a szomszéd faluban lévő lányos házhoz, mint a színpadi változatban, nagyon helyesen, hiszen itt már a négyszeri körút is majdnem monotonnak tűnik.  Az alkotók változtattak a történeten: itt Ilók az, aki úgy rendezi, hogy Mihók megjárja a maga kanosszáját, mert sérti az önérzetét, hogy Mihók választásának fő szempontja a kényelem. Ilók közel van, nem kell magát törni érte. Mindez árnyalja ugyan az eredeti mesét, mégsem dúsítja fel annyira, hogy ne érezzük egy kicsit kevésnek.

Szél Anikó, Baráth Zoltán

Maguk az alkotók is így gondolhatták, mert a 35 perces játékidőhöz képest viszonylag hosszú, és a meséhez csak lazán kötődő, népi rigmusokból, csúfolódókból összeállított bevezetőt tettek a tényleges történet elé. Ezt a bevezető részt a két színésznő, Szél Anikó és Klepács Andrea játssza-énekli. A harmadik szereplőt, Baráth Zoltánt ők hívják a színpadra a közönség soraiból, ahol – akárcsak a többi apuka – hétköznapi ruhában, a családjával ül. (Vagy csak odaült egy, a kislányával érkező anyuka mellé, hogy teljesebb legyen az álca, amit csupán az arcán látható mikroport leplezhetett volna le? Meglehet.) Azóta sem sikerült megfejtenem, hogy ez a határozott rendezői gesztus, hogy Mihók életre keltője a nézőtérről lép a színpadra és az előadás végén, a tapsrendnél oda tér vissza, a családjához, miért került az előadásba. (A Mihókot játszó Baráth Zoltán egyben az előadás rendezője is.) A mesék és a mindennapi élet, színpad és valóság között vonnak párhuzamot? Vagy ironikus fricska, hogy az együgyű, nők által kommandírozott Mihókot a mához kötik? Ez ellen az szól, hogy egyébként az előadás nagyon is megmarad a hagyományos keretek között, nem törekszik különösebb innovációra. Persze, lehet, hogy csak egy játékos ötletről van szó, amit nem kell túlgondolkodni.

Ami felett azonban nem lehet elsiklani, az a díszlet állapota. Egymagában demonstrálja, hogy egy 2009-ben bemutatott, vagyis nyolcéves előadásról van szó. Az teljesen rendben van, hogy jelzésszerű: két domb, köztük egy templomtorony, amit megfordítanak, ha Mihók a másik faluba megy. De nagyon látszik rajta az a nyolc év: fakó, elhasznált vászon lett mára. Éppen a díszlet minimalizmusa miatt elvárható lenne, hogy időnként felújítsák, mert így az egész előadásnak kopottas alaptónust ad.

Baráth Zoltán, Klepács Andrea

A színészek játékán szerencsére nem látszik ez a megfáradtság. Mindhárman frissen és kedvvel játszanak, áthidalják a színpad és a nézőtér közötti távolságot. Konkrétan is, hiszen Mihók mindig a nézőtéren keresztül indul vándorútra, és mindig megszólít, néhány pillanatra játékba von valakit. A vándorúton danol is (a Szegény legény vagyok én… kezdetű népdal az előadás fő zenei motívuma), szép hangja van.

Hogy az egész előadás mégis inkább a tisztes helytállás, mint az erős színházi élmény kategóriájába tartozik, annak talán az is oka, hogy a vegyes korösszetételű gyerekektől (többségben vannak a kicsik, de 10-12 éves gyerekeket is elhoztak) távol áll a két, középkor felé ballagó, nem is olyan szerelmes ember egy ügyű (vagyis egy ötletre épülő) története. Ez persze nem jelenti azt, hogy a humoros jeleneteken ne nevetne a gyerekközönség, és nagyobb részt a figyelmüket is megtartja az előadás, de ez önmagában még kevés egy mélyebb nyomot hagyó találkozáshoz a színházzal.

Turbuly Lilla

(Színházi Kritikusok Céhe)

Ilók és Mihók (Babszem Jankó Gyermekszínház)

Játsszák: Klepács Andrea, Szél Anikó, Baráth Zoltán

Versek: Szőke Andrea

Díszlet: Burka István

Zene: Okos Tibor

Koreográfia: Szél Anikó

Rendezte: Baráth Zoltán

2017. augusztus 4., Agria Nyári Játékok, Eger, a Dobó István Gimnázium udvara, kb. 70 néző

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból