Meztelen a király farka

hurkacovek6

 

Hurkacövekleves (Ascher Oszkár Színház)

Kovács Bálint, április

 

Az ember néha, bizonyos körülmények között, bizonyos társadalmi berendezkedésben, bizonyos országokban és bizonyos korokban hajlamos azt érezni, hogy egy uralkodó egyeneses azért uralkodó, hogy hülyeségeket követeljen meg a népétől. De ki beszél itt Magyarországról? Csakis Hans Christian Andersenről van szó, meg az ő Leves hurkapálcikákból című meséjéről, amely egyszerre andalítóan filozofikus prózaköltemény fantáziáról, érzékekről, nagy gondolatokról és földhözragadtságról, a fogalmak és általában az egész világ relativitásáról, és egyúttal finom politikai gúnyrajz.

Az egérkirály ugyanis kitalálja, hogy ő márpedig hurkapálcákból főzött levest kíván enni, kerül, amibe kerül, és csakis azt emeli magasabb társadalmi rangra – vagy hát mondjuk ki: veszi el feleségül –, aki képes ezt a levest elkészíteni. Csakhogy a vállalkozó hajadonok – mint afféle fordított Lear-leányok – többsége nyíltan kimondja, hiába fordították ki négy sarkából a világot, hiába utaztak át az Óperencián, márpedig ilyen leves nincs, legfeljebb a képzelőerő főzheti meg, nem a szakács. Míg az utolsó egérlány, aki olyan, mintha a nagy dán gyerekszomorító szívtépő, Andersen a magyar népmesék okos leányából és saját, A császár új ruhája című meséjének meztelenségkiáltó kisgyerekéből gyúrta volna egérformára, azt mondja: nagyon könnyű elkészíteni a levest, de csakis maga a király képes rá, mégpedig úgy, ha a tűzforró vizet a saját farkával keveri meg.

És láss csodát, ha magának kéne valamit tennie, áldozatot vállalnia érte, akkor már nem is olyan fontos az a hülyeség, akkor már jobban érthető a kérés abszurditása, lehetetlensége. Mintha bizonyos körülmények között, társadalmakban, országokban és korokban szükség lenne arra, hogy finoman megkérjék az egérkirályt, saját meztelen farkincájával verje a csalánt, és ne a népével. Mintha néha kellene valaki, aki az utasítások föltétlen végrehajtása helyett inkább megtalálja az okos ellenszegülés módját.

Ezt a mesét a mai magyar gyerekek már nem biztos, hogy ismerik, de akit pár évtizede altattak mesekönyvből, az annál inkább: Az Ascher Színházat 1964-ben megalapító Csetényi Anikó átiratából a Magyar Rádió készített hangjátékot valaha. Ezt az átiratot vette most elő a Rákoskerten működő amatőr társulat. A mesének színpadi verzióban egy része – a költészet meg a filozófia, a képzelőerős meg a világmagyarázós része – elveszett, a maradék meg átalakult. De a lényeg, már ha az uralkodónak küldött, körmönfont üzenetet tekintjük a lényegnek, persze megmaradt, ha a súlyából le is adott épp annyit, hogy soványkává váljon, mint a templom egere.

Hiszen ez a keresztségben immár Hurkacöveklevessé vált mese – mese, és pont. A megvalósítás mikéntje olyan, hogy az embernek nemigen jut eszébe a mögöttes tartalmon töprengeni, mert a játszók, vagy a mögöttük felsejlő rendezői kéz (Lukács Klárához tartozik) nem mutatnak afelé, hogy itt valaki többet akarna mondani egy kedveskés, hangvétele-kivitelezése miatt a műkedvelő szót felidéző játékos délutánnál. Egerekről, akik kétségbeesnek vagy felháborodnak a bájosan gyermeteg királyuk kéréseitől, egérszakácsokról, akik ételekről értekeznek, meg menyecskelelkületű egérkisasszonyokról, akik főképp a legényfogó leves receptjének megtalálásban érdekeltek. Míg végül nagyokat nevetve mindenki rájön, hogy rászedték a királyt, ami nem is baj, hiszen így legalább beteljesül a szerelem, és mindenki boldogan él, amíg kit-kit be nem kap majd Kacor Király vagy más mesemacska.

És noha a díszleteket például az ötletes profizmus jellemzi (nagyszerűek az óriásira nagyított, bennünket meg egérlátószögűvé zsugorító konzerves dobozok), a mindenféle értelemben vett – például tiszteletreméltó, az elhivatottságot örömtelien feltételező jellegben is – műkedvelői hozzáállást az eklektikus, ebből-abból, részben hétköznapi viseletből, részben gyerekruhára emléketető holmikból összeállított jelmezek is jelzik, és hasonló benyomást kelt a néhány karakteresebb, bár nem feltétlenül találó rendezői megoldás mellett a sokszor koordinálatlannak tetsző színpadi mozgás és céltalan egyhelyben-lét, vagy a színészi megszólalások sokfélesége a jellemfestő szándékkal, de valóban fülsértő visítástól kezdve a különféle túlzásokon át a gyerekesebb hangvételig.

Mintha nem elsősorban egy kifogástalan színházi világú előadás létrehozása, nem feltétlenül a legkifinomultabb eszközök megtalálása, inkább a közönség egyszerű(bb) szórakoztatása lett volna a cél. Ami méltányolható, és nem mellesleg hallhatóan-érezhetően sikeres törekvés – legfeljebb nem ad meg mindent abból, amit az ember a színháztól legszívesebben megkapna.

Kovács Bálint

(Színházi Kritikusok Céhe)

Hans Christian Andersen – Sz. Csetényi Anikó: Hurkacövekleves (Ascher Oszkár Színház)

Szereplők: Ökördy Kornél, Csőre Csaba, Jenei Mónika, Pásztor Csaba, Horváth Imre, Orosz András, Hegyiné Ling Emese, Hegyi Norbert, Pacsuta Lilla, Bukovszky Eszter, Tóth Réka

Rendezte: Lukács Klára

Koreográfus: Ökördy Kornél

Zene: Joós Tamás, Hegyi Norbert, Ökördy Kornél

Jelmez: Zsigár Cecília

Díszlet: Pásztor Csaba, Kozma Tamás

Rákosmenti Művelődési Ház, 2017. árpilis 8., kb. 50 néző

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból