Holle anyó (PR-Evolution Dance Company)
Turbuly Lilla, május
Nemes Zsófia társulata, a PR-Evolution Dance Company a nevében rejlő szójátékkal ellentétben nem forradalmi, inkább látványos, esztétikus, a területtel eddig nem foglalkozó nézőknek is jól fogyasztható kortárstánc-előadásokat kínál.
Gyerekeknek két előadást játszanak jelenleg, két anyókás mesét: a 2016-os Lúdanyó meséi mellett a 2018-ban bemutatott Holle anyót. Ezen kívül iskolai beavató programokat is tartanak mozgás, testtudatosság, tánc témakörben.
A Holle anyó kedvelt repertoárdarabja a gyermek- és bábszínházaknak, amit karácsony közeledtével szívesen vesznek elő. Csak az utóbbi néhány évben láthattuk a debreceni Vojtinában, a Budapest Bábszínházban és a miskolci Csodamalom Bábszínházban is. A látványosan megjeleníthető dunnarázogatás mellett központi kérdése a nem vér szerinti szülőkkel és testvérekkel való viszony. A mese keletkezése idején a gyermekágyi halandóság miatt kapott sok gyerek nevelőanyát, ma pedig a mozaikcsaládok korát éljük, így fontos kérdés, hogy az előadásban ezek a kapcsolatok hogyan jelennek meg. (Erről a miskolci előadás kapcsán írtunk nemrég.)
A PR-Evolution Dance Company előadásában a mesélő, az anya és Holle anyó szerepét is Haumann Petra játssza. Holle anyó így nem a megszokott ősz hajú, kerek arcú nagymamapótlék képében jelenik meg, sokkal inkább anyuka-figuraként, csak egy szemüveg jelzi a többiek felett álló képességeit, bölcsességét. Az anya-mostoha szerepkör nem kap kiemelt figyelmet, és nem is erősítenek rá a gonosz mostoha sztereotípiára. Hangsúlyosabb a testvérek viszonya, de itt is inkább az alaptermészet különbözőségén, a mostohanővér lustaságán, tohonyaságán, nem pedig a gonoszságán van a hangsúly.
A keretjátékban Haumann Petra mesélőként „kiosztja” a szerepeket a táncosokra, majd kezdetét veszi maga a mese, amelyben egyszerre van jelen tánc és szöveg. A kettő viszonya nem egyértelmű. Felnőtt táncszínházi előadások esetén könnyebb pálcát törni a szöveget illusztráló mozgássorok felett, mint egy hároméves kortól ajánlott gyerekelőadás esetében. Szintén a felnőtt táncelőadásokra jellemző trend, hogy ismert történeteket, nagyregényeket vagy filmeket táncosítanak, számítva arra, hogy a néző, ha ismeri és szereti az alapművet, könnyebben beül a belőle készült táncelőadásra is.
Bármennyire ismert is a Holle anyó, egy meseelőadásnál nem lehet a közönség előismereteire alapozni, szükség van a történet átadására is, történjék az tánccal és/vagy szöveggel. Ebben az esetben mindkét eszközt használják, és még azt a buktatót is elkerülik, hogy a szövegmondásban általában nem járatos táncos szájába adják a történetet, vagy hogy a táncosok mellett a színész ne vegyen részt a koreográfiában, itt Haumann Petra táncol is. Időnként azonban előfordul, hogy olyan részleteket magyaráznak túl a szöveggel, amelyek a táncból is tökéletesen érthetőek, követhetőek. A mesébe belefűztek néhány mai kiszólást is, így például a kemencében gluténmentes kenyér is sül. Ezek ismerősek lehetnek a gyereknézők egy részének, de csak elszórtan és esetlegesen kerültek a szövegbe.
Az RS9 Off Független Színházi Fesztiválon viszonylag kis térben, a Vallai Kert nevű színházteremben mutatták be az előadást. Az előadók jól használták a tér adottságait, a koreográfiát színvonalasan, lendületesen adták elő. Talán a kis tér is tette, hogy a szükségesnél és a természetesnél egy kicsivel direktebbnek tűnt a játék. Mint amikor a kelleténél jobban hangsúlyozzák, hogy most gyerekeknek játszunk, ezért nagyon kedvesek, mosolygósak és empatikusak vagyunk.
A különböző helyszíneket és tárgyakat (kút, kemence, almafa stb.) ötletesen, textilekkel, a színészek által viselt jelmezekkel jelenítették meg.
Korrekt, tisztességes előadás ez a Holle anyó, különösebb meglepetések nélkül. Értéke, hogy a táncszínházzal csak most ismerkedő gyerekeknek is jól követhető, és ha lelkes hívekké nem is teszi őket, eltántorítani sem fogja a műfajtól.
Turbuly Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)
Holle anyó (PR-Evolution Dance Company)
Játsszák: Haumann Petra színművész, valamint Guzmics Petra, Haruka Kobayashi, Kulin Virág és Radvánszki Beatrix táncművészek
RS9 Színház, Vallai kert, 2019. április 25., kb. 50 néző