Sehol (Kerekasztal Színház)
Turbuly Lilla, január
Adott három osztálytárs, két fiú és egy lány. Nyolcadikba járnak, zenélnek, gondolkodnak a hogyan továbbról, küzdenek magukkal, az iskolán belüli és az otthoni helyzetükkel, viszonyaikkal. Hétköznapi történet, amit azonban az alkotók megcsavarnak egy Mephisto-sztorival: feltűnik Barabás, a (rossz?) szellem, aki alkut ígér a három fiatalnak: mostantól könnyebb lesz minden, sikerülni fognak a dolgaik, ha vállalják, hogy majd valamikor teljesítik a szellem egy kérését. De választhatják majd azt is, hogy onnantól úgy folytatják az életüket, mintha csak a maguk erejére támaszkodhattak volna. A reális és irreális egybejátszatására utal az is, hogy Barabást és Barna bácsit, az iskolaigazgatót ugyanaz a színész, Nyári Arnold játssza.
Nekem egy ideig furcsa volt a realista történet „szellemes” fordulata, de tény, hogy a célkorosztályhoz (hatodiktól nyolcadik osztályig tervezik játszani az előadást) nagyon is közel áll a fantasy műfaja, és a történet további része is indokolta ezt a megközelítést.
A Sehol olyan színházi nevelési előadás, amelyben időnként megszakítják a történetet, a nézők pedig egy-egy színésszel csoportot alkotva beszélik meg a felvetődő kérdéseket. Közben bizonyos mértékig maguk is formálják a folytatást, mert a színészek a csoport közösen kialakított álláspontját beleépítik a történetbe. Milyen elhallgatások hathatnak ki egy család életére? Kik vagyunk? Mi minden határoz meg bennünket? Min változtathat a történetbeli alku? Hogyan alakul a darabbeli fiatalok további élete? És végül: milyen értékeket lehet feláldozni, és milyeneket nem?
Vagyis filozófiai alapkérdéseket vetnek fel 12-14 éveseknek. Ahhoz azonban, hogy minderről kedvük legyen beszélgetni, először meg kell nyerni a fiatalokat az előadásnak. A Sehol esetében ezt három tényező is segíti. Először is az általuk ismert, iskolai közegben játszódó történetről van szó. Aztán a szereplők zenélnek, fellépésre készülnek, így a nézők mindjárt az előadás elején egy koncerten érezhetik magukat. És látványos az az árnyjáték is, amellyel a Barabással való találkozásokat lebonyolítják (mindhárom szereplőnek külön jelenik meg a szellem).
A darabot Hajós Zsuzsa írta, Sepsi László Ördögcsapás című regényéből inspirálódva (a Mephisto-szálat innen vette). A szöveg jól szolgálja az előadást, az expozíciónál azonban csúsztak bele olyan párbeszédek is, amelyek nem elég ügyesek ahhoz, hogy ne lógjon ki a lóláb: ezt most azért írták bele, hogy minden szereplő családi hátterét felrajzolják.
A három huszonéves színész szerencsére nem akarja elhitetni velünk, hogy tizenévesek. Természetes, sallangtalan játékmódjuk miatt elfogadjuk, hogy kiket játszanak. Jobbágy Kata karaktere a leghatározottabb, legfelnőttebb hármuk közül – ahogy ez a nyolcadikos korosztályban általános is a fiúk-lányok viszonylatban, plusz azért is, mert a történetbeli családjában hamar a koraérett felnőtt pozíciójába kényszerült. Tárnoki Márk és Szalai Ádám más módon, de mindketten bizonytalanabb, sodródóbb karaktert jelenítenek meg.
Hajós Zsuzsa és Varsányi Péter rendezésében a színházi és a feldolgozó részek aránya kiegyenlített, közel fele-fele arányban teszi ki a két és fél órát. Bele-belehallgatva a három csoport beszélgetéseibe, az is látszott, hogy mindhárom színész megtalálta a hangot a hatodikosokkal, a gyerekek szívesen bekapcsolódtak a közös gondolkodásba. Érdekes volt megfigyelni, hogy a színésznőhöz kizárólag lányok mentek, a két színész csapatában pedig csak egy-két lány akadt a sok fiú mellett. Egy valamiben azonban mind a három csoport megegyezett: valamennyien külföldön képzelték el a saját szereplőjük további életét. (Megkérdeztem, ha nem is 3:0 arányban, de minden alkalommal felmerül ez a lehetőség.)
Az előadás egy nyitva hagyott kérdéssel zárul, és engedi útjára a nézőket. Ráadásul olyannal, amin felnőtt fejjel is folyamatosan gondolkodnunk kellene. Mik azok az alapértékek az életünkben, amelyekről semmiképpen sem mondhatunk le? Szándékosan nem sorolom fel az előadás által felvetett lehetőségeket, egyrészt, mert ahogy Hajós Zsuzsa az előadás után elmondta, sokat gondolkodtak a három felvetett lehetőségen, és nem kizárt, hogy azok még változhatnak. Másrészt, mert így a leendő néző előre is gondolkodhat a válaszon.
Turbuly Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)
Sehol (Kerekasztal Színházi Nevelési Központ)
Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2018. december 20. kb. 25 6. osztályos tanuló
Fotók: Kerekasztal, Slezsák Zsuzsanna
