Gyerekrablás a Palánk utcában
(Bartók Kamaraszínház)
Gabnai Katalin, 2020. március
Az ifjúságnak szánt előadások között szép számmal akadnak produkciók, melyekben gyermekek kisebb-nagyobb serege lepi el a színpadot. Szerzők, rendezők és intézményi fenntartók nem csupán a közvetíteni kívánt tartalom, de a közönség becsalogatása céljából is élnek ezzel a hatással. Pedagógusok és színháziak pedig méltányolják a munkát, mert ismervén a befektetendő energiát és az alkotói módszer csak részbeni tervezhetőségét, mind tudják a lelkük mélyén, hogy „Ez a nem mindegy”. Ha sikerül az akció, sejthető, hogy vagy erős drámatanári hátországa van a produkciónak, tehát a gyerekcsapat akkor is él és működik, ha épp nem a kiválasztott művet adja elő, vagy a „kasztingolást” végző alkotók gárdája rendelkezik nyitott lélekkel, türelemmel, szívóssággal, humorérzékkel és jelentős színházi gyakorlattal. Itt az utóbbi valósult meg.
A gyakorlati színházcsinálásnak megvan az a rejtélyes velejárója, hogy a benne részt vevők akkor is gyarapodnak lélekben és fizikai terhelhetőségüket tekintve is, ha a dolog művészi szintje hagy némi kívánnivalót. Hogyne épülne be a kamaszlelkekbe egy hétköznapi problémákon dobbantó, ám mégis repülni képes, jó minőségű történet bemutatása! Ezúttal ez történik. Kár lenne a gyerekcsapatot szélnek ereszteni a későbbiekben.
A kortársi közönség általában sporttársi kíváncsisággal, rivális érdeklődéssel vagy szerelmetes odaadással figyeli a fényben álló aktorok működését. Így van ez most is. Nyílik a függöny, s kékes füstgomolyban kamaszok raja táncol Lukács Ádám koreográfiájára, Varga Bálint muzsikájára. A játék alapját Janik László még Szegeden bemutatott szövegváltozata adja, ő írta a dalszövegeket is. Már épp kezdem nem érteni, mi történik, amikor okos dramaturgi és rendezői fordulattal felvilágosítják a nézőket, s máris kezdődik a zavarba ejtően hétköznapi mese, a Nógrádi Gábor által írott csupaszív történet, Szemán Béla színre vitelében.
A Rákay Tamás által elgondolt, meglehetősen zsúfolt színpadkép mintha lakótelep és kertváros érintkezési vonalát mutatná, a hátfalon magasba futó, vetített éggel, melyen sokszor karikaturisztikus formák és alakok jelennek meg, széljegyzetelve az előadást. A zenés családi nyomozást szolgáló koreográfia mozgalmasan tölti ki a teret, néha még az időt is. Van azért, hogy megtörik, az első rész zárójelenete például a hirtelen előkerült, sokféle tárggyal amúgy is nehezen is érthető.
Akik olvassák e recenziót, láthatták annak idején a Nógrádi Gábor Hecseki és a gyerekrablók című könyvéből a szerző által írt és Hajdufy Miklós által rendezett ifjúsági filmet, de ha nem így lenne, hallani hallottak róla. Én először a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínháznak ezt a bemutatóját láttam, s csak utána néztem meg a filmet. A színházi változat közelebb áll a mához, de megőrzött valamit az 1985-ös időszak mára naivnak látszó lelkületéből. Tulajdonképpen ízléssel formált bohózatot látunk, kicsit több zenei betéttel, mint ami föltétlenül szükséges lenne, s pár olyan karakterrel, akiknek küzdelmeit élénk érdeklődéssel, sőt szomorkás kárörömmel követik a nézőtéren ülő ifjak.
A kamionsofőr apa (Sipos Imre) oly sokat van úton, hogy feleségét (Polgár Lilla) behálózza a házaspár csekély javaira áhítozó szomszédasszony (Siménfalvy Ágota), aki az időközben elvált anyukát a maga nyámnyila fiával, a gyerekek által „Állókígyó”-nak becézett fickóval (Jegercsik Csaba) akarja elvetetni, noha az a tűzpiros alsóneműjét a bámész szemek előtt szárogató Bodorka (Tőkés Nikoletta) felé hajlana inkább. Lajcsika, a nagyobb testvér (Szabó Noel) s húga, Orsi (Fazekas Anna Korinna) meg a gyerekhad egy csel révén („Lajcsikát elraboltuk, este hatra tegye a pénzt a Palánk utca hat előtt a fa odvába, különben: vége!…”) Hecseki Boldizsár (Hajmási Dávid) a tehetséges, bár problémás alhadnagy segítségével győzelemre viszi a vesztésre álló ügyet. A csúcspont természetesen az égből érkező apa, vagyis a dörgő helikopterről lekászálódó, megtörten is diadalmas Sipos Imre boldog hazatérte. Mese ez, persze, de jó érzés ringatózni benne. Tartsatok ki, megjön, akit vártok, lám, itt van apátok!
Hajmási Dávid kapcsolatteremtő képessége, az apai barátot alakító másik sofőr, Tóth Roland mindent értő szolidaritása, a betonagyú százados (Kiss Attila) mulatságos hepciáskodása, az örökké részeg Pirók apuka (Merényi Ákos) egyensúlyvesztő kóválygása először csak felkelti a figyelmet, majd a történettel együtt utat talál a közönség szívéhez. Amikor meg Siménfalvy Ágota és Jegercsik Csaba énekel és táncol, minden megéled. Olyan érzés rájuk csodálkozni, mint amikor az ember megtalálja a megfelelő dioptriával rendelkező szemüvegét: tiszta és világos minden odafönt. A rendezőben, Szemán Bélában élő gyakorló színész bőven ellátta ötletekkel játékos kollégáit, ettől kissé zsúfolt és hosszadalmas az előadás. De sugárzik belőle az emberszeretet.
Sokáig lesz közönség előtt, majd ha a színházba járásnak újra eljön az ideje. Szükség lesz rá.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Nógrádi Gábor – Varga Bálint – Janik László: Gyerekrablás a Palánk utcában – (Bartók Kamaraszínház)
Szereplők: Hajmási Dávid, Sipos Imre, Polgár Lilla, Siménfalvy Ágota, Jegercsik Csaba, Tőkés Nikoletta, Kiss Attila, Tóth Roland, Merényi Ákos, Bágyi Márton, Rostási Ádám, Jiling Ottó, Túróczi Gergő, Szabó Kincső, Szabó Noel, Fazekas Anna Korinna / Acsádi Alíz, Szűcs Bátor, Kocsis Rebeka, Szilágyi Lili Málna / Túróczi Csenge, Mudi Bese Botond, Nagy Ádám, Horváth Noel, Koós Tamás Béla, Toponáry Sári, Barna Bettina, Czuppon Péter, Endrődy Farkas, Tóth Anna Sára, Túróczi Balázs
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Zenei vezető: Kurucz Gergely
Díszlet-jelmez: Rákay Tamás
Koreográfus: Lukács Ádám
Rendező: Szemán Béla
Dunaújváros, 2020. február 24., kb. 370 néző
