Vuk
Vaskakas Bábszínház, Győr
Gergics Enikő
2020. október 31.
Nem lehet egy Vukot elválasztani az 1981-es rajzfilmtől. Dargay Attila klasszikusa hosszú árnyékot vet minden későbbi adaptációra, mert vizualitásában képes volt átvenni Fekete István írásainak azt az erejét, amitől az ifjú ember olvasás közben mohón neki akar vágni a természetnek. Szövegében, dinamikájában minimális veszteséggel fordította le az ifjúsági olvasmány világát és eseményeit a kisebbek számára, és okos humorával megszólította a felnőtt közönséget is.
A regényből a Vaskakas Bábszínház számára Gimesi Dóra írt bábszínházi átiratot. A darab meglehetősen cselekményhű, elhangzanak az ismerős mondatok, de Markó Róbert rendezése láttán mégis az az érzésem, ez egy szabad, az eredetihez lazán kapcsolt feldolgozás, amely elsősorban a látványában tud érvényesülni a rendhagyóbb bábok és bábtechnika révén, ám a verbalitás terén alulmarad.
A látványt a bábok és játszóik közötti aránytalanság határozza meg. Boráros Szilárd csupán bábfejeket tervezett az állatoknak nyitódó-csukódó állkapoccsal, ezáltal felruházta őket a látható beszéd képességével. Minden más mozgás azonban a bábjátékosokon múlik, akik patchwork hatású, natúr színű szabadidőruhát viselnek, és egész testükkel egészítik ki a bábfejeket. A színészek mozgása révén ez a választás nem hagy hiányérzetet, Gergely Rozália például remekel még a nem is beszélő tacskóként is, ahogy meghempereg a hóban és lerázza magát, de a Horváth Márkkal közös, akrobatikus táncukban is megelevenednek a rókák párválasztásának gesztusai. Maguk a bábfejek részletgazdagok és kifejezőek a kétdimenziós, lemezes elemekből összerakott kicsit szögletes, kecses formáikkal, a számos rókafej között minden erőltetettség nélkül megkülönböztethetőek maradnak a főbb szereplők.
A díszlet erősen stilizált, lényegében két különböző méretű, alumínium hullahopp karikákból összehegesztett szerkezetből áll, némelyik karikába pacamintás textilek vannak kifeszítve. A szerkezetek mozgatása érzékelteti a helyszíneket és helyszínváltásokat. Könnyen értelmezhető, hogy ez egy erdő, miközben az állatokat bábozó színészek átbújnak a karikákon, vagy meglapulnak alattuk. De mégis furcsák ezek az állványzatok, a szabályos körök sokasága élesen elüt, otrombának hat a bábok stílusának kifinomultsága mellett. A színpadi mozgást is erőszakosan uralják a karikák, folyamatosan használni kell őket, átrendezni, elforgatni, felállítani, mintha önjogon szerepelne az állvány, nem is díszletként.
A szöveg visszafogottságát, eufemizmusait sem könnyíti meg a látvány átvitt nyelve, pedig a speciálisabb helyszíneket, a rókavárat, a barlangot ekképpen csak az elhangzottakból és saját élményből tudjuk elképzelni (a Simabőrű udvarát és a baromfiólat viszont elég jól érzékelteti a kissé dekonstruált, de felismerhető házforma). Előny, ha nem ez az első Vuk-élménye a nézőnek, mind a látvány, mind a történések szempontjából. Bár kézenfekvő lenne, hogy a rajzfilmhez hasonlóan kimaradjon Vuk húgának karaktere, mégis beemelik. Ő az, akit kiszabadítanak a fogságból, és szépen megjelenik a felnőtté válás, a testvértől való szükségszerű elválás, de gyaníthatóan inkább csak a felnőttek fogják érteni és értékelni az előadás utolsó pár percében. Az akciódúsabb jelenetek, így a maradék háztájiak ellopása, amelyben kicsúcsosodik a Simabőrű ellen folytatott partizánharc, kissé laposnak tűnik ebben a nyílt, absztrakt térben, és különösen súlytalan, hogy a három házőrzőről eddigre már úgyis tudjuk, menthetetlenül inkompetensek. Inkább a színészek közvetlen interakcióját igénylő mozzanatok működnek jól a színpadon.
Az előadás legfőbb gyengesége a dalokban van. Borlai Gergő a zenébe állathangokat csempészett, ezzel a feledhetőbb dallamok is izgalmasabbnak hatnak, viszont a dalok maguk nem igazán ütnek, elsősorban az adaptált szövegbe ágyazott és ahhoz képest pláne halványra sikerült dalszövegek miatt. Karak haldoklásának dala kínosan patetikusra sikerül, de a rókaélet tanításait összegző, ráadásul kétszer is elhangzó ének sem ül igazán.
Pedig ha már dalbetétek, Horváth Márk örökké éhes, kajla kölyökből szépen kifickósodó Vukja és a Bede-Fazekas Csaba által megformált Karak is megérdemelne egy-két igazán jól sikerült nótát. Neki még az sem lazítja az alakítását, hogy a társulatból egyedüliként maszkot hord, és a bábfej kézzel való mozgatása helyett a fején viseli a rókafejet. Lassú, méltóságteljes mozdulataiban és dörmögő hangjában életre kel a karakter, és amikor leveszi a fejére rögzített bábot, az már nem igényel további magyarázatot.
Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)
Vuk (Vaskakas Bábszínház)
Fekete István regénye alapján írta: Gimesi Dóra
Játsszák: Bede-Fazekas Csaba m.v., Gergely Rozália, Horváth Márk, Markó-Valentyik Anna, Rab Viki, Ragán Edit, Szúkenyik Tamás, Vitányi-Juhász István
Dramaturg: Nagy Orsolya
Tervező: Boráros Szilárd
Fénytervező: Szondi György
Zeneszerző: Borlai Gergő
Dalszövegíró: Cseri Hanna e.h.
Koreográfus: Ladányi Andrea
Rendező: Markó Róbert
Vaskakas Bábszínház, 2020. október 4., kb. 80 néző