Ki vagyok én és ki vagy te?
Figurina Bábszínház
Kovács Bálint
2020. október 24.
Kizökkent időről szónokolni, meg arról, hogy ki fogja azt helyretolni, a legkevésbé sem szokatlan dolog, ha épp színházról van szó, de jelen esetben talán a szokottnál is elkeserítőbb az eset. A véletlen – és a kizökkent idő – hozta úgy, hogy miközben budai stúdiószínpadán a Figurina Bábszínház Ki vagyok én és ki vagy te? című előadásával mondott szép mesét a legkisebb korosztálynak egymás elfogadásáról, addig mindössze néhány sarokra innen szintén egy gyerekeknek szánt meseolvasás ürügyén tartottak dühödt tüntetést, épp egymás elfogadása ellen. Mintha ugyanannak az eseménynek egyik és másik felvonása zajlott volna, csak azok, akik a második részen – a mindenféle kisebbséget mesehőssé tevő Meseország mindenkié című gyerekkönyv elleni tiltakozáson – vettek részt transzparenseikkel és minden medvénél ijesztőbben brummogó megafonjaikkal, sajnos nem láttak elég olyan, érzékenyítő előadást gyerekkorukban, mint amilyen a Figurináé is.
Mert a gyerekszínház épp akkor a legjobb, amikor a mesébe, mint kiürült mézes csuporba a lufi, belefér még valami fontos is a világból, valami az élet legfontosabb értékeiből, úgy, hogy az ne legyen tolakodó, de mégis érthessék már a négy-ötévesek is. És ha egy mesében egy mackó bundája zöld, akkor legalábbis a szülő már kapásból sejtheti, hogy itt valami rút kiskacsa-, vagy akár gömbfejűek és csúcsfejűek-jellegű történetről lesz szó.
És valóban: a Figurina darabjában egy rácsok közt felnőtt zöld medve megszökik az utazó állatkert iszákos vezetőjétől, és összebarátkozik egy barnamedvével. Az újsütetű ismeretség ráadásul kapóra is jön, mert a zöld medve remekül táncol, a szemüveges, Vaksinak nevezett barna viszont nem, pedig valakinek szólót kéne ropnia a közelgő erdei táncversenyen. De minden hiába, mert a többi barnamedve kicsúfolja és hazaküldi a szokatlan bőr-, vagyis szőrszínű mackót, és még az sem megoldás, hogy akkor mindketten elutaznak a zöld medvék országába, mert ott meg Vaksi jár épp úgy, mint barátja korábban.
De a happy end persze nem marad el: mivel a zöld medve remekül el tud rejtőzni a növényzetben, rajta üthet a szökött állatai helyett épp újakat zsákmányoló állatkertvezetőn, és azért ez már mégiscsak elég hősies tett ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra megbékéljenek egymással a zöldek és a barnák, és együtt tapsoljanak a táncversenyen végül közösen fellépő főszereplőknek.
Bájos mese ez az elfogadásról, amely egyszerű, a célközönség számára is érthető eszközökkel mutatja meg azt a tényleg nem bonyolult, de annál fontosabb alaptételt, hogy rossz, a másiknak fájdalmat okozó dolog, ha valakit ismeretlenül is elítélünk, pláne, ha ezt valami külső tulajdonsága miatt tesszük. Meg hogy hiába mondja egy barna medve, hogy hülyén néz ki a zöld bunda, biztosan lesz olyan, például a nyúl meg a kígyó, aki szerint igenis tök jól mutat, szóval kár annyira bánkódni azon, amin úgysem változtathatunk. Ráadásul a Figurina kitalált mindehhez egy kedvesen bolondos történetet, hiú festőművésszel, akinek derogál a vászon helyett a medvebundát festegetni, de azért megteszi, meg persze medvetáncversennyel, arrogáns, a jelenet végén a bábkocsmába távozó vadorzóval, meg mindenféle bogárnak és káposztának nézett zöld medvével, akit megpróbál megenni az összes állat madártól nyúlig.
A kis gegekkel dúsított történet megvalósítása is ötletes: mindössze három játszó – Fers Klára, Németh Viktória és Siklósi Gábor – mozgatja az apróságukban is szépen kidolgozott, festett síkbábokat és a terepasztal- vagy futószalagszerű, a játszókat bekerítő „forgószínpadot”. Így téve mozgalmassá a valójában talán ha két négyzetméterre rúgó játékteret, apró trükkökkel pedig a gyerekek számára varázslatossá a játékot, például a befestett, a félig lekopott festésű és a zöld medve bábjainak gyors forgatásával-cserélgetésével. A játszók könnyedén feledtetik a kis fabábok korlátozott mozgathatóságát az átélésükkel, ami még akkor is szinte tapintható, ha az ember egyébként nem tudná azt a nagyon is tiszteletreméltó körülményt, hogy mindössze két nézőgyerek (és a szüleik) kedvéért is lejátszották az előadást.
A Ki vagyok én és ki vagy te? azon túl, hogy leköti a közönségét, és elhiteti vele, hogy nem a nézőtéren, hanem zöld medvékkel teli zölderdőben van, valójában nem is annyira a címbeli kérdésre válaszol, inkább arra buzdít, ne rútságáról ítéljük meg a kiskacsát. Hiszen, ahogy azt láthattuk ezen a délelőttön: Meseország tényleg mindenkié.
Kovács Bálint
(Színházi Kritikusok Céhe)
Ki vagyok én és ki vagy te? (Figurina Bábszínház)
Írta: Siklósi Gábor
Rendezte: Fers Klára
Tervezte: Siklósi Eszter
Készítette: Siklósi Gábor
Zenéjét magyarországi nemzetiségek népzenéiből szerkesztette: Orosz Erzsi
Előadják: Fers Klára, Siklósi Gábor, Németh Viktória, Vékony Brigitta
Figurina Animációs Kisszínpad, 2020. október 4., 6 néző
