Ágas-bogas
Harlekin Bábszínház
Egy októberi vasárnap délután fess vándorzenésztrupp vonul fel az első kerületi Márai Sándor Művelődési Ház dísztermének színpadára. Ők az Ágas-bogas zenekar, vagyis az egri Harlekin Bábszínház állandó bábszínészeiből verbuválódott együttes, akik Ágas-bogas című családi koncertszínházukat hozták el a budapesti közönségnek.
Két anyuka öt zizegő óvodásra, apuka megilletődött gyerekkel, hangmérnökök, anyuka karonülő babával, világosítók, óvatosan táncikáló kislányok, jegyszedők, késő kiscsaládok – nem vagyunk túl sokan. Mi több, mintha a klasszicista bálterem-enteriőr a párnázott székeivel és a magas színpaddal sem lenne a legjobb otthona egy igazán megszólító gyerekelőadásnak. De a körülmények csak ráadás okai a csinnadrattának és széles jókedvnek, amivel az előadók bevonulnak: megmozgatni a megjelenteket, feledtetni az otthonmaradókat. Indul is a félénk vastaps, pár perc múlva már fákként lengedeznek a kezek a magasban. Mire a nevünket kiabáljuk bemutatkozás gyanánt, egészen belejövünk.
A műsort két énekes-házigazda, Bencze Mónika és Sóvári Csaba vezeti kedves-harsányan, karakterük hol egy sűrűn figyelmet kérő mutatványosé, hol egymás cinkosainak tűnnek egyeztető összenézéseikkel. A dalok menete és a közös éneklés leosztása tökéletesen, talán már túlontúl is kiszámított, ehhez képest a szerepeiket (mikor nézzünk össze bátorítólag? mikor kerülhetünk a dalunk hatása alá? mikor és kiket tudunk megszólítani odakint?) nem hangolják össze, ami bájos törékenységet ad a színpadi eseményeknek, a szülőknek pedig félreérthetetlen jelet küld: a szívből jövő hakni is hakni. Hárman, Mészáros Pancsa, Simon Ádám és Soó Gyöngyvér a háttérből kísérnek hangszereikkel, egész arzenál van náluk: a citerától és a harmonikától kezdve gitár, cselló, hegedű, dobok, fúvósok, s mindhárman váltogatják, éppen min játszanak. Nemcsak jókedvvel zenélnek, jól is, összeszokottan, elbeszélőn, az első pillanattól életet lehelnek a produkcióba.
Az első blokkban zöld erdők szerelmek után búsuló népdalai kaptak helyet – kettő parlandóban (Akkor szép az erdő, mikor zöld…; Zöld erdőben zöld mezőben…), egy már-már mulatós felé hajló topogással búsul (Zöld erdőben de magos a juharfa…). Előkerül a négyajtós, festett fa-díszlet első lakója: egy tömött, égbőlpottyant-stílusú madárka, s körbe is repüli a nézőteret Bencze Mónika kezében, mindenkit köszönt, vagy épphogy a fejét érintve hozzászáll. Nagy erő van a népdalválogatás ezen részében, kit ne borzongatna, hogy „téged látlak mindig álmomban, / álmom után minden dolgomban, / ha sóhajtok, érted a panasz, / ha örülök, érted vagyon az”, ilyen dalnak még a lötyögős gitáros hangszerelés is megbocsátható, Soó Gyöngyvér furulyaszólói pedig kifejezetten szépek hozzá. Az énekmódnak erénye, hogy természetes: nem képzett, talán nem is gyakorlott népdaléneklők az előadóink, de jóérzéssel, alig-alig musicalesen artikulálva helyezkednek bele egy-egy dal regiszterébe.
Kevés időt töltünk ebben az idilli erdőben, a „tiszta népdaloknál” – mese vagy narratíva helyett ugyanis az rendezi a műsort, hogy különböző stílusokban előadott népdalokon vezet végig, így az első blokk után a klasszikus zenei, majd jazz és pop-rock stílusban elővezetett dalok következnek. A stílusokhoz mind tartozik egy-egy bábfigura (kibújik a fa odvából tücsök, róka, kukac), akik szintén körbejárják a közönséget. Bár a műsorvezetők sokszor elkiabálják-eltáncolják, hogy épp melyik zenei világban tartunk, ez a felépítés monotonnak hat inkább, mint sokszínűnek. Vannak igen élvezetes ötletek, például egy egész nézőteret lefedő fólia lengetése a Tavaszi szél… alatt, vagy a Béreslegény… valóban funkyra sikerült jazz-átirata, mégis az az érzésem, hogy szép-szép (sőt: nagyszerű!), ha egy bábszínházi társulat tagjai ilyen színvonalon zenélnek együtt, de azzal épp nem tudnak túl sok autentikusat mutatni (pláne tanítani), ha elcsípett hangulatokon keresztül próbálgatják végig a műfajokat. Egyszerűen kár hangszórón bejátszott gép-vonószenekari alapra váltani „klasszikus zene” címszó alatt, miközben a színpadon van egy remek csellista és hegedűs is, és megkérdőjelezhető (bár kétségkívül vicces) döntés az A jó lovas katonának… rock-feldolgozása alatt elvetemülten száguldozó kukacbábot nyújtani első benyomásként az óvodáskorú közönségnek a toborzódalokról.
A gabalyodások ellenére is profizmus és kedvesség süt a végül táncos mulatsággá formálódó, negyvenötperces eseményből. Ha a harlekinesek takaróján túl is nyújtózkodik a műsor anyagának merítése, az előadók erőbedobása megkérdőjelezhetetlen. Kedvesen tolmácsolják a hangszeres forgatagot, amivel készültek. Legközelebb majd több zöld erdőt és tavaszi fólia-szelet!
Holpár Anna
Ágas-bogas (Harlekin Bábszínház)
Családi koncertszínház bábokkal és népdalfeldolgozásokkal
Bencze Mónika és Zádori Szilárd ötlete alapján
Játsszák: Bencze Mónika, Sóvári Csaba
Írta: Zádori Szilárd, Szűcs Réka, Szabó Attila
Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Szőts Orsolya
Zenekar: Soó Gyöngyvér, Mészáros Pancsa, Simon Ádám
Márai Központ, Budapest, 2024. október 13.
Fotók: Harlekin Bábszínház
