Karácsonyi mese

Betlehem (BonBon Matiné)

Kovács Natália, december

Kiskoromban imádtam a betlehemezést. Hozzátartozott a karácsonyi készülődéshez, amely az év legizgalmasabb időszaka volt; testvéreimmel együtt számoltuk vissza a napokat. Emlékszem, micsoda áhítattal néztem óvodásként, hogy a már iskolás bátyám és az osztálytársai kucsmában, irhabundában és csizmában térdelnek a kis betlehem előtt az iskolai ünnepségen. Tetszett nekem, ahogy énekeltek, és körülöttük álltak a lányok, angyalszárnnyal a hátukon. Én is olyan akartam lenni. Később, másodikos koromban a mi osztályunk is előadott egy betlehemes játékot. A tanító néni Szűz Mária szerepét osztotta rám az első próbán. Nem vállaltam. Nem vállalhattam, hiszen végre itt volt az alkalom, hogy nekem is legyenek szép fehér szárnyaim. Mindenáron Gábriel Angyal akartam lenni, és amikor végre valóra vált a vágyam, lelkesen újságoltam otthon a hírt. Nagyon meglepődtem, amikor apukám felvilágosított, hogy Gábriel fiú.

Tarr Ferenc Betlehem-rendezése nem sokkolja ilyen megdöbbentő információkkal a gyerekeket, az angyal ebben az előadásban nem nyer antropomorf formát, ehelyett – az angyali üdvözlet alkalmával – fény sugározza be Máriát és Józsefet is, a hang valahonnan felülről, az égből szól; mintegy a transzcendens láthatatlan közvetítőjével kommunikálnak. A rendezés, annak ellenére, amire a címből következtethetnénk, egyébként sem sokban hasonlít a templomi betlehemes-játékokra. A karácsonyi történet olyan elmesélése, amely kevésbé emlékeztet a már-már rituális hagyományokra; másik nyelvet beszél: filmes megoldásokat használ, megidézi a bibliai történeteket feldolgozó rajzfilmeket és Máriát állítja középpontba.

Az előadás elején és végén vászonra vetített animáció és narrátorhang adja meg a történet keretét. Én vallásos családban nőttem fel, és karácsony előtt, a hittanórákon gyakran néztünk bibliai témájú animációs filmeket, de talán akkoriban az állami TV is játszott ilyeneket adventben. Ezek a mesék jutottak eszembe, ahogy felcsendült Papp János öblös hangja, szépen és megnyugtatóan, mintha egy nagypapa mesélne unokáinak. A vetített képek után a színészekben testet öltő, megelevenedő figurák is ezekre a mesékre emlékeztetnek, másrészt a saruk és az egyszerű vászonruhák képes Bibliák illusztrációit is felidézik. Nagyon jó döntésnek tartom, hogy ilyen referenciákat és markánsan filmes nyelvet használ rendezésében Tarr, mert ez a beszédmód biztosan közel áll a gyerekekhez.

A díszlet három fakeretre feszített vászonlap. Ezek egymás mellé helyezve olyanok, mint egy paraván, de falnak is tűnhetnek, néha pedig ajtóként működnek. (Látvány- és jelmeztervező: Dobos Emőke.) A színészek a jelenetek nagyobb részét ezek előtt játsszák, azonban a történet bizonyos eseményeit mögöttük, árnyjátékként jelenítik meg. Ilyen például az angyali üdvözlet, vagy amikor a három király a sivatagban tevegel. Az olyan jeleneteket tehát, amelyeket nehéz lenne másként kivitelezni, vetítéssel oldják meg. Ez egyrészt szép, ugyanakkor sok humoros pillanat megvalósítására is lehetőséget ad – a gyerekek jót nevetnek azon, amikor az egyik bölcs a tevéje után kullog.

Tarr darabjának története még azelőtt kezdődik, hogy Mária méhében megfoganna Jézus; akkor, amikor József megkéri édesapjától a kezét. Fontos eleme az előadásnak Mária személyisége, akiről kiderül, hogy nagyszívű és jóságos, de önálló akarata van, szabad lélek. Eleinte nem is akar hozzámenni Józsefhez; nem mintha nem kedvelné, de nem tudja elfogadni a helyzetet, hogy helyette az édesapja választott számára férjet. Szerelemből szeretne házasságot kötni. Mindez megváltozik, miután Mária állapotos lesz, és József az angyal második látogatása után úgy dönt, feleségül veszi és mindenben segíteni fogja. Ettől viszonyuk megerősödik, közelebb kerülnek egymáshoz. A történetben később felbukkanó bölcsek és pásztorok komikus epizódszereplők, Heródes pedig a tipikus gonosz mesei karakter.

A darab egyetlen problémás pontjának az tűnik számomra, hogy nagy hangsúlyt kap Mária házasság előtti várandóssága, az, hogy emiatt közmegvetés tárgya lett, valamint hogy József és Mária még nem házasok, amikor útra kelnek együtt. Nem vagyok abban biztos, hogy ezek a dolgok értelmezhetőek egy 7-8 éves gyermek számára, amilyen korosztállyal együtt néztem az előadást. Nem azért, mert gyerekek, hanem azért, mert egészen másban élnek. Valószínűnek tartom, hogy többen lehetnek köztük, akik nem házasságban születtek, vagy előfordulhat, hogy a szüleik elváltak. Mindez a zsidó-keresztény tanítások szerint még mindig bűn, a társadalmi közfelfogás szerint azonban már nem, és ha akad is, aki megveti azokat, akik nem tartják magukat a hagyományokhoz és nem házasodnak össze, azért azt nehéz elképzelni, hogy emiatt egyáltalán ne is álljon szóba velük. Éppen ezért azt gondolom, hogy több magyarázatra lett volna szükség ezzel kapcsolatban, mint amennyit az előadás adott. Valahogy jobban meg kellett volna indokolni, hogy abban a társadalmi berendezkedésben ez miért volt így, mi mit jelentett.

Persze, ha az iskolában van utólagos feldolgozás és a tanárok elég felkészültek ahhoz, hogy ezeket a problémákat megfelelő módon megtárgyalják a gyerekekkel, akkor mindez nem baj, de nem hiszem, hogy ez az iskolák többségében megvalósulna. Ahogy azt sem hiszem, hogy a tanárok többet tudnának mondani a gyerekeknek, mint ez az előadás.