Pinokkió (Latinovits Színház)
Marik Noémi, augusztus
– Hogy hívják a papádat? – kérdezte tőle.
– Gepettónak.
– Mi a foglalkozása?
– A szegénység.
Carlo Collodi legismertebb művét 1881-től a Giornale dei bambini című gyermekújság kezdte folytatásokban közölni. A mű már az első részektől óriási siker volt, bár az egyház eleinte protestált a mese ellen, mondván, az a lázadás szellemét közvetíti az ifjak felé. 1883-ban a fabábu kalandjai könyv alakban is megjelentek. Hőse világhódító útját azonban Collodi már nem érte meg.
No, a lázadás szellemének közvetítésétől e színpadi adaptációban nem kell tartani: a gyermekek okulására itt örömünnep közepette csírájában fojtják el azt. Pinokkió, akinek csupán egyetlenegy igazán ínyére való mesterség van a világon – enni, inni, aludni, mulatni és csavarogni reggeltől estig, végül „jó útra” tér, mert kellőképp rávezetik, hogy engedelmeskedni, kötelességeknek megfelelni jó dolog, s nem lehet büntetlenül a többségtől eltérően élni. Punktum. Szeretetről, kötődésről nem sok szó esik. Szívmelengető pillanatok Gepetto és teremtménye kapcsolatában az őket alakító két színész (Ilyés Róbert és Prohászka Fanni) jóvoltából kerülnek mégis az itteni változatba.
Lukáts Andor (aki a legendás, Ascher Tamás rendezte kaposvári előadás Rókája volt 1973-ban) az echte tanmesévé lett történet gyerekeknek szóló részét rutinosan vezényli le. Be-betesz egy-egy kötelező elemet kűrjébe, és operál némi látványosabb s interaktívabb geggel is (meséhez illően háromszor ismétlődnek a dolgok; le-föl járkálnak a színészek színpadról nézőtérre, megszólongatják a szélen ülőket; fejünk felett két báb repül el olykor; tűzijáték gyúl varázspálcából), mégsem érezni, hogy igazán megmozgatná történet rendezőjét, rendező történetét.
Így esik, hogy a Lukáts Andor rendezte Pinokkióban épp a gyerekeknek szóló rész a gyengébb, s még inkább didaktikussá erősödik a mese tanulsága. Jóval izgalmasabb, ahogy Lukáts a Pinokkió köpönyegében időnként mai világunkra reflektál. A színészek pedig remek partnerei ebben.
Ez itt Mamlaszország – mutat ránk Táltos Tücsök. Máshol a Mutatványos (Bregyán Péter) saját színészi létének valóságával toldja meg a „művészet és nyomor együtt jár” keserű igazságát. Az előadás leggyomorszorítóbb pillanata is (már legalábbis a felnőttek számára) Bregyán Mutatványosának köszönhető, mikor öntudatosan kioktatja a pénzért ízlést, illemet, jogot, kultúrát megvenni akaró nézőjét, majd nem sokra rá nyel egyet, és megtörten, legyőzötten megadja s eladja magát.
Markáns Ilyés Róbert (Gepetto) és Bregyán Péter (Meggyesorrú) párosa is, akik bohóctréfa-szerűen merevednek bele az örök viszálykodók szerepébe. Már rutinjuk van az összeveszésben – ceremóniával, szertartásosan adják. Azt viszont hiába várjuk, hogy Pinokkió attribútuma, azaz orra nőjön. Nem nő. De hát nincs is rá ok. Itt ez önfejű fagyerek csupán egy kis szabadságra vágyik. Hazudni nem hazudik. Hazudnak épp eleget körülötte.
Bohoczki Sára karakteres, egyedi játékával egy élő Tücsök figurát teremt: tudálékos, sértődékeny, hiú, kicsinyes szószátyárt. Az idegesítő okoskát. Színen való léte azonban cseppet sem idegesítő, sőt lénye nagyon is szerethető. Tonhal Pablo (Chován Gábor) virgonc megjelenései is szívderítők. A Macskabőrbe/szőrbe bújt Páder Petra remek hangi adottságokkal és játékkedvvel bukkan fel időről időre. Pillangó, Kanóc Figeczky Bence e.h. élvezetesen tevékenykedik Pinokkió körül.
A két szereplő (Tücsök és Pillangó) bábbá kicsinyítése, s ekképp e műfaj beemelése az előadásba élvezetes színfoltja a színrevitelnek. Ötletesen egyszerű és könnyen variálható Sokorai Attila díszlete, ráadásul általa nemcsak Pinokkió készült fából. Fából van itt minden. A perlekedő fafejűekhez passzol e különös faország. Fatákolmány a szegényemberek viskója, fa a rét és fa a cethal. Fafűrészpor még a Macska által hozott víz is, és néha a vicc is.
Persze mit sem ér minden, ha nincs ideális címszereplő. Azonban az Alszanak-e a halak?-kal már bizonyított Prohászka Fanni mostani metamorfózisa is meggyőző. Igaz, ő inkább egy kedves kópé naiv rosszcsontot hoz, mint egy gátlástalanul égedelem, bárdolatlan pimaszt. Ez a Pinokkió bár hetyke és kotnyelesen világra éhes, valahogy nem elég vásott, pimasz és vagány. Talán kissé túl bájosra kerekedik figurája, lehetne faragatlanabb. Ez persze a rendező döntése, kompetenciája is.
Mindenesetre Prohászka kiszabadulása a fatuskóból, életre faragása/kelése olyan tökéletesen elkapott pillanat, és olyan megszólalásig hiteles fabáblényt hoz a későbbiekben is, ami mindenképp magával ragadóan hat.
Ám hiába az optimális Pinokkió, az előadás nem elég temperamentumos és stílusos. Persze a saját helyén nyilván jobban működik a produkció. Minden bizonnyal erősebben hat Pinokkió legyőzhetetlen szabadságvágya a Budaörsi Latinovits Színház zárt terében, mint a vakáció közepette a Városmajor szabadtéri színpadán, verőfényes, madárcsicsergős nyári délelőttön.
Marik Noémi
Carlo Collodi – Litvai Nelli: Pinokkió (Budaörsi Latinovits Színház)
Szereplők: Prohászka Fanni e.h., Bohoczki Sára, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Ódor Kristóf, Páder Petra, Szoták Andrea m.v., Figeczky Bence e.h., Papp Endre e.h., Martinkovics Máté e.h., Chován Gábor
Díszlettervező: Sokorai Attila
Jelmeztervező: Pető Kata
Dramaturg: Bognár Éva, Nemes István
Zeneszerző: Székely Iván
Rendező: Lukáts Andor
Városmajori Szabadtéri Színpad, 2016. július 10., 537 néző
Fotók: Borovi Dániel
