Zajgyűjtők, fényvadászok

Sündör és Niru (Pagony – Manna Produkció)

Tarján Tamás, június

Mint a színházi fény- és hangmesterek technikai pultja, olyasfajta – csak éppen elnyújtottabb –, kissé lejtős terepasztalnál játszódik az ötvenperces történetke. S valóban a fény és a hang játssza benne a főszerepet: két alighanem legfontosabb érzékszervünk tartományát nyitja meg, a szem és a fül felségterületét láttatja és hallatja a főleg kisóvodás korú nézőkkel a Pagony könyv- és játékbolt erre alkalmas termében bemutatott bábprodukció. A kiegészítő elemeivel (például a fáival) tetszetős díszletet Bobor Ágnes tervezte, a zenét Dobri Dániel jegyzi.

Természetesen a szem- és fülnyitogató jelleget, tanulságokat kerekded mese hordozza, amelyben – Bodor Panna feldolgozásában – a műfaj morfológiájának nevezetes tudósa, Vlagyimir Jakovlevics Propp sem találna kifogásolnivalót. Az egymásra olyannyira hajazó, mégis erőteljesen különböző, emberszerűen manós Sündör és Niru inkább frizbire, mint labdára hasonlító piros gomba-játékszerükkel egyszer túl lendületeset dobnak, s mit is lehetne mást tenni: kerítéssel körülvett játszóterükről kilépve neki kell indulniuk a nagyvilágnak. Mondhatni: a világmindenségnek. Egyikük zajokat gyűjtene, a másik fényeket. Niru háziasuló fényállatkák gazdája lehet, Sündör egy lepkehálóval egyenest a Napot szeretné elkapni magának.

Kifogásolnivaló nincsen, de – illik-e ide a jelző? – a história fakóbb és rekedtebb, mint amit a publikum a mozgolódások, belekérdezések jelei szerint szeretne. Szerencsére akad egy apró narrátor, aki ismeri az eredeti, a Csimota Kiadónál tavaly megjelent könyvet, s egyik-másik eseményt előre-utólag bemondja, szinte megfejti. Felnőtt szemmel nézve korrekt a játék. Főglein Fruzsina és Tóth Mátyás a figurák egyénítését nem erőltetve mozgatják a Badacsonyi Brigitta tervezte, laza testű fogantyús bábokat. Hannus Zoltán, bár több karakterszerepe akad, igen markáns arculatú lényekkel, inkább háttérember, tárgyak biztos kezű életre keltője, csöndesen suhanó fekete ruhás szellem a paraván mögötti kis kozmosz mélyén.

Varsányi Péter dirigálása másfajta (és kisebb hozadékú) munka, mint a Manna Produkció végzős bábrendező szakosoknak (Színház- és Filmművészeti Egyetem) feladatot adó Ugródeszka sorozatában a nyitány volt nemrég (Rosalie elmegy meghalni; Szilágyi Bálint vitte színre). Némely világító csudabogár, vagy a „holdkráter-jelenet” mulatságos cső-muzsikája fémjelezheti az előadást. Záradékul megjegyzendő: Borbáth Péter nyomtatott formában, a maga teljességében kalandregénynek is beillő könyvét Remsey Dávid illusztrálta, aki a kiterjedt és sok műfajú Remsey képzőművész család sarja. E sorok írója gyerekkori vidéki nyarainak, majd budapesti, Ráday utcai lakos voltának köszönhetően személyes ismeretségekből is tudhatta, hogy a gödöllői művésztelep hagyományaihoz kötődő Remseyek közül többen alkotó ihletettséggel érdeklődtek a bábművészet iránt. Közvetve bár, de a Sündör és Niru révén most alkalom kínálkozik legalább emlékező gondolatokban felidézni elsősorban Remsey Iván szenvedélyességét, ha a bábszínházra terelődött a szó; a bábokat, amelyek körülvették. Az általa olyannyira szeretett bábuniverzumba, íme, egy másik nemzedék révén Sündör and Co is megérkezett.