Jancsi és Juliska (Magyar Állami Operaház)
Zappe László, január
Be kell valljam, egyetlen kérdés izgatott igazán Engelbert Humperdinck gyermekoperáját, a Jancsi és Juliskát nézve és hallgatva az Erkel Színházban: valóban eperért mentek-e a gyerekek az erdőbe. Falusi gyerekkoromból úgy emlékeztem, hogy mi a Mátrában szamócát szedtünk. Epret viszont csak kis dobozokba csomagolva, piacon meg zöldség-gyümölcs üzletekben láttam. Ám kiderült, hogy tévedtem, a kettő állítólag ugyanaz: „Az eper vagy kerti eper, termesztett eper, ananászeper (Fragaria × ananassa) az eper (Fragaria) nemzetségbe tartozó hibrid növény, amelyet álterméséért termesztenek; a köznyelvtől eltérően a szakmai elnevezése szamóca. Az eper és szamóca kifejezések egysége vagy különbsége, nemzetközi, nyelvtani és nyelvtörténelmi értelmezésben nem tisztázott. Neve a német Erdbeere szóra vezethető vissza” – mondja a Wikipédia. Ráadásul tehát éppen hogy a hivatalos név a szamóca.
Pedig a látványnak, a díszletnek kellett volna felizgatnia. Hallottam, hogy ez számos felnőtt nézőt bosszantott. Nem lehetetlen, bár alighanem én voltam a legöregebb a nézőtéren, de én örültem neki, hogy pingált erdőszél és festőien lepusztult parasztkunyhó helyett külvárosi nyomornegyed koszos falú házainak tövében, egy garázsajtó előtt játszódik a régi rémmese. A fiatal spanyol rendező, Rafael R. Villalobos, aki 2013-ban megnyerte a 7. Camerata Nuova/Opera Europa operarendezés-díjat a verseny teljes történetének legfiatalabb indulójaként, nem érte be a látvánnyal a darab korszerűsítését Emanuele Sinisi piszokszínű díszletével és a hozzá illő ruhákkal.
A bal oldali tűzfalon „A munka nemesít?” falfirka kérdőjellel is súlyosbítva ironizálja a kapitalista kizsákmányolást (bár egy fotó tanúsága szerint korábban az Arbeit macht frei brutálisabb asszociációkat is keltő feliratával próbálkoztak az alkotók), a szabadsághiányt pedig sok pirosan égő közlekedési jelzőlámpa is nyomatékosítja. A mesebeli szegénygyerekek kukáznak, és a zsákmányt bevásárlókocsiba gyűjtik, a díszlet egyéb elemei és a jelmezek macska-egér háborúságra is utalnak, ráadásul a macskaboszorkány mályvaszínű henteskötényben uralkodik az egérgyerekek serege fölött. Wiedemann Bernadett macskaboszorkánya erős egyéniségként hatalmaskodik, a két gyerek közül a Juliskát játszó Nánási Helga mutatkozik jelentékenyebbnek, a szülők közül meg Haja Zsolt baritonja tölti be igazán az Erkel hatalmas terét.
A rendező tehát bizonyára megtett mindent, amit egy operával lehet, ahhoz, hogy a maga értelmezését érvényre juttassa. Operából nem lehet kihúzni, nem lehet beleírni, jeleneteket átszerkeszteni. A zenei kompozíció gúzsba köti a színpadra állítói kreativitást. Végig kell énekelni az áriákat, a kettősöket, a kórusokat. Ezekbe nemigen lehet beavatkozni. Márpedig a mai színházi beidegződésektől az előző századforduló szecessziós terjengőssége, túlméretezésre való hajlandósága eléggé távol áll. És bizonyára még távolabb van a videoklipeken, japán módra stilizált rajzfilmeken nevelkedő gyerekek időérzékétől. Szóval a szünetig rettentő sok idő telik el a nem túl dús cselekményhez képest.
A második rész, az eredeti harmadik felvonás aztán már gyorsan lezajlik. A boszorkányt bezárják az eredeti kemencét helyettesítő garázsba, az egérgyerekek kiszabadulnak. A mézeskalácsházikó is megjelenik, egyéb kacatok közül a bevásárlókosárból rikít ki. Az ironikus üzenet világos, az előadás szembesítette a mesét a valósággal, és a mese megbukott, kidobni való kacatnak bizonyult. Legalábbis a boldog vég mindenképpen.
Modern szkepszist olt bele a mesébe a Jancsi és Juliska mostani színpadra állítása. Rokonszenves szándék, ha nem is nagy újdonság. Merészen szembe megy az eredeti mű boldog megbékélést hirdető kicsengésével és a konzervatív nézői elvárásokkal. Csak éppen lepattan a történetről és a zenéről. Így az opera és a színpadi megvalósítás ütközése nem bizonyul termékenynek, inkább kölcsönösen kioltják egymást.
Zappe László
(Színházi Kritikusok Céhe)
Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska (Magyar Állami Operaház)
10 éven felülieknek
A Grimm-testvérek azonos című meséje nyomán a szövegkönyvet írta: Adelheid Wette
Fotók: Csibi Szilvia, Rákossy Péter
