A halhatatlanságra vágyó királyfi (Vaskakas Bábszínház)
Stuber Andrea, április
A komolyabb gyerekszínházak mindegyike mutat be időről időre úgynevezett problémadarabot, amely nehéz, tragikus témát, sőt olykor tabut dolgoz fel. Ismerünk kisgyerekeknek szánt, finom és érzékeny művet például az alkoholizmusról, a válásról, vagy éppenséggel a halálról szólót. Ez utóbbi a témája a Vaskakas Bábszínház A halhatatlanságra vágyó királyfi című bemutatójának.
Szálinger Balázs írta a színdarabot, a lírába bájos prózai humort szőve. Ismert népmese alapján dolgozott, itt-ott eltért attól nemcsak stilárisan, de a szerkezet és a cselekmény szintjén is. Egyfelől nézve a Halál és a Halhatatlanság állnak egymással szemben, és megküzdenek egy emberért, akárcsak az Úr és Lucifer. Másfelől nézve a Halhatatlanság nevű lány (Markó-Valentyik Anna) beleszeret egy hetyke királyfi-atalemberbe (Horváth Márk), aki úgy hordja a sálját, mint a színházrendezők szokták.
Halhatatlanság szerencséjére a fiú pont a halhatatlanságra vágyik. Rögtön tárgyiasítja meg is személyesíti a halhatatlanságot, akit egy kastélyban ülő, magányos, őt váró királylánynak képzel el. Markó-Valentyik Anna Halhatatlanságja olyan, mint egy ábrándos bakfis, aki hülye nevet kapott a szüleitől, ezért alkalmasint alig várja, hogy 18 éves legyen és megváltoztathassa. Ugyanakkor költői alak is, a kecsesen hosszú karjaival, lengedező hajladozásával. Kocsis Rozi fekete ruhás, vörös loboncú, rekedtes hangú Halálja úgy drámai jelenség mellette, hogy egyben maga a legföldibb való.
Horváth Márk erőteljes, toppantós lábú királyfija a vándorlása során három akadályt vesz sikerrel, amennyiben háromszor is megpróbálják ott fogni, ahová elért. A Saskirály országában 100 évet élhetne házasságban és egészségben, a Középső Birodalomban 200 évet és királylányt kínálnak neki, a kékvárosi trónörökösnővel pedig 500 évet tölthetne együtt harmonikusan. Ő azonban ragaszkodik eredeti elképzeléséhez: az örök élethez Halhatatlanság oldalán. El is nyeri. Azután egyszer csak megelégeli a szép boldogságot, és menne kicsit haza. De már sok száz éve meghalt mindenki, akit szeretett. Ez alighanem a legfőbb probléma a halhatatlansággal. Hogy nem vihet bele magával elég embert az ember.
A Vaskakas Bábszínház előadása impozáns, látványvilága képzőművészetileg ihletett, szuggesztív víziókkal operáló. Cziegler Balázs tervezte a forgón belül is forgó díszletet, amely kicsit emlékeztet a Budapest Bábszínház A csillagszemű juhász című előadására, legalábbis halványan visszautal a szem motívumára. (Az is Cziegler Balázs és Markó Róbert közös munkája volt.) Ugyanakkor kifejezetten előnytelen, hogy A halhatatlanságra vágyó királyfit nem a Vaskakas Bábszínház nagyszínpadán játsszák, hanem a kamarateremben, ahol nincs elégséges tér ehhez a nagyszabású díszlethez, főleg fölüle hiányzik a magasság, a tágasság, a levegő.
Szűcs Edit jelmezei és bábfejei az esztétikusságuk és a gazdag utalásrendszerük mellett a praktikus megoldásokban is jeleskednek. Például Főglein Fruzsina – akinek a tapsig nem is látjuk az arcát – a Saskirály lánya képében büszke sasfejet hord, és az alul lógó fehér bojtfüggöny egyrészt némi revü jelleget kölcsönöz a figurának, másrészt biztosítja, hogy a színésznő kilásson a jelmez alól. Ugyancsak élményszerűek a Középső Birodalom busó álarcra emlékeztető, dús maszkú figurái, a „fregolizó” Szúkenyik Tamás és Főglein Fruzsina kosztümjei. De szép motívum a címszereplő kalapján feltűnő magyarkorona-minta is.
A végén a királyfit sem a Halál, sem a Halhatatlanság nem szerzi meg. Feldobják, nem esik le, hanem csillaggá válik az égen. Ami szép gondolat, bár arról nem tudunk semmit, hogy a csillagok hogyan érzik magukat ott fent a végtelenben, végestelen végig.
Úgy nézett ki, hogy a gyerekközönség számára tanulságos kaland és jó móka az előadás. Ők persze nem tudják, hogy kicsit hasonlít az egész a Három nővérre. Két-háromszáz év múlva is ugyanolyanok lesznek az emberek, nem kell megnősülni, mert unalmas, és nincs boldogság. Vagy majd meglátják, hogy mégis.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Fotók: Orosz Sándor
