Beszélgetés Ivanics Tamással
Jászay Tamás, 2018. január
Öt éve egy szerep miatt érkezett Kecskemétre, ma a Ciróka Bábszínház meghatározó színésze, újabban rendezője.
Egerben születtél. Már ott elköteleződtél a színház mellett?
Kamaszként diákszínjátszó voltam, mellette statisztáltam az egri színházban. Csizmadia Tibor volt akkor az igazgató, a jobbnál jobb előadásokban egy mondatért is érdemes volt részt venni. A középiskolában eldöntöttem, hogy a Színművészetire felvételizek.
Bábszínész szakra?
Á, azt sem tudtam, hogy a bábot eszik vagy isszák. Volt pár sikertelen felvételim a „mezei” színész szakra, majd az egri főiskola következett. Akkoriban a színjátszó csoportot Venczel Valentin vezette, és ő ajánlott a Harlekin Bábszínházban Lengyel Pali bácsinak, aki éppen fiatalokat keresett. Bábszínészképzést indított, és ott jöttem rá: hoppá, ez színház! Aztán a Színműn Meczner János és Csizmadia Tibor felvett a bábszínész osztályba.
A bábszínészek ufók voltak a Színművészeti Egyetemen?
Mivel speciális a képzés, így minden bábosztály valahol ufóosztály, én mégsem így éltem meg. Ott mindennek az alapja a színészet: ha valaki jól énekel, akkor elmegy a zenés színész osztályba, de ő is elsősorban színész. Nincs ez másképp a bábosokkal sem, akik a színészet mellett megtanulnak egy csodálatos eszközzel, a bábbal is bánni. Jó volt, hogy az osztályfőnökeink ezt tudatosították is bennünk.
Hogy érezted ott magad?
Akkoriban hajlamos voltam alárendelni magamat bárkinek és bárminek, és ha volt is önálló véleményem, inkább mentem az árral. A vége felé rájöttem, hogy elmondhatom, amit gondolok, és az is érvényes tud lenni. Az osztálytársaim amúgy sokféleképpen viszonyultak a bábhoz. Volt, aki előképzettséggel jött, mint én, volt, aki ott ismerte fel, hogy neki ez bejön, és volt, aki szerette csinálni, de nem akart bábszínházban dolgozni.
2017 telén a Facebook-oldaladon megosztottál egy öt évvel korábbi bejegyzést arról, hogy eljöttél Kecskemétre próbálni. Azóta is itt vagy.
Negyedéves voltam, amikor Kuthy Ági, aki tanított minket, hívott, hogy ő lesz a Ciróka főrendezője. A csomótündért rendezte, és kért, hogy legyek én a kissrác. Állati boldog voltam, anyukám meg pityergett, nehogy leszerződtessenek, mert Kecskemét messze van Egertől. (nevet) Aztán az osztálytársam, Bereczki Csilla rendezte a Gombos Jimet, ott már én kértem, hogy lehessek benne. És tényleg itt ragadtam: tetszett, hogy ez egy fiatalos, jó hangulatú alkotóműhely, hogy nyitott a vezetés az ötletekre.
Ismered azt a színészbetegséget, hogy a frissen végzettek csak neves pesti művészszínházban akarnak dolgozni?
A bábszínházakban nincs vidék és főváros közötti ellentét, mivel van néhány fantasztikus társulat az országban, ahol remekül lehet dolgozni, és ahová a budapesti alkotók is visszajárnak. Be kell vallanom, hogy nagyon szeretem Pestet, a pezsgést, a hangulatát, Kecskeméten ez hiányzik. Ne érts félre: itt remek munkák találnak meg, de szeretnék visszatérni a körforgásba. Mostanában úgy érzem, hogy váltanom kellene és visszamenni Budapestre. Most vagyok abban a korban, hogy szeretném kipróbálni magamat más csapatokkal is, és ha úgy döntök, hogy mozdulok, akkor az irány egyértelmű.
Mi neked a legnehezebb Kecskeméten?
Amikor bemutatunk valamit, elkezdjük kijátszani a bérletes előadásokat, harmincat vagy akár hatvanat zsinórban. Az elején nagyon lelkes vagy, de aztán észreveszed, hogy elpárologtak a gondolatok, elillantak az érzések. Borzalmas ezzel szembesülni. Keresem a megoldást. Kellene egy piros gomb, amit megnyomok a takarásban, és a hatvanadik előadáson is úgy játszom, mint a bemutatón. A vezetőség tudja, hogy ez gond, ezért változott a bérletrendszer, most már kisebb blokkokban játszunk, és így kevésbé fáradunk el.
Okozott neked valaha gondot a kapcsolattartás a gyerekekkel?
A gyerekek azonnal leveszik, hogy mit látnak. Rögtön éreztetik, ha elfáradtál, ha nem raktál bele energiát, ha botlik a ritmus. Ha megy a nézőtéren a susmutolás, az jó, mert épp megbeszélik, amit láttak. Ha viszont hangosan beszélnek vagy dobognak, akkor unatkoznak. Először persze sokkolt, hogy a gyerekek beszélnek, nevetnek, sikítanak. Ma már van egy külön receptorom a nézőtérre, mert a leglehetetlenebb helyzetekben is jönnek reakciók.
A nagy szériás játszás mellett pár éve rendezel is. Miért?
Az egyetem vége felé éreztem, hogy izgalmas lehet kitalálni egy egész előadás működését. Kecskeméten észrevettem, hogy a középiskolásokkal csak véletlenszerűen foglalkozunk. Kiszely Ági, a Ciróka igazgatója nyitott volt, Gimesi Dóri pedig elmondta, miről és hogyan érdemes gondolkodnia egy ilyen előadásnak, majd ideadta az Anyegint. Elolvastam és éreztem, hogy ebbe tudok kapaszkodni. Láttam, hogy tele van a mai fiataloknak is fontos problémákkal, mint a szerelem, az epekedés, a barátság. Egyre jobban érdekel, milyen színházat lehet csinálni a tizenéveseknek. Nagyon érzékeny és hálás korosztály, ha olyan témát kap, ami tényleg róla szól.
Jászay Tamás
(Színházi Kritikusok Céhe)
