Rocksuli (Madách Színház)
Gabnai Katalin, október
Tizenöt évvel ezelőtt mutatta be a Paramount Pictures azt a filmkomédiát, amit hazánkban is ismer sok gyerek, célratörő angoltanárok tudniillik gyakran vetítik le örömszerzés és alapszintű nyelvtanulás céljából. A film forgatókönyvét a vásznon szerepet is vállaló Mike White írta, rendezője Richard Linklater volt, zenéjét pedig a főszerepet játszó Jack Black és Craig Wedren szerezte. Gyermeklelkű és zajkedvelő felnőttek ma is keresik világhálón.
Számunkra inkább egy színházi esemény érdekes, az, amikor egy 2016-os londoni premieren Szirtes Tamás rácsodálkozott Andrew Lloyd Webber sokadik musicaljére, amely az említett film alapján készült. A Madách Színház azonmód el is kérte, meg is nyerte a kontinens első bemutatójának jogát. Szeptember végén, nagyon kemény előkészítő munka után, megvolt a hazai bemutató.
Mese ez, mint a korunkban készülő zenés filmek és színdarabok szinte mindegyike. De akad majd, aki a drága jegyek kifizetése és a mű megtekintése után felháborodott hápogással próbálja magyarázni a gyerekének, hogy el ne higgye, amit a színpadon látott, az élet más, és ő csak örüljön, hogy rendes iskolába járhat. Mármint olyanba, ahol ilyen ramazuri nem fordulhat elő.
Az alaptörténet tudniillik annyi, hogy van egy szerencsétlen, peches, élhetetlen fickó, aki egy baráti házaspárnál húzza meg magát, de még ezt a szerény albérletet sem tudja kifizetni. Ráadásul épp most rúgták ki a rockbandából, pedig közeleg a Bandák csatája címmel hirdetett zenei verseny, ahol szeretett volna villantani. Elcsíp egy másnak szóló telefont, s barátja nevében jelentkezik tanárnak egy magániskolába. Innentől mindenki el tudja képzelni, mi történik, és igen, az történik. A pedagógiai végzettség nélküli, ám szakmai vértezettel és erős személyiséggel rendelkező „varázstanár” megváltoztatja egy zombi gyerekközösség életét.
Rózsa István kék-vörös színeket hangsúlyozó, folyton mozgó lapokból álló kezdődíszlete után egy art nouveau stíllel berendezett, drága iskola falai közt vagyunk, ahol Tihanyi Ákos koreográfiájára, Rományi Nóra remekül funkcionáló egyenruháiban táncolnak a gyerekek, s nett szerelésekben tipegnek-topognak a gyanakvó tanárok, meg a kétségbeesett, folyton másra figyelő szülők. A karmester: Kocsák Tibor, Köteles Géza és Zádori László.
Kívülálló számára mindig megrendítő annak felismerése, micsoda iszonyatos nagyüzem egy ilyen méretes musicalt megfelelő szinten működtetni. A főszereplők speciális próbamunkát igénylő hármas szereposztása aztán egyszerre jelent biztonságot és változatosságot. Ezt tudjuk. Ámde itt gyerekek hada látható a színpadon, akik – ahogy azt Kocsák Tibor, a zenei vezető mondja – az előző év során maguk is átélték a rockzene minden örömét, és elsajátították a közös muzsikáláshoz szükséges tudnivalókat. A Madách Színház zenekarának négy tagja, Antoni Arnold, Axmann Péter, Szabó Ferenc és Szappanos György készítették fel muzsikálásra a fiatalokat, játékmesterük pedig Bencze Ilona volt. Le a kalappal előttük!
A főszereplő Dewey Finnt, a szakadt kis muzsikus alakját hol Borbély Richárd, hol Serbán Attila, hol Szemenyei János jeleníti meg. Szemenyei kiváló énekesi és jó színészi adottságai ismeretesek előttem, bár nem láttam, el tudom képzelni, milyen kedves, slendrián bájjal alakítja a figurát. Azért megnézném! Talán jövőre egyszer Borbély Richárdot is láthatom. Most Serbán Attila volt a játék főalakja, aki „ezerrel” vitte előre a történetet, de tényleg ezerrel, magas hőfokon irányítva a játékot, első perctől az utolsóig. A szabadelvű zenész polgári barátját alakító Sánta Lászlónak nemegyszer örültem már. Arra meg pontosan emlékszem, hogy Serbán Attila nevét egy másik Webber-darab 2005-ös hazai bemutatóján jegyeztem meg. A Volt egyszer egy csapat címmel játszott ír történetben, az általam látott előadásban ő volt az elvetemült gazfickó, az áruló Thomas. Átütő erejű alakítás volt. Most meg hitetlenkedve nézi az ember, hogyan győzi erővel ezt a figurát. Esetlen és bárdolatlan, de kemény, a vészhelyzetben magára találó, keserű kis embert játszik. Ő, aki valaha táncosként kezdett, remekül énekel, leírhatatlan erővel mozdul, s viszi magával az egész teret. S közben az az érzésünk, egyetlen rezdülés kéne csak a rá zúduló, megszokott csapásokból még, s elsírja magát.
Az alapműre jellemző, kissé ipari líra olyan egyszerű, mint a faék. Rajzfilmszerű az egész. De nem hazug. Magukra hagyott gyerekek dúdolják a szüleiknek, hogy „végre sikerül hozzád érnem”, a kortársakkal együtt meg azt kiabálják, hogy „ordíts, hogyha fáj”. Nevetni is lehet. Az a mondás például, hogy „Utálja, mint keselyű az üvegszemet”, igen érzékletes.
A jegyárak miatt alig hiszem, hogy az átlagcsaládok fogják látogatni az előadást. De tán jobb is. Még elhinnék, hogy ha van egy „varázstanár” (és mi tudjuk, hogy van!) nem fog össze ellene a környezet, hanem végül dolgozni hagyják, s akkor „élet zengi be az iskolát”, és lesz benne – szép eszem, ne hagyj el! – ének, dráma, tánc meg mindenféle zene.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Andrew Lloyd Webber – Glenn Slater – Julian Fellowes: Rocksuli (Madách Színház)
Fordította: Bárány Ferenc és Puller István
Szereplők: Borbély Richárd / Serbán Attila / Szemenyei János, Gallusz Nikolett / Krassy Renáta / Mahó Andrea, Berényi Dávid / Puskás Péter / Sánta László, Balogh Anna / Baranyai Annamária, Kiss Ernő Zsolt / Pesák Ádám, Bacsur Dániel, Brunner Panna, Csányi Áron, Domonyi Amira, Engel-Iván Lili Rebeka, Federico Calderale, Fülöp Fanni Ajándék, Halász Dávid, Halász Hanna, Hámori Dalma, Harsányi Márk, Haszonics Anett, Havasi Tamás, Lucza Gergő, Mayer Jázmin, Mikes Zsüliett, Náray-Kovács Zsombor, Neuhauser Emil Béla, Pálinkás Márton, Papp Horváth Levente, Rohonczi Elina, Sabjanyi Isabella, Sebők Dóra Anna, Sütő Zalán Tóth Ákos, Vass Gellért Áron, Vass Torda Nemre, Zádor Nina, Zöldi Lara Johanna
szeptember 22., kb. 800 néző
Fotók: Madách Színház
