A császárfiú álma (Kolibri Színház)
Gabnai Katalin, december
Ha még tanítanék, képzeletbeli ezüsttálcán vinném be az órára Jókai meséjét, meg ennek az előadásnak a szövegkönyvét. Nagy gyönyörűséggel elemeznénk, mi jó tud lenni abban, ha az alapművet igazi író írja, s ha az abból készült színpadi változatot igazi színházi ember készíti el. Miután mindenki kedvet kapna a dramatizálásra, megállapodnánk a feladatokban, én meg fedezékbe vonulva várnám ki, míg a választott történet rátekeredik az alkotókra, hogy ekkor már tényleg a dramatizálási munka lényegéről beszélgethessünk.
Mindenesetre egészen biztos, hogy a téma lezárásakor tisztelegnénk a biztos kezű mester előtt, vagyis hódolnánk egy kicsit Horváth Péternek, aki népmesei mód szimmetrikus és egyszerű, mégis pompázatos, drámai izomzatú cselekményt épített egy szép, ám de bócorgó történetből, a mese szárnyalását is fölerősítve. Jókai Mór A leautongi emberkék című műve nyomán születtek Horváth Péter dialógusai és dalszövegei, amelyekhez és amelyekre Novák János szerzett színes és élvezetes muzsikát. (A téma iránt érdeklődők, miután megnézték ezt az elődást, vegyék kezükbe Jókai írását – megtalálható például a Móra Kiadó Fecsegő Jónás című, magyar írók meséit tartalmazó gyűjteményében is –, nem fogják megbánni.)
Nem tudni, ki hozta az ötletet. Meglehet, Novák János kapott kedvet valamelyik távolkeleti ASSITEJ-konferencián egy kis ázsiai hangulatú zene komponálására, s kívánsága nyomán érkeztek el a stáb tagjai a régi meséhez. Így volt, vagy nem, a végeredmény a fontos: nemes színpadi zene született, bájos magyar motívumok beillesztésével. Az eddig említett két fontos komponenshez, a szöveg és a zene minőségi jelenlétéhez azonban társult még valami, s ez a látványt meghatározó, ragyogó jelmezeket és izgalmas bábokat tervező Orosz Klaudia, valamint a teret kitágító, digitális képekért felelős Kovács Ivó és a szcenikus Farkas István remek munkája. Azt meg nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a gyermekszínházi világban a Kolibri zenei példamutatása: ők minden előadásukat élő zenével játsszák. A mostani produkció muzsikusai: Bágyi Balázs (pekingi opera-gong, Jin Ban gong), Farkas Rózsa (cimbalom) és Kecskeméti Gábor (dizi, vagyis kínai bambusz-fuvola, és tibeti hangtál). Szép rendezői fogás, hogy a Nioma istennőt kettős szereposztásban játszó Sallai Virág és Alexics Rita muzsikusi feladatokat is ellátnak, kínai hegedűsként, vagyis erhu-játékosként kísérve a történetet.
„Kína hatalmas!” – zeng fel számtalanszor, hol erősíteni, hol módosítani próbálva a főszereplők szándékait. A merev szokásjog adott időben való házasságot ír elő az uralkodók gyermekei számára. Igen ám, de Csia Csingi, a császárfiú (Nizsai Dániel) a nagy birodalom trónörököse álmot lát, s beleszeret az abban megjelenő csodás leánykába, s hozzá ragaszkodik, noha senkinek sincs elképzelése arról, merre is lehet ez a leányzó. Liu-Liu (Michl Juli m.v.), Leaotung, a leszakadt kis tartomány hercegnője szintén álmodik, ő meg épp egy Csia Csingi forma legényt akar ezentúl magának. Nem tántorítja el őket sem a császárfiút szelídíteni próbáló anya (Török Ági), sem a hercegnő türelmes apja (Szívós Károly), de még a császárság mandarinjainak csapata (Bodnár Zoltán, Krausz Gábor, Szanitter Dávid), és a tartományi asszonykórus (Erdei Juli, Rácz Kármen, Rácz Kriszta) sem.
Csak pár vonással jellemzett, mégis emlékezetes epizódfigura a birodalmi Tudós (Mészáros Tamás) és a Vénember (Németh Tibor), valamint a tartományi titkok őre, Mey Ling (Farkas Éva). Észak-Kína hatalmas homoksivatagáról nyerte nevét a két világ közti átjárást és kommunikációt lehetővé tevő, s részben megoldó Takla-Makán, a varázserejű aranymenyét, (Ruszina Szabolcs), amely óriásbábként és egyéb méretekben is megjelenik. (E kivételes képességű lény egyik bábváltozata olyan fura, félig kész testalkatú, hogy semmiképp nem emlékeztet a szabadban parkoló, nagyvárosi autósokat megkeserítő, karcsú rágcsálókra. De hát Kína messze van, s mint tudjuk, Kína – hatalmas.)
Bárdi Gergő pár villanás erejéig, Kengyelfutóként hozza a maga szokásos dinamikus formáját, el is nyeri nyomban a közönség rokonszenvét. Szanitter Dávid pedig a játék egyik legszebb maszkja mögé is bebújhatott: Jókai szobraként, zöld patinás bronzfiguraként jelenik meg a történet elején meg a végén. A Novák János által rendezett előadásban kimunkált és egységes a színészi játék, és csupa zene minden prózában fölhangzó dialógus is. Gazdag a látvány, míves a zene, nem lenne csoda, ha számos külföldi meghívást kapna ez a produkció.
Tökéletesen indokolt a mese bábszínházi feldolgozása. Merész és fájdalmas történetet látunk, felemelő, felnőtti véggel, amely a fiatalokat sikerrel avatja be az elintézhetetlen és megoldhatatlan dolgok világába, s egyben megízlelteti velük a vággyal való megajándékozottság belső hatalmát, s annak semmi máshoz nem hasonlítható, védett és kikezdhetetlen állapotát. Jó tudni, hogy van ilyen.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Fotók: Kolibri Színház
