Ágacska

(Aranyszamár Bábszínház)

Kovács Bálint, 2020. szeptember

 

Milyen lenne a legsúlyosabb lételméleti kérdéseket feszegető Peer Gynt, ha olyan nézők számára írnák át, akik legfontosabb döntési helyzete momentán a játszótér és a nézőtér közötti tartózkodás előnyeiről és hátrányairól szól (van mászóka vagy nincs, jópofák a bábok vagy épp nincsenek) – gondolhatták az Aranyszamár Bábszínházban.

És a gondolatot, mint a lételméleti drámák egy részében is, rögvest tett követte, és ez a tett lett az Ágacska című előadás egy olyan főszereplőről, aki bármi áron szeretne tisztába jönni saját identitásával, megismerni önnön kereteit, egyúttal pedig rájönni, hol is vannak azok a határok, amelyek elválasztják az ő lényegét képező Ént a mégoly vonzó és egyre csak a velük való teljes, de sajnos önfeladással járó azonosulásra csábító Többiek között.

Baranyai Anita

Ez a főszereplő speciel egy fáról a viharban letört, kacsákkal, békákkal és egerekkel barátkozó, kicsi ágacska, mert hát a négy-ötéves célközönség igényei mégiscsak jelentenek némi kényszerítő erőt a fogalmazásmódra nézvést. „Azon töprengek, ki vagyok”, nyilvánítja ki minden egzisztencialista dráma, nagyregény és filozófiai mű alaptételét Ágacska, és felteszi az élet e legnagyobb kérdését mindazon állatkáknak is, akikkel összesodorja a sors. De mivel sajnos a föld legtöbb lénye nem az önállóságot keresi a másikban, hanem az önmagához minél inkább hasonlót, mindnyájan arról próbálják meggyőzni, hogy ő is egy közülük, ő is kacsa, béka, egér, gomba és így tovább.

Míg végül el nem érnek a nagy varázslóhoz, aki megoldja a problémáikat, azaz kiszedi a béka torkából a zavaró horgot, szemüveget ad a rosszul látónak, és ha lenne épp a környéken egy bádogember meg egy oroszlán, biztos adna nekik is szívet és bátorságot is.

Ez Baranyai Anita és Tóth Mátyás kétszemélyes, de multiinstrumentalista előadásának története dióhéjban, illetve nem csak ez: mindezt hangsúlyosan a két bábos adja elő, akik jelenetről jelenetre le is leplezik magukat, és átváltanak az ágacska meg az állatok meséjéből a sajátjukéba, a két vándorszínészébe, akik legjobb tudásuk szerint próbálnak előadni egy mesét, és közben azt is megbeszélik, melyik jelenetet ki játssza el, sőt néha puszta szeretetből megengedik a másiknak, hogy ő vegye fel azt a jelmezt, amit amúgy nem ő szokott.

Tóth Mátyás

Felvetődik a kérdés: vajon mindez mennyire befogadható és élvezhető a célközönség, vagyis célkorosztály számára. Mert amilyen lenyűgözően és profin oldják meg a játszók a váltogatást a szereplők között – elfordulással és hangelváltoztatással, újabb és újabb bábokkal, apró, mégis egyértelmű jelekkel –, annyira jelzés nélkül hagyják a váltásokat az előadás egyik és másik szintje, a játszókról és az eljátszottakról szóló mesék között: annyira, hogy még a posztmodernhez és a „színház a színházban” alaphelyzethez rég hozzászoktatott felnőtt nézőnek is aprócska kihívás mindig dekódolni, hogy akkor most épp ki és milyen minőségében beszél.

Hasonló kérdést lehet feltenni a sztorival kapcsolatban is: a „kacsa-e az ág, vagy inkább ág?” dilemmája ezen a szinten nem biztos, hogy átélhető azoknak, akik még nem mélyedtek el az egzisztencializmusban, márpedig a „légy önmagad” tanulságát ennél hétköznapibb értelemben nemigen illusztrálja az előadás, noha a célközönség bármiféle lenézése nélkül is sejthető, hogy a „légy önmagad” kinyilatkoztatása kevésbé befogadható, mint mondjuk a „nem baj, hogy te ilyen vagy, mások meg másmilyenek, attól te még nem érsz  kevesebbet” tanulsága. De a darabzáró megállapítások már nem erre erősítenek rá, hanem más témák kerülnek elő, például, hogy amit az egyik ember elront, azt a másik ember helyrehozhatja, ami megint csak jó gondolat – de az előadás nem erről szólt.

Ettől még rengeteg a nagyon találó elem az előadásban, ha nem is feltétlenül a gondolatiságában, inkább a kiállításában. Az egész „színpad” egyetlen kerekeken guruló, a játszók kedvére – pontosabban: a játszók kicsattanó játékkedvére – módosítgatható mutatványosbódé, a bábok pedig mind a hétköznapok unalmából alakulnak mesehőssé: lábosból gomba és virág lesz, a kotyogós kávéfőző szűrőjéből békaszem, kiteregetett kék ingekből meg háborgó víz. Mindezt olyan élénk színekben, hogy öröm nézni – persze nemcsak a színeket, hanem az imént említett, még fontosabb tényezőt, Baranyai Anita és Tóth Mátyás kicsattanó játékkedvét is. Ami nemcsak önmaguknak elég, de jut belőle mindenkinek a nézőtéren is, hogy végül el is dőljön a dilemma, és a gyerekek is megérezzék, a mászókás helyett valójában, ez: a színpad a legjobb játszótér.

Kovács Bálint

(Színházi Kritikusok Céhe)

Ágacska (Aranyszamár Bábszínház)

Szereplők: Baranyai Anita és Tóth Mátyás

Nyár a Hunyadi téren, 2020. augusztus 15., kb. 80 néző