gyermek- és ifjúsági színházi folyóirat

Pingvinek a fedélzeten

2017-01-11

 

Nyolckor a bárkán (RS9 Színház – Junion Színház)

Stuber Andrea, január

 

A Nyolckor a bárkán című kortárs német színdarab voltaképp a gyerekkor egyik alapkérdését állítja élére, három pingvin meséjének kellős közepén. Pontosabban mindjárt az elején. A kérdést a legegyszerűbben, logikus gyerekésszel átgondolva úgy fogalmazhatjuk meg, hogy ha Isten teremtményeként rossz gyerek vagyok, akkor tehetek-e erről? (V.ö. predesztináció.) Nem az isteni akarat nyilvánul-e meg az én milyenségemben, amely milyenséget a felnőttek előszeretettel nevezik rosszgyerekségnek?

Ficzere Béla, Szávai Katalin, Álmosd Phaedra

Isten létére a darab első jelenetében derül fény, amikor is a legkisebb pingvint társai informálják erről a hittételről. Hősünk első reakciója az, hogy a pingvinek teremtése kapcsán az Isten nem nagyon strapálta magát. Havat és jeget kerített a köréjük, nekik maguknak szárnyakat adott, amikkel nem lehet repülni, és lábakat, amik csak totyogásra jók. (Ugyanakkor filmvásznon a pingvinek már többször is rendkívüli sikerrel szerepeltek, részint a táncoló talpukkal, részint a vándorlásukkal.) Ulrich Hub művének tulajdonképpen minden helyzete és szövege tág teret ad lét- és istenfilozófiai problémáknak. Arról nem is beszélve, hogy az Isten konkrétan is akcióba lép a Nyolckor a bárkánban, hiszen elégedetlenségében özönvizet bocsát a földre, s állatfajonként csupán két-két példányt enged Noé bárkájára menekülni.

Igen, a címben emlegetett bárka Noéé. Oda hivatalosak este nyolcra a pingvinek, ketten, amint azt a VIP-belépőt hozó fehér galamb tudatja velük. Az elsődleges problémának az bizonyul, hogy hárman vannak. Három pingvin, kutya-macska barátságban. Gyakran veszekednek, de hűségesen szeretik egymást. Magától értetődik tehát, hogy nem akarják harmadik társukat sorsára hagyni, amikor közelít a természeti katasztrófa formájában jelentkező istenítélet.

Koleszár Bazil Péter, aki a színdarabot magyarra fordította és nem először vitte színre most az RS9-ben, bizonyos dolgokat frappánsan összepasszított. Ha pingvinek a főszereplők, akkor kézenfekvően fekete frakkot és fekete-fehér csokornyakkendőt viselnek. Ha pedig úgyis ilyen elegánsak, akkor a küllemükhöz illik a revü; Darvas Ferenc stílusos, dallamos, egy szál zongorás zenéje és a hozzá mért kisebb kartáncok. Fehér talpú fekete tornacipőben is lehet ám alapjában véve sztepptáncot járni. Az előadás pingvinhármasa önmagában véve is karakteres: Ficzere Béla magas, bociszemű, jószándékú, apa jellegű figura, Álmosd Phaedra hajlékonyabb, rafináltabb és életrevalóbb, Szávai Katalinnak pedig ott van a tekintetében, a világos szemében a gyermeki csodálkozás, továbbá a huncutság a ferdére húzott szájában és a pöttyben az álla közepén.

Hármójuk összeköttetését a külvilággal és az isteni, plusz noéi parancsokkal Baksa Imre pufók, fehér, steppelt galambja teremti meg, aki folyamatosan beszámol hőseinknek feladata nehézségeiről. Elcsuklik a hangja a fáradtságtól és a felháborodástól, árad belőle a panasz, hogy neki kell a csörgőkígyóktól elkobozni a bárkára csempészett kártyapaklijukat, az ő dolga kialakítani az éjszakai szállás beosztását, az antilopokat lefektetni az oroszlánok mellé és így tovább. Baksa Imre együttérzést keltő felügyelőgalambját annyiféle gond gyötri igen érzékletesen, nem csoda, ha még a legfontosabb teendője is ki-kimegy a fejéből.

Noé Bárkáján utazni – érdemes belegondolni – biztosan nem egy leányálom, vagy pontosabban: nem nőstényálom. Zsúfoltság, halszag – az a legkevesebb –, élelem, illetve takarmányhiány, ráadásul senki nem tudja, mennyi ideig tart az özönvíz, az utazás, és mi lesz a vége. Vajon az isten segíti-e Noét határozott, pontos és végiggondolt utasításokkal, útitervvel, menetrenddel, vagy pont úgy az alattvalóra bízza a dolgot, mint ahogy Noé mindent a (posta)galambja nyakába szakasztott?

  Az RS9 Színház pincéjében egyszerűen, letisztultan jelenik meg a történet a hómezők fehér lepedői, egy ülőalkalmatos jégkocka és a kátrányosra festett hajó falai között. A legvégére lesz galamb, olajág, béke és szárazföld is. Az állatok szép sorjában, kettesével levonulnak a bárkáról – plusz vagy mínusz egy fő, az csak a párok elrendezésének kérdése. A szürkehajú-szürkeszakállas, kardigános Noé (? Kassai László) – akit egy hangoskodó gyereknéző váratlanul Télapóként azonosít – megnyugtat bennünket, hogy minden rendben lesz. Annyi biztos, hogy a három pingvin, mint afféle három testőr – egy mindenkiért, mindenki egyért – kiállta nemcsak az isteni próbatételt, de a barátság próbáját is. Tanulságnak ennyi is elég, ha az Isten-kérdésbe nem akarunk mélyebben belebonyolódni e formás kis előadás kapcsán.

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Ulrich Hub: Nyolckor a Bárkán (RS9 Színház – Junion Színház)

Szereplők: Álmosd Phaedra, Ficzere Béla, Szávai Katalin, Baksa Imre, Kassai László

Díszlet: Vadász István

Jelmez: Kovács Andrea

Zene: Darvas Ferenc

Koreográfia: Kriszt László, Fordító, rendező: Koleszár Bazil Péter

RS9 Színház, 2017. január 8., kb. 40 néző

Fotók: Duró Gábor

Ön megosztotta már?

Vélemény, hozzászólás?