Harapni lehet a boldogságot

torok_szots

Előtér – A csecsemőszínház

Beszélgetés Török Ágnessel és Szőts Orsival

A 0-3 éves közönségnek játszott babaszínház, avagy csecsemőszínház viszonylag fiatal műfaj, de már nem kis múltú és nem is kis jövőjű.

Török Ágnes, a Kolibri Színház alapító tagja némi természetes rémület után 2005-ben kezdte a Toda című előadással, amelyet máig is játszanak társaival a Kolibriben, valamint részt vett alkotóként számos projektben azóta. A nála több évtizeddel fiatalabb  színésznő, Szőts Orsi már a színiegyetemi szakdolgozatát is a babaszínházról írta, és nemrégiben hozta létre színházában, a Budaörsi Latinovits Színházban a Vacok című produkciót.

A beszélgetésből megtudhatjuk, hogyan megy a japán kisbabáknak a Süss fel, nap!, bírják-e a csecsemők a cselló hangját, és mire kell figyelni, ha a színpadi elefánt trombitál, vagy ennivalót adunk az ormányának.

Török Ágnessel és Szőts Orsival Stuber Andrea beszélgetett.
Fotók: Horváth Judit (Kolibri Színház), Borovi Dániel (Budaörsi Latinovits Színház)

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Cimkék:

Kérjük támogassa munkánkat! Kattintson gombra és adja meg a támogatás összegét. Amennyiben megteheti, válassza ki a havi rendszeres adomány küldés lehetőségét is. Köszönjük!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból

SPIRITUSZONLINE.HU
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.