A sárkányfutó átka
Budapest Bábszínház
Amikor Fábián Péter színdarabot ír, szerkeszt és rendez, mindig nagyot merít. Munkáiba bőkezűen méri nemcsak a történést, hanem minden egyebet, amit a kontextus magával hozhat. Előadásait teli tölti, jellemző írói eszköze az ismeretterjesztés: illúziók és allúziók, irodalmi és történelmi reminiszcenciák, idézetek, apropók, popkultúra és tudományosság. Az alkotó mindezt játékosan, humorral önti színházi formába. Fábián Péternek nemcsak a „felnőttelőadásai” ilyen színes, gazdag szövetűek, hanem azok is, amelyek gyermek- vagy ifjúsági közönség számára készülnek, ami különösen szeretetreméltó vonása. Tudhatja ezt a Budapest Bábszínház közönségének középiskolás korosztálya is, amely A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda című előadásával találkozhatott.
A sárkányfutó átka című produkció eggyel lejjebb céloz: 10-14 évesek lehetnek talán a célközönség, ennek közepét lövi be a főszereplő, a 12 éves Szofi életkora. Az előadás első, vöröstéglás pincében játszódó jelenetéből kiderül, hogy Szofi (Spiegl Anna) veretlen sakkban, most épp a megyei versenyre kellene indulnia, ám ő ehelyett truccol és az apját (Hannus Zoltán) követeli, akit az anyja (Krucsó Rita) kirúgott, és helyére az elmúlt éjszaka tanúsága szerint Szofi sakkedzőjét (Tatai Zsolt) fogadta be. A sárkányfutó átka tehát rögtön az elején kiteszi elénk egy született problémadarab elevenbe vágó alapkonfliktusát. Innen aztán egy fiók-Jumanji nyomán jutunk tovább az álomvilágba (sőt álom az álomban jelenetbe), illetve fantasy műfajba, amelyben a szerző a sakktörténetnek épp úgy helyet talál, mint hindu eposznak vagy hollywoodinak.
A történet egy szálon fut ugyan, de az a szál olyan vastag, hogy nem feltétlenül könnyű felfejteni. Vagy beazonosítani például azt, hogy ha a megelevenedett sakkban az apa, Hannus Zoltán a fehér király, a fekete királyt és királynőt pedig a Tatai Zsolt-Krucsó Rita páros játssza, akkor ki az eltűnt fehér vezér? Csak mert apai nőügyről nem esik szó a darabban. (Viszont egyszer színre lép Hannus Zoltán fehér királyként illuminált állapotban, és a gyerekközönség szívszorító módon azonnal felismeri a helyzetet, az állapotot, többen be is kiabálják neki: részeg vagy!) De a fehér királynő kiléte nem olyan lényeges feladvány, mert kis főhősnőnknek jutnak fontosabb felfedezni- és megértenivalói. Például: nem ő tehet arról, hogy a szülei válnak. Vagy hogy a felnőttek játszmájában neki nem kellene, nem is szabadna részt vennie, akkor sem, ha a szülők megpróbálnák bevonni. Ezek a ki is mondott konklúziók, meglehet, didaktikusnak hangzanak, de korántsem nyomják agyon a játékot, amely kalandfilmes mozgalmasságú cselekménysor, változatos epizódokkal, csatajelenettel, filmzene hatású kísérettel, vetítéssel, süllyedő-nyíló-záródó díszletelemekkel. Kicsit zsúfolt, de izgi. Kupás Anna díszlete készségesen ad teret látványos váltásoknak és mutatós összecsapásoknak. Megesik, hogy a fekete tisztsor legázol egy egyszerű, tájnyelvű fehér gyalogot, aki Csarkó Bettina alakításában a játék legbájosabb szereplője. (Bár az „Ez a nőstény nem szarral gurít” mondását nem tartom helyesnek már csak azért sem, mert gurigáz verzióban ismerem a kifejezést.) Csarkó Bettina Juditka nevű gyalogja azért is kedves a nézőnek, mert aki ismeri a sakk szabályait, előre tudja, hogy ő lesz az, aki begyalogolva (elérve a napsütötte sávig) visszaszerzi a fehér királynőt. Márpedig a nézőt elégedettséggel tölti el, ha kitalálja, mi lesz.
A megelevenedett sakk militáns játék. A két sötét bástya – Karpov és Kaszparov nevűek (Kemény István, Szolár Tibor) – porig rombolják Teszárek Csaba világos bástyáját, Bobbyt. Lehet, hogy neki is van filmes vagy tévésorozat előképe, ezt abból gondolom, hogy messze ő a legnépszerűbb szereplő. A közönség a tapsnál kórusban skandálja: Bobby, Bobby. Persze az is elképzelhető, hogy Teszárek Csaba előzmény nélkül hódít mint grandiózus méretű és léptű, önzetlen őrző-védő, akinek a szókészlete ennyiből áll: Bobby se. Itt jegyzendő meg, hogy Ágfay Míra jelmez- és bábtervező érdemdús munkájában talán a ló megjelenítése sikerült a legimpozánsabbra. Barna Zsombor fehér huszárként egy ló finoman, harmonikusan mozgatható nyakát és fejét tartja a fején egy kézzel, a másik kezében patában végződő bot. Ráadásul a fejbáb az egyik oldalon fedetlenül hagyja a színész fejét, tehát elhelyezkedésétől függően látható is a színész arca.
Különösen szép a fehér vezér szellemének bábalakja, amely több testrészből tevődik össze, minek következtében távoztában murisan többfelé tud elindulni. A nagy fekete sárkány figurája nehezebben helyezhető el a történetben, de szintén dekoratív: több színész mozgatja a részeit, a feje jut a sárkányfutót játszó Bartha Bendegúznak. Ő lesz az, aki a szerelmet is képbe hozza. Spiegl Anna mindeddig vagány és határozott Szofija elhaló hangon bevallja egy ponton: Nem tudok olyat legyőzni, akit szeretek. Visít is a publikum erre, mint malac a kés alatt.
Nem mesélem el a végét. Túlkoros nézőként eltettem magamnak tanulságként, hogy legyek ott, ahol vagyok. De tényleg.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
A sárkányfutó átka (Budapest Bábszínház)
Író: Arjun P. Anand. Színpadi változat: Fábián Péter
Szereplők: Spiegl Anna, Hannus Zoltán, Krucsó Rita, Tatai Zsolt, Csarkó Bettina, Teszárek Csaba, Barna Zsombor, Márkus Sándor, Bartha Bendegúz, Kemény István, Szolár Tibor.
Zeneszerző: Zságer-Varga Ákos
Díszlet: Kupás Anna
Jelmez: Ágfay Míra
Koreográfus: Horkay Barnabás
Animáció: Ujvári Bors
Rendező: Fábián Péter
Fotó: Piti Marcell
