A zsoltáréneklő madár
Vojtina Bábszínház
Különös mese A zsoltáréneklő madár. Van benne öreg király, neki három fia, banya, táltos paripa, réz-, ezüst- és aranykút, abból elővarázsolódó királylányokkal, sárkány, tehát az ismerős attribútumokat mind kipipálhatjuk. Hősmese is, amelynek végén, a próbák kiállása és a hőstettek végrehajtása után a jó, azaz a legkisebb királyfi elnyeri méltó jutalmát a királylány személyében (bónuszként különböző királyságokat). Mégis van a Benedek Elek feldolgozta történetben valami szokatlan.
Egy király gyönyörű templomot építtet, de nem érzi teljesnek, ezért kijelenti: addig nem jár oda, amíg valaki el nem hozza a zsoltáréneklő madarat. Három fia útnak is indul. Útjuk során elválnak, és megegyeznek, hogy a kő alá rejtett gyűrűk rozsdásodása jelzi majd, ha bajba kerülnek. A legkisebb királyfi különleges táltos ló segítségével jut el a madárhoz. Útközben három elvarázsolt leányt szabadít meg, akik jutalmul varázseszközöket adnak neki. Végül legyőz egy tizenkét fejű sárkányt, és megszerzi a zsoltáréneklő madarat. Visszatérve, a kő alá rejtett gyűrűk rozsdájából látja, hogy bátyjai bajba jutottak. Keresésükre indul, megtalálja és kiszabadítja őket a szolgaságból. Hazafelé azonban idősebb testvérei irigységből elárulják, elveszik tőle a madarat, megvakítják, megcsonkítják, majd egy tóba dobják. A tó varázsereje azonban meggyógyítja, visszanőnek végtagjai és látása is visszatér. Testvérei hazaviszik a madarat, de az nem énekel. Ám amikor az apját álruhában szolgáló legkisebb királyfi jelen van a templomban, a madár megszólal, és kiderül az igazság. A király rájön a csalásra, a két idősebb fiút megbünteti, a legkisebb azonban megbocsát nekik, majd elveszi feleségül az aranyhajú királylányt.
Talán a templomban realizálódó szakralitás, talán a shakespeare-i rémdrámákat és a legdurvább sorozatgyilkosságokat idéző brutalitás miatt, talán azért, mert a sárkány sem a megszokott módon egydimenziós gonosz, hanem a számára fontosat elveszíteni nem akaró figura, mindenesetre különös és komplex ez a mese. Mert nem csupán annyi a tanulsága, hogy az igazság és a becsület végül mindig győzedelmeskedik az irigység és az árulás felett. A kicsi királyfi felnövéstörténete az áldozathozatalon túl a madár énekéről, a megfoghatatlanról, az önmagáért szépről, a gyógyító erejűről, a vágyottról, a belső tisztaság győzelme mellett arról a transzcendens harmóniáról is szól, ami teljessé teszi az életet.
Láposi Terka rendezése nem akarja redukálni, kiegyenesíteni vagy leegyszerűsíteni a történetet. Teheti, hiszen azt mélységeiben és magasságaiban is érti, így a nézőket, legyenek akár kisebb óvodások – hároméves kortól ajánlott az előadás – színészeivel, Novák Flórával és Vadászi Tamarával a dramaturgiai és az érzelmi úton is úgy vezeti végig, hogy megélhessék az izgalmat, a félelmet. Nem finomítanak a mesén, de ügyelnek az érzékeny téma megjelenítésére, a csonkítás kérdésére például a szemek be- és a karok fehér gyolcsszerű anyaggal való lekötése a válasz. Így a gyerekek biztonságos térbe-időbe érkeznek meg. A tér-időt Czapp Ferenc élőben, gitáron, xilofonon, hangon játszott zenéje tágítja a végtelenbe és hozza vissza a Játszószínházba.
A Majoros Gyula tervezte látvány tökéletesen adja át a mese összetettségét. A nyersfa díszletelemek szabálytalanságukban és vázszerűségükben egyszerre konkrétak és lebegőek. A zsoltáréneklő madár kalitkája a templom tornyában lóg, formája harang. Amíg a madár nincs benne, hiányzik a harang, a hely és az ember lelke is.
A színesre festett, kifejező arcú és tekintetű fabábok plasztikusak. Szoborszerűek, a moderáltan félelmetes, bár testétől elváló fejű boszorkány kivételével inkább hosszúságukban és magasságukban, mint szélességükben meghatározhatóak, de igazán játékosan mozgathatóak. Az öreg király ráncaiban egyszerre van gondterheltség, düh és bölcs elfogadás. A kicsi királyfi mosolyával, apró, szinte pöttynyi, ha jól érzékeltem, nem szembe, hanem inkább elfelé néző szemeivel rejtélyes, már-már enigmatikus, csálé koronájával derűs és nagyon szerethető. Táltosát úgy faragták, hogy ránézünk, és látjuk: suhan, mit suhan!, repül az égen. Hiába, no, ha a kék felhőminták és propellerlábak köteleznek.
A másik két dali, ám álnok királyfi telitalálat: két fej vékony, egyenes, pengeéles szájvonallal, két pár láb, de csak két kar, mert a testüknél sziámi ikrek módjára nőttek össze, annyira egyívásúak. (Értelemszerűen az ő paripájuk is egytestű, négylábú, kétfejű, csak épp a fejek ellenkező irányba néznek. A széthúzás gyönyörű metaforája ez.) A királylányok – faragott – haja lobog, ruhájuk reze, ezüstje, aranya úgy csillog, hogy abban a még legortodoxabb Disney-hercegnő-rajongók sem találnak kivetnivalót. Míg a királyi népek ruházata finomabb, nemesebb textíliából készült, a tizenkét fejű sárkány a fekete műszőrmével anyagilag is más minőséget mutat. Szintén külön minőség a címszereplő: egy nem teljesen átlátszó üvegmadár.
De az emberszereplők felsőteste „lyukas”, mindössze egy keret – igaz, mindenkinél egyénített –, ahova a néző maga képzelheti be az adott karakter lelkét. Persze az is lehet, hogy a tervezői gesztus leleplező erejű, hiszen a kicsi királyfi kapott oda egy piros golyócskát, az egyetlenként, mert róla biztosan tudjuk, hogy van szíve. Vagy talán ez a nyitottság annak a reményét fejezi ki, hogy a zsoltáréneklő madár bárkire rátalálhat?
Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)
A zsoltáréneklő madár (Vojtina Bábszínház)
Benedek Elek meséje alapján írta és rendezte: Láposi Terka
Szereplők: Novák Flóra, Vadászi Tamara, zenész: Czapp Ferenc/Zádor Tamás
Tervező: Majoros Gyula
Zeneszerző: Czapp Ferenc
Fotó: Csatáry-Nagy Kisztina
