Beszélgetés Kiss Ágnessel

Jászay Tamás

2020. december 26.

 

A szegedi Kövér Béla Bábszínház nyár közepén sebességet váltott: az új igazgató, Kiss Ágnes szabadúszó tapasztalatokról, külső-belső megújulásról és a szegedi témájú évadról is mesélt.

– Mi az, amit a független bábos tapasztalataidból magaddal vittél egy városi intézménybe?

A szabadúszó lét velejárója, hogy az embernek mindenhez is kell értenie, és ez a tudás nagyon jól jön most. Kitalálsz valamit, összeszeded az alkotókat, pályázol, létrehozod, lejátszod, majd elszámolsz: muszáj ismerni az alkotófolyamat egészét. Megtanulja az ember, hogyan kommunikáljon fesztiválokkal, más intézményekkel. A szabadúszó lét akkor izgalmas és érvényes, ha rengeteg együttműködés van benne, köztük akár bizarr és meglepő kapcsolódások is: azt hiszem, ebben elég jó vagyok.

– Egy intézménynek viszont mindig van egyfajta gravitációja.

Igen, de ez minden esetben más. A szegedi bábszínház mínuszból indult: mivel nem volt erős kapcsolati tőkéje, nem is gondoltak rá tárgyalóképes partnerként az együttműködésekben. Probléma, hogy a helyi nézőket arra szocializálták, hogy a bábszínházba gyerekcsoportok jönnek pedagógus kísérőkkel, mintegy felmentve a szülőt a felelősség alól. Ha körbenézel, más bábszínházakba özönlenek a családok hétvégente. Komoly feladat lesz ezt beindítani.

– Mondok olyat, amit szintén az előző életedből hoztál: az a fajta személyesség, amit a Barboncás Társulat élén képviseltél, tágra nyitotta a bábszínház kapuit is.

Örülök, ha így érzed, de azért különbség is van: a Barboncásban én magam is ott állok a színpadon, attól is személyes a dolog, a bábszínház viszont másfajta ügy. A többi bábszínházban is vannak nagyon markáns igazgatók, művészeti vezetők, akik személyesen képviselik az intézményt. Schneider Jankó és én komoly előnnyel indultunk: engem Szegeden rengetegen ismernek, Jankónak pedig a szakmában van komoly hitele. Az elmúlt fél év igazolta, hogy erre lehet építkezni, most már hátrébb lépnénk, és elkezdenénk a kollégáinknak brandet építeni. Volt egy burok a bábszínház körül, amin nehéz áttörni, de sikerülni fog: sokan azt se tudták, hogy létezik, illetve hogy hol van az intézmény. Pedig van nézői igény a nyitottságra: a Facebook-oldalunknak nyáron 1600 követője volt, most a négyezret közelíti.

– Meggyőződésem, hogy egy színház igazgatását átvenni sosem egyszerű, de az idei év új kihívásokat termelt. Hogy jöttetek ki a járvány teremtette helyzetből?

Számos nehézség adódott, de a legkeményebb a Ligetbe tervezett Szinkópé Fesztivál utolsó pillanatban történő lemondása volt. Erős koncepcióval, tudatos marketinggel, színvonalas programokkal készültünk, de muszáj volt leállítani. Pótolni fogjuk 2021 júniusában, ám az elveszítése szinte gyászfolyamat volt, annyira készültünk rá. Voltak más pofonok is, meg persze sokszor érzem úgy, hogy nem azzal foglalkozom, amivel kellene: számos intézményvezetőhöz hasonlóan én is járványügyi biztossá váltam.

– Akinek ráadásul villámgyorsan kell reagálnia a folyamatosan adódó új helyzetekre.

Pontosan, és mivel mások megélhetése is tőlem függ, tartanom kell magamat, miközben érthető módon a kollégák mentális állapota sincs rendben. Észrevettem, hogy akik régóta intézményi keretek között dolgoznak, tartanak a gyors reakcióktól. Itt nem volt szokás a szoros kommunikáció a csapattal, mi ezen változtattunk.

– Schneider Jankó és te is határozott egyéniségek vagytok. Hogy fér meg együtt a két dudás?

Képzeld, nagyon jól! A közös gondolkodás, a pályázatírás révén másfél éve tart ez az intenzív munkakapcsolat. Jankó Debrecenben él a családjával, de sok időt tölt Szegeden. És amikor itt van, nincs megállás: hajnali kettőig dolgozunk.

– A fogadóterek mellett a színészek által használt terek is megújultak, vadonatúj és menő honlapot csináltatok, óriásbábokkal vagytok jelen városi eseményeken, és így tovább. Sok fronton „támadtok” egyszerre: hogyan koordinálható a nagy átváltozás?

Én hozzászoktam ahhoz, hogy egyszerre sok oldalról lássak dolgokat, és ha vannak partnerek, akkor jól működik ez a megközelítés. Ami az épület változásait illeti: a színház a második, néha az első otthonunk, muszáj, hogy jól érezzük itt magunkat. Inspiráló, szép közegben jobban megy a munka. Van egy dolog, amiben nincs változás: a társulaton nem változtattunk. Én többekkel játszottam, másokat rendeztem, az elmúlt húsz év bemutatóit láttam, de nem dönthettem egyedül: Jankóval közösen gondolkodunk a csapatról is.

– Mi marad a repertoárból?

A kis boszorkány

Erre könnyű felelni, mert nem volt repertoár. Évi négy bemutatója volt a színháznak, amik eltűntek, legfeljebb fesztiválokra újították fel némelyiket. Valójában egy meglévő darab van, amit átemelnénk szívesen, de még dolgozni kell rajta: Jankótól A szemüveges szirén.

– Az első közös évadotok témája Szeged. Elsőre erőltetettnek tűnt, de minél többet gondolkodtam rajta, annál rokonszenvesebbnek látszott.

Persze, mert ha közelről megnézed, nem forszírozottan szegedi az évad. Meg kell mutatni a városnak, hogy van egy saját bábszínháza, és Jankó ötlete volt, hogy a helyhez kötődő előadásokkal álljunk elő. A 3 emeletes mesekönyvet a szegediként elkönyvelt Darvasi László írta, a Jankó által rendezett A kis boszorkányban természetesen a szegedi boszorkányoknak jut szerep. Bár nem akartam, de tőlem beemeltük a Tiszavirágot: mivel a produkciós költsége nulla forint volt, abból lett meg az új honlap és a belső festés jó része. A csöppségek színházában jön majd a Rókus Mókus, vele párhuzamosan születik a legszegedibb premierünk, a Veres András által rendezett A százéves kislány. Gimesi Dóri kifejezetten nekünk írja meg nagymamája történetét, amin keresztül Szeged elmúlt száz évéről beszél.

– A bábos szakma előtt is meg akartok mutatkozni.

Máris rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, sokan ajánlják a segítségüket, a Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkeznek hallgatók gyakorlatra: az online létezésünk kinyitotta a bábszínház kapuit. A következő stáció a kecskeméti bábfesztivál lesz, ahová előadást is viszünk természetesen, de más módon is szeretnénk megmutatkozni.

– Áruld el, miért a hajó, a víz, a matróz a színház új jelképe!

Schneider Jankó, Kiss Ági

Egyrészt a régi logó újragondolása, másrészt van otthon vagy tíz kék-fehér csíkos pólóm, de Jankónak szintén. A szabadúszó és vásári bábosok „védjegye” ez a minta, és persze benne van a vidámság, az, hogy kicsit artisták is vagyunk. Szeged pedig vízi város, még ha a Tisza nincs is jelen úgy a hétköznapokban, ahogy kellene. De hátha ez is változni fog.

Jászay Tamás

(Színházi Kritikusok Céhe)
Fotó: Fábián Soma (Kiss Ágnes-portré)