Pinokkió
Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely
Gergics Enikő
2020. december 19.
Pinokkió ma nyilván egy gyereknevelést szimuláló applikáció lenne Dzsepetto okostelefonján, ingyenes, alkalmazáson belüli vásárlással. Ez az, amit biztosan nem láthatunk az Ariel Színház 2015-ös előadásában, amit viszont igen, az egy minden tekintetben hagyománykövető, nosztalgikus bábadaptáció az eredeti meséből, ami a stílusában, nyelvében és méltányolható magatartásjavító szándékában is a megadott nyomvonalon halad.
Carlo Collodi Pinokkiójából a rendező, Georgeta Lozincă készített szövegkönyvet, amelyet Székely Katalin fordított le. A fabábu kalandjaiból csak a lényegesebb helyszíneket, a cirkuszt, az aranyak elültetésére szolgáló mezőt, a vidámság szigetét és a cethal gyomrát emelték be. Ezáltal kimaradnak az igazán felkavaró elemek is, de ami mégis látható Pinokkió viszontagságaiból, az az erőszak konkrét ábrázolása nélkül is kellően feszültségkeltő – bőven elég például az, ahogy a cirkuszi bábok gazdája hosszan föléjük magasodva, mennydörgő hangon fenyeget az elégetésükkel. A vegyes bábtechnika részben a feketeszínházi hagyományokon alapul, eltakart arcú, kesztyűs mozgatók állnak a bábok mögött, de nem csinál gondot a rendezés abból sem, hogy mindez hol megadja a tradicionális illúziót, hol pedig szemérmetlenül felfed mindent a teljesen kivilágított színpadon.
A kissé nyomasztó atmoszférához a látvány is hozzájárul, fény- és árnyjáték egészíti ki a múltidéző díszletet. Eugenia Tărăşescu-Jianu tervezői munkája vintázs hangulatú, pirospozsgás, manószerű arcokat tár elénk. Ugyanakkor a legtöbb báb még egy kicsit talán baljóslatú is a reklámplakátra illő, túlzó mosolyával, szinte mindenki gyanúsnak és őszintétlennek tűnik, és nyilvánvalóan az is. Dzsepettón kívül az egyetlen kivételt a faliórában lakó tücsök képezi, aki Pinokkió önjelölt, majd később a tündér által is szentesített bébiszitterét alakítja, és csak a legminimálisabb hatással bír a cselekmény alakulására, cserébe viszont nem nézzük végig a Collodi által megírt végzetét.
A bábok összességében meglehetősen részletgazdagon megformáltak, és dúskálnak a különös megoldásokban. A Pinokkiót kifosztó róka és macska meglepő módon nem antropomorf állatként, hanem ruházatuk, hajuk által néhány állati vonást megidéző emberként kerülnek a színpadra. Egészen zavarba ejtő a tündér figurája, aki nyilvánvalóan két különböző méretű kivitelben jelenik meg életre kelteni, majd időről időre a helyes útra visszaterelni Pinokkiót – csakhogy ez a két tündérbáb nem igazán hasonlít egymásra, hacsak abban nem, hogy a testüket hasonló, lebegő fátylak alkotják. Talán szándékosan csinál magának másik frizurát a tündér, ha tudja, hogy a következő jelenetben közelebb jön a nézőkhöz. Hogy a bábu szamárrá, majd eleven gyerekké változását csupán egy-egy félmaszk vagy sapka felhelyezése érzékelteti, az a bábok finomsága mellett már csak megmosolyogtatóan hat. A számos és részben többkezes báb mozgatását mindössze hét bábszínész végzi összecsiszolt együttműködésben.
Az előadás hangulata valószínűleg csak azért nem telepszik igazán a lelkünkre, mert Pinokkió még a saját mezőnyében, vagyis az eddig megismert rakoncátlan fabábukhoz viszonyítva sem kelt kimondott rokonszenvet. Gönczy Katalin hangján egy iskoláskorúhoz képest nagyon buta és nagyon pimasz kisfiú szólal meg, és egyetlen jó pillanata az, amikor még a cirkuszban kiáll a bábtestvéreiért, amivel a mestert is meghatja. Innentől kezdve azonban folyamatos mélyrepülésben van, és az egyes hibákat nem szakítják meg feloldozó epizódok, maguk a hibák megtorlásai is egészen enyhének hatnak. Akkor kelt csak valódi szánalmat, mikor szamárrá változva igazán kiszolgáltatottnak látjuk, de ez sincs igazán személyiségformáló hatással rá. Hagy némi hiányérzetet, hogy semmi nem jelenik meg a színpadon abból, amivel kiérdemelhette volna, hogy végül igazi kisfiúvá változzon, hiszen ennek a tündér mindjárt az elején szigorú kritériumokat szabott.
A feltétel nélküli szeretettel csordultig telt Dzsepettónak persze nem számít, hogy teremtménye merre csavargott vagy mit csinált. Igaz, annak lehetőségét sem zárhatjuk ki, hogy csupán későbbre, a megmenekülésük utáni nyugodt pillanatokra akarta hagyni a megfelelő visszajelzést és a határok meghúzását – de eddigre már betoppan a tündér, és vége is az előadásnak. Oda kell figyelni, nagyon gyorsan kirepülnek.
Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)
Carlo Collodi: Pinokkió
Játsszák: Gönczy Katalin, Cseke Péter, Bonczidai Dezső, Halmágyi Éva, Gáll Ágnes, Szabó Dániel, Szőlősi-Pénzes Szilárd
Zeneszerző: Apostolache Zénó
Tervező: Eugenia Tărăşescu-Jianu
Szövegkönyv: Georgeta Lozincă
Fordította: Székely Katalin
Rendező: Georgeta Lozincă
2020. november 22., online előadás
