Csák György villáminterjúja Szabó Ildikóval

Spirituszonline.hu Facebook-oldal, 2020. szeptember

 

Szeptemberben tartották a XVI. Országos Népmese-konferenciát, „A Zoomperenciás-tengeren is túl” címmel. Szabó Ildikót, a Magyar Olvasástársaság elnökét kérdeztem.

Csák György:  Hogyan tartották meg Hatvanban a konferenciát ebben a helyzetben?

Szabó Ildikó a konferencián

Szabó Ildikó:  Ideális volt a Grassalkovich Művelődési Ház. Árnyas udvarában, szabadtéren, a járványügyi intézkedések betartásával tartottuk meg a rendezvényt.

Cs.Gy.: A nap központi témája a mesélés és nem a meseolvasás volt. Nem mond a kettő egymásnak ellent persze, de mégis, volt ennek valami különösebb oka?

Sz.I.:  Az ez évi konferenciát a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesülettel rendeztük meg, így a téma is olyan volt, ami a két szakmai szervezet érdeklődésének, működési területének metszéspontjában található. Mivel a népmese napjához kötődik ez a szakmai nap, s a népmese eredendően orális műfaj, a szóbeliség, a mesemondás volt a fókuszban.
A népmesék elsősorban a falusi társadalom közösségi alkalmain, egymást jól ismerő és közös tudással, értékrenddel rendelkező emberek körében hangzottak el. A hallgatóság a megjegyzéseivel, beleszólásaival aktív részese, alakítója volt a mese formálódásának. Egyszerre kapcsolódott egy elképzelt világhoz, ugyanakkor a saját, konkrét, mindennapi valóságukhoz. Napjaink mesemondói számára izgalmas kihívás, hogyan lehet megteremteni azt a helyzetet, amelyben a mindenkori közönség ehhez hasonló élmény részesévé válik. Az egyes előadásokban a mesemondói technikákról, megoldásokról hallottunk, amelyek az aktív részvétel lehetőségét is kínálják a hallgatóságnak.

Cs.Gy.: A mesélést a babysitter-tévé vagy a számítógép, laptop, egyebek elvégzik a szülők helyett. Elég nagy probléma ez, amit csak növelt a kényszerű online térbe költözés. Voltak és vannak előnyei, de a gyerekek szemszögéből nézve ez messze nem egyértelmű. Van koncepciójuk, hogyan küzdjenek meg a mindennapi kép- és hangmennyiséggel?

Sz.I.: Egy 2018-as amerikai felmérés szerint a szülők túlságosan aggódnak a digitális eszközök hatása miatt. Hasonló a helyzet a tévé képernyőjével is. Kutatók javaslata szerint nem a képernyő előtt vagy a digitális eszközökkel eltöltött idő mennyiségére, hanem minőségére kell, hogy helyezzük a hangsúlyt! Megoldást az ún. kapcsolódó nevelés (connected parenting) jelenthet. A kapcsolódás a gyermek digitális életéhez és érdeklődéséhez való kapcsolódást jelenti. Jó példa, ha a szülők a gyermekekkel együtt néznek mesét. Egy másik kutatás pedig kimutatta, hogy a szülők körülbelül ugyanannyi időt töltenek a képernyő előtt, mint a gyerekeik, hisz ők mindig a szülőket utánozzák! Érdemes ezen elgondolkodni.

Cs.Gy.: Nézzen mesét vagy hallgasson anyukájától, apukájától vagy a nagyszülőktől? És egyáltalán, a gyerek meghallgatja ma a mesélőt?

Sz.I.: Igen. Nyugodtan olvassunk sok-sok és jó mesét. A Magyar Olvasástársaság üzenete a szülőknek: napi 15 perc otthoni mesehallgatás óriási támogatás, segítség a gyermek szókincsének fejlődésében, olvasóvá nevelésében! Jó hatással van a szülő-gyermek kapcsolatra; beszélgetésre ad lehetőséget; a meseolvasás, -hallgatás közbeni kommunikációnak köszönhetően a gyerek az iskolában magabiztosabb lesz, könnyebben tanul meg olvasni. És nagyon fontos a jó példa: ha a gyermek látja a szülőt olvasni, ő maga is elkötelezetté válik a könyvek iránt. Az érdeklődőknek ajánlom az “Így mesélj, hogy olvasson” című , a BookRKids kiadásában megjelent könyvet, melynek szerzői közül a többen a Magyar Olvasástársaság tagjai.

Cs.Gy.: A meséket olvasó pedagógus vagy szülő egyben előadó is. Önök hogyan látják az előadói szerepkört a meseolvasás kapcsán? Hajszálnyira vagyunk a színészi képességek, adottságok vagy éppen a képzettség kérdéskörétől.

Sz.I.: Vannak, akik úgy szólván született mesemondók; hosszú évekig csiszolgatják stílusukat. A mesemondás az utóbbi időben újból előtérbe került. Számos gyermekeknek és/vagy felnőtteknek szánt program kínál találkozást mesemondókkal. Ha szülőként, pedagógusként mondunk mesét, akkor először érdemes rövidebb történetekkel, mesékkel kezdeni. A mesemondást a jól ismert mesekezdő és -záró formulával indítsuk, illetve zárjuk. Ha felolvasunk, akkor is el lehet rugaszkodni az olvasandó szövegtől, kiszólni a hallgatóságnak, kicsit változtatni akár az érzelmi állapottól függően. Vagy elidőzni egy-egy érdekes résznél. Ilyenkor jön létre az a pillanat, amely hitelessé teszi a mesélőt. A nekünk kedves mesék segítségével, azok többszöri elmesélésével sokat megtanulhatunk a jó mesemondáshoz szükséges előadói készségekből. Inkább csak elkezdeni nehéz a mesélést! Felnőttként elfelejtünk játszani, elfelejtjük, hogy tudunk varázsolni, nem merjük szabadon engedni a fantáziánkat. Pedig csupán egy kis képzelőerő, és máris minden újra működik.

Cs.Gy.: Tengernyi mesefeldolgozás létezik. Filmek, rajzfilmek, diafilmek. A színházak, báb- és táncszínházak is sok-sok gyerekeknek szóló mesét adnak elő. Van-e valamilyen rangsor vagy műfaji átjárás az önök gyakorlatában? Inkább hallgasson mesét a gyermek vagy nézzen meg színházi előadást vagy mindkettőt tegye?

Sz.I.: Azoknak, akiknek az olvasás kihívást jelent, vagy olvasási nehézséggel küzdenek, más műfaji feldolgozások segíthetnek a történet megismerésében. Egy értelmező színészi előadás nagyon jó hatással van a mű vagy a szöveg megértésére. Ugyanakkor ha csak a megfilmesített, színpadra vitt változatokat ismerik meg, akkor a belső képalkotásra nincs lehetőségük, fantáziájuk nem szárnyal szabadon, eleve mások által kínált képekben látják a történetet megelevenedni.

Cs.Gy.: Azt gondolom, hogy elsősorban az óvodapedagógusok, de később az alsós tanítók tudják befolyásolni a mesékhez fűződő viszonyt akkor is, ha maga a család elhanyagolja vagy nem tartja fontosnak a mesélést, mesemondást, olvasást.

Sz.I.: Több európai országban számos kezdeményezés van, hogyan lehet a családokat már a gyermek születése pillanatától támogatni az olvasóvá nevelésben. Ilyen például Angliában a Bookstart program, Németországban a Lesestart, Finnországban a babakelengye-doboz. A Magyar Olvasástársaságnak is volt sikeres helyi kezdeményezése: Kecskeméten a város támogatásával 2019-ben könyvkelengye csomagokat adtunk át az önkormányzat támogatásával, csatlakozva a város mózeskosár ajándékozási programjához. Helyi jellegű kezdeményezések vannak és igyekszünk országos programot is indítani, amire már volt javaslatunk. Ezek és hasonló, könyvtárak, pedagógusok, gyermekorvosok, védőnők együttműködését feltételező programok csak akkor hoznak tartós eredményt, ha van lehetőség a családokat rendszeresen megszólítani. Közös, könyves programokra meghívni őket, a gyermekeket különböző életszakaszaikban nekik szóló könyvekkel megajándékozni. Egyszeri akciók, egyéni kezdeményezések nem hoznak igazi változást. A család és óvoda, család és iskola együtt, egy iskola egész közössége szakmai együttműködő partnerekkel (könyvtár, pedagógusképzők) a tágabb környezet (lakóközösség, város) támogatásával tud a gyermekeknek, a gyermekeket nevelő családoknak szemléletformáló, -alakító változást hozni.
A pedagógus személye nagyon fontos ebben a körben; a szakirodalom a tanulás sikerességének tekintetében a legmeghatározóbb tényezőnek, a változás ügynökének (change agent) a pedagógust tartja. Mivel a sikeres tanulás gyermekkori mesehallgatás, olvasás nélkül elképzelhetetlen, a pedagógus szerepe, és ezzel együtt felelőssége is, kiemelkedő.

Cs.Gy.: De a pedagógusra nem lehet mindent ráhagyni. Szükség van aktív, szülői közreműködésre! Hogyan segíthet a gyereknek, a tanítónak, óvó néninek? Otthoni felolvasással, közös programokkal, közös mesenézésekkel, hallgatással, családi színházba járással, stb. Ezt sok szülőnek is tanulnia kell.

Sz.I.: Egyetértek.

Cs.Gy.: Köszönöm a beszélgetést.