Banyamesék

Karaván Színház

Gabnai Katalin
2021. május 15.

Félnivaló-e a folklór? Olvashat-e, láthat-e, hallhat-e olyasmit a gyerek, aminek tartalmával, vagy annak bizonyos részeivel szemben ma már – szakavatottan szorongó felnőttségünk birtokában – jól indokolható ellenérzéseink vannak? Kár lenne erre igennel vagy nemmel válaszolni, hisz személyes felelősségünket terheli a sok mindentől függő döntés, ami mindig konkrétumokat igényel.

A neveléstörténet gyakran emlegeti az esetet, amikor XIV. Lajos két udvari irodalmára a Napkirály kifejezett kívánságára „Ad usum Delphini” jelzéssel ellátott, erkölcsileg „megtisztított” változatokat készített szükségesnek vélt, ám eredeti formájukban fölzaklatónak ítélt nagy művekből a trónörökös számára. Ma is vannak gyerekek számára átdolgozott klasszikusok, s ez rendben is van, amíg a könnyebben olvashatóság a cél, azzal a bátortalan reménnyel fűszerezve, hogy egyszer majd eljut az olvasó az eredeti műhöz is. Napjainkra azonban megszaporodtak azok a fertőtlenített formák, amelyekben a jóra taszigálási szándék mellett mind gyakoribb a gyermeki szempár eltakarása kesztyűs kézzel. Miért ne nézzen oda? Mert belerokkan a látottakba? Vagy még nincs itt az ideje? Vagy egyszerűen nem illik? Vagy ne tudja meg? Nagy a különbség. S mi a helyzet a népköltészet eredetileg felnőtt közönségnek szánt, szabadabb szájú darabjaival? Lehet ezeknek gyerekközönsége? Mi fontosabb? Az esztétikai érték, a benne rejlő megbeszélnivalókkal, vagy az önmagától meghatott, pőre pedagógiai szándék?

Mindezek azért jutottak eszembe, mert láttam egy színházi eseménynek sem akármilyen, online formában kivitelezve pedig egyszerűen bravúros bábos játékot, amit bizonyos körökben érthető ellenérzés fogadhat. Én pedig egy adandó vitában – mások véleményének illő tiszteletben tartása mellett – mindenképpen védelmezője lennék ennek az élő formában 2011 novemberében bemutatott, s most képernyőn át is látható karaván színházi eseménynek. A következőről van szó:

Négy színész (Baranyi Csaba, Gábor Anita, Lovas Emília és Nyári Pál) meg egy zenész (Szajkó Nándor), Tóth Géza rendezésében, némi bábos színezettel, egyetlen konyhaasztal mellett mutat be egy óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlott népmesecsokrot. Az első mese a pletykálkodást kicsúfoló, mindenki által ismert „tojásmese”. Ezzel az lehet a gond, hogy a végkifejlet után az asszonyát leckéztető férj megígéri feleségének szót nem fogadás esetén az „elnáspángolást”. Ezt a mesemondó – a magából egy fejére borított abroszfélével könnyedén banyát varázsló Nyári Pál – rögtön hatástalanítani is próbálja. Jelzi, hogy ez az elnáspángolás vagy bekövetkezett, vagy sem, de bizony, érthető, ha sokan ezt viszolyogva fogadják.

Lovas Emília, Gábor Anita

A második mese a „három pösze lány” történetének egy viszonylag részletező változata. Itt az első leányka rosszul lát (tyúkszemű), a második vihogós (csekély értelmű), a harmadik meg selypes. Az előadásban szó nincs a másság bármiféle kicsúfolásáról, az egész jelenet a kérőnek kiszemelt legény fondorlatos behálózásáról szól, s a dolgok elhazudásának hiábavalóságát mutatja. A harmadik tétel a híres „répamese”, ami nem rejt semmiféle vitatnivalót, s nagyszerű finálénak bizonyul, még így, online formában is, a közönség közreműködését kérve.

Ennek a tíz éve futó, számos óvodát és kisiskolát megjárt játéknak sokszor kicserélődtek már a színészei. A korlátozások alatt online, élő, interaktív közvetítés formájában adták elő, valós idejű daltanítás mellett sok olyan elemmel, amivel személyessé tették az előadást. Az a változat, amire a jegy.hu-n lehetett belépőt váltani, áradó természetességgel s magával ragadó jókedvvel bír. A kényszerű képernyőszínházi időszak beköszönte óta nem láttam előadást, melynek játszói a képzelt közönséget ilyen erővel bírták volna megteremteni. A megszólalások irigylésre méltóan lazák, mégis mindig ritmusban maradók és poénra hegyezettek, a hazai cigányság dallamos beszédmódjának legfinomabb érzékeltetésével. Mind szövegét, mind dallamvilágát tekintve igen kreatív kevercse ez egy rögtönzéses családi mesélgetésnek. Veszettül eklektikus, s mindezzel együtt elbűvölően teljes színház, egy szuszogásnyi térben.

Nyári Oszkár, a kaposvári színész, még főiskolás korában kezdett foglalkozni egy az övéinek szóló, és az övéivel működtetett roma közösségi színház gondolatával. A kétezer körül megalakult Karaván Színház Kaposvárról indult és a Ferencvárosban lelt átmeneti otthonra. Nyári Oszkár és testvére, Nyári Pál, Tóth Gézával és meghívott szakemberek segítségével működteti a színház stúdiósait foglalkoztató képzéseket. Szoktatott fül hamar kihallja ebből a produkcióból a kaposvári aranykor célratörő stílusát és emberközeliségét, sőt, kicsit későbbről a mohácsis beszólásokat is.

Igen, van mit megbeszélni a gyerekekkel a játék után. Óvatosabb felnőttek talán nézzék meg előbb egyedül. Én könnyesre nevettem magam nem egy pillanatán.

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Banyamesék (Karaván Színház és Művészeti Alapítvány)

Előadják: Baranyi Csaba, Gábor Anita, Lovas Emília, Nyári Pál

Zenész: Szajkó Nándor

Rendező: Tóth Géza

Online, 2021. május 7-9.

Fotók: Nyári Pál