A Bold család

Unicorn Theatre

Papp Tímea
2022. január 8.

Az internetnek köszönhetően nyáron már képet kaphattunk arról, milyen munka folyik London egyik fontos gyerek- és ifjúsági színházában, a Unicorn Theatre-ben. A tantermi előadás után karácsonyra egy szélesvásznúnak talán nem, de nagyképernyősnek azért bőven nevezhető produkciót tettek elérhetővé (január 11-ig itt nézhető meg az előadás), amely Julian Clary stand up komikus, író, színész és médiaszemélyiség roppant sikeres, nyolc plusz egy kötetes gyerekkönyvsorozatának első, 2015-ben megjelent darabjából készült. Clary maga adaptálta színpadra a regényt, ő jegyzi a dalszövegeket is, amelyekre Simon Wallace eklektikus zenét írt. Hol régivágású musicalt hallunk, hol poposabban vagy épp szvingesebben pengetik a húrokat és ütik a billentyűket, hol meg afrikai ritmusokat fedezünk fel, ami nem véletlen, hiszen a különös, akár bizarrnak is nevezhető történet Tanzániában, a Serengeti Nemzeti Parkban indul.

Itt él Sue és Spot, a hiénapár, akik a vízparton két kupac ruhát, továbbá Amelia és Fred Bold nevére szóló úti okmányokat találnak. Mivel a szafaritúrán részt vevő friss házasok boldog mézesheteinek egy krokodil vetett véget – a tragédiát nem titkolják, azt egy kék-fehér csíkos törölköző paravánja mögött, egy vidám dal dallamaira illusztrációképp elbábozzák –, a régóta Angliába vágyó Sue a szerencsétlen véletlenben azonnal meglátja a lehetőséget. Az álom a ruhák és az útlevelek segítségével megvalósulhat.

A következő képben már Teddingtonban (fun fact: létező település, London egyik zöldövezete, Julian Clary itt nőtt fel), a Fairfield Road 41. szám alatt vagyunk, ahol Boldék a körülményekhez próbálnak alkalmazkodni. Teljesen újra kell strukturálni az életüket, el kell hagyni állati szokásaikat. A feneküket nyilvánosan nem dörzsölhetik a falhoz, a postaláda nem vécé, a vécéből nem szabad inni, mások kidobott húsát tilos kikukázni, ehelyett konzervet lehet venni a szupermarketben. Szerencsére a nevetést nem tiltja semmi és senki, ami azért fontos, mert a hiénák élete móka és kacagás.

Boldék az évek alatt teljesen átlagos angolokká válnak. Fred karácsonyi crackerekbe ír vicceket, Amelia vicces kalapokat csinál, és megszületnek az ikrek, Betty és Bobby, akik épp iskolakezdés előtt állnak. A szülők ekkor fedik fel előttük valódi kilétüket. „Nézzetek csak a lábatok közé!” – mondják nekik felvilágosító jelleggel. A coming out után a papa egy dallal megnyugtatja őket, hogy rengeteg titkos állat él emberi álruhában, és szülői figyelmeztetést kapnak, hogy ne vetkőzzenek le, és ügyeljenek arra, hogy sose látszódjon a farkuk. Az iskolában szerencsére jól megy minden, furcsa szokásaikon osztálytársuk és jóbarátjuk, Minnie épp úgy nevet, mint ők. Aki különben nem is hiéna, de ahogy egy dalból megtudjuk, nagyon szeretne az lenni, mivel nem kifejezetten szerető családban él.

Amikor Betty farkacskája óvatlanul kificcen, a tanú Minnie-t muszáj beavatni a titokba. Ő ezen csak annyira akad fenn, amennyire a gyerekek általában a másságon, tehát semennyire. Sőt még ő ad tanácsot Frednek, amikor azon szomorkodik, hogy nem tudja gyerekeivel megismertetni a gyökereiket. A hollywoodi színésznőnek készülő Minnie-nek azonban kiváló ötlete támad: látogassanak el a kentoni szafariparkba, oda nem kell útlevél. Boldék csodásan érzik magukat. Föléled a szülőkben az addig elfojtott, a gyerekben pedig még azonosítatlan hiénaösztön, és a parkban élő állatok is felismerik őket. Amikor ott élő fajtársaikkal barátságos beszélgetésbe elegyednek, és kiderül, az idős hiénát, Tonyt ízületi gyulladás miatt napokon belül elaltatják, több sem kell Boldéknak, azonnal mentőakciót szervezésébe kezdenek.

Az ásás parkon kívülről és belülről is elindul, Tonyt kimenekítik. Az idős hiénának azonban nehezebb az asszimiláció. A ruhahordással csak-csak megküzd, a kétlábra állással azonban gondjai akadnak. Járókeret híján egy játék babakocsi lesz a megoldás a sétára, ahol megmenti Boldék fura szomszédját a huligán fiataloktól, és össze is barátkozik vele. Mr. McNumpty Charles Dickens Scrooge-ához hasonló figura, csak ő az ablaka mögül vizslat meg a falon dörömböl, ha épp nevetnek a mellette lakók. De a szomszéd úr is képes a változásra és a barátkozásra, így aztán karácsonykor a talpig ünneplőbe öltözött Boldék pulykájából Minnie, Tony és Mr McNumpty is falatozik. S hogy még egy csavar legyen a történetben: a szomszéd is leleplezi magát. Bevallja, ő sem ember, hanem egy alaszkai grizzlymedve. A nagy közös egymásra találás tanulsága: Teddingtonban mindenhol élnek állatok.

David Roberts rajzain roppant mókásak az emberi ruhába öltöztetett hiénák, de színpadon az antropomorfológiai duplacsavart nehéz ábrázolni, úgyhogy Lee Lyford rendező jó érzékkel elszakad a könyvillusztrációtól, és a karaktereket az emberi oldalról közelíti meg. Mindössze egy farkat kapnak a színészek, és Natasha Harrison sem zsúfolja tele állati mozdulatokkal a koreográfiát. Bár végtelenül jópofa a történet, de sajnos Fredből mennyiségi, nem pedig minőségi poéngyárost csinál a szerző. Lehet, hogy a borzalmas viccek olvasás közben jól működnek, de az előadás dinamikájára előnytelenül hatnak, és a kompakt élmény érdekében szőrösszívvel (vagy inkább -füllel?) a dalokból is kimaradhatna egy-kettő.

A teret a praktikum és a játékosság szervezi. James Button foltos padlója egyszerre idézi meg a Serengeti színeit, az állatnyomokat, illetve az emberi világ mozaikos csempeburkolatait. A díszletelemek olyanok, mint a 3D-ben megelevenedett színes kontúrvonalrajzok, a görgőkre szerelt átlátszóságban ugyanúgy van valami könnyed lazaság, mint a színészi játékkedvben. Semmi rossz gyerekszínházi manír, csak ízléses komédiázás családi és baráti kötelékekről, a gyökerek fontosságáról hat éven felül mindenkinek.

Papp Tímea
(Színházi Kritikusok Céhe)

A Bold család (Unicorn Theatre, London)

Saját regényét színpadra adaptálta és a dalszövegeket írta: Julian Clary

Játsszák: David Ahmad, Amanda Gordon, Sam Swann, Mae Munuo, Sam Pay, Charity Bedu-Addo, John Trenchard

Zeneszerző: Simon Wallace
Díszlet- és jelmeztervező: James Button
Fénytervező: Anna Watson
Sound Design: Dinah Mullen
Koreográfia: Natasha Harrison
Verekedések: Bethan Clarke
Rendező: Lee Lyford

Fotók: Ellie Kurttz

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból