A Háromfejű Király
Jurányi Ház
Anya meghalt, apa megközelíthetetlen – röviden ezzel lehetne leírni, hogy miről szól A Háromfejű Király. Nem mintha ne lenne önmagában is érdekes, hogy ezúttal nem egy sárkánynak van három feje, és egyáltalán: hogy néz ki egy ilyen háromfejű király. Ezt a kérdéskört azonban le is rendezik az első jelenetben, amikor a király mesébe illően részletgazdag hegységteste felett meglátjuk a három mozgatóval megelevenített fejeket, akiknek nemcsak külön hangjuk van, hanem külön akaratuk, talán külön személyiségük is.
Még vicces és játékos a Kenéz Ágoston rendezte előadás, mialatt a fejek próbálnak megegyezni egy orrfújás kivitelezésében, de lassan kibontakozik, hogy a király – aki apa is egyúttal – fejei nem is olyan fontosak. Mert a királynő nincs már közöttünk, a király pedig fejszámtól függetlenül undokul bánik az alattvalóival, és a két gyerekre mintha senki sem figyelne. Jó, jó, a királyság ikonikus, mágikus pitypangmezeje is a kihalás szélére sodródott, ez mesenyelven jól tömöríti, hogy nagy baj van, de azért mégis: a gyerekek.
A tér már önmagában is izgalmas, megindítja a fantáziát az egyszerre díszletelemnek és bábtestnek is beillő makett, a kereszt alakú, műfűszőnyeggel borított színpad pedig sok lehetőséget ad a mozgásra, eltévedésre, különböző helyszínek eszköztelen bejátszására. (A fiatal nézők a rövid szünetben nem tudják megállni, hogy ne tegyék fizikailag is magukévá azt a műfüvet.) Közönségbarát a nézőtér, a kereszt négy szára között, négy részre osztva szegélyezi a színpadot, a kisebbek padokon nézhetik közelről az eseményeket, a padok mögötti székeken pedig a magasabbra nőtt nézőknek sem kell feszengeniük. Bár a színlap nem említ tervezőt, minden látványelem harmonikus és funkcionális az összeillő színvilágú jelmezektől a ledfényes pitypangokig.
A három zenész szintén műfűvel terített, külön pódiumon foglal helyet, a zene, a néző figyelmét irányító hangok, helyszínteremtő zajok is mind élőben szólnak, sőt még a visszhangokat is a színészek suttogása hozza létre a hátunk mögött.
Fontos, hogy Ács Petra és Fröhlich Kristóf eltalálják ennek az öt és tíz év közötti testvérpárnak az autentikus hangját, komolyan vehetőek, szeretetreméltóak, nincs az alakításukban semmi szirupos vagy hamis. Az előadás tulajdonképpen a tudattalan gyászmunka mesére fordítása: a gyászoló király sem magával, sem a környezetével nem tud megbékélni, így a két gyerek arra jut, hogy elveszett a szíve, és elindulnak megkeresni a sötét erdőben, majd az átélt kalandok után visszatérve megtalálják az utat az apjukhoz is. A nehéz témához az előadást követően drámapedagógiai foglalkozás kapcsolódik.
A jól kitalált, gyerekbarát feszültséggel ellátott, de egyedisége ellenére nem túlkomplikált történetet a színészek töltik meg igazán élettel. Rohonyi Barnabás a pillanatnyi apapótlék hoppmesterként szórakoztató módon saját magával folytat párbeszédet, miközben egy-két jelmezelem és jól megkülönböztethető hang- és gesztusarzenál segítségével a néző szeme láttára lép át az udvar különböző szereplőinek szerepébe, és lesz szakács, kertész, sőt dada. Bartha Bendegúz bábjátékában megfér egymás mellett a rejtélyes és a bohókás, sajátos madárbábjának már a mozgatása is mulattató.
Az emlékül hagyott, varázserejű pitypangokkal megidézett, éteri tündér-boszorkány alakjába Tóth Zsófia jó érzékkel belevisz egy kis kétértelműséget, csavart. Nem egy halott anya kísértetét játssza, nem is igazán emléket, hanem egy felidéződést, egy „minthát”, és ez kiválóan működik, így lesz a jelenléte egyszerre felemelő, szomorú és mégis izgalmas. Tud maga után kérdéseket hagyni anélkül, hogy ezek nyomasztóak lennének.
A legfontosabb a gyerekek mellett persze maga a király, hiszen nem csupán az apa három fejét, a bánat három hangját, hanem a három erdei próbatételt is a király mozgatói játsszák konkrét bábok nélkül, de bábos technikák alkalmazásával. Váradi Gergely, Horkay Barnabás és Lengyel Benjámin jól egyensúlyoznak a távoli és a sebzett, a fenyegető és az együttérzést keltő közötti határvonalakon. Amikor végül Lengyel Benjámin az addigi csupa hideg düh hangja helyett csöndes szomorúsággal, egy rándulásnyi félmosollyal azt mondja búcsúzóul, hát szia, te boszi, az nemcsak a felszínre bukó gyászt tömöríti, hanem végre megígéri a lezárást is.
Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)
Kenéz Ágoston–Vass Alexandra: A Háromfejű Király
Az V. TITÁNium Színházi Szemle Ódry-díjas előadása.
Támogatók: TITÁNium Színházi Szemle, Füge Produkció, Jurányi Ház
Játsszák: Ács Petra, Fröhlich Kristóf, Lengyel Benjámin, Váradi Gergely, Horkay Barnabás, Rohonyi Barnabás, Tóth Zsófia, Bartha Bendegúz
Zene: Cseri Hanna, Orbán Borbála, Bánky Sára
Dramaturg: Vass Alexandra
Rendező: Kenéz Ágoston
Jurányi Ház, 2023. jan. 21., kb. 40 néző
Fotó: Éder Vera
