A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége
Kabóca Bábszínház
A gyerekszínház egyebek mellett abban sem különbözik a felnőttszínháztól, ahogyan az alapanyaghoz viszonyul. Egyrészt létrehoz kifejezetten kortársi témájú és feldolgozásmódú előadásokat, másrészt – sőt elsősorban – klasszikusokat kínál a közönségnek. Tehát minden felcseperedő korosztály számíthat alapmesékre; magyar népmesékre, ezópusi mesékre, Andersenekre, tündérmesékre és így tovább. A klasszikus mesék feldolgozása azonban értelemszerűen egyedi és jelen idejű, ezért is nem találkozunk szinte soha teljesen megegyező verziókkal a színházakban. (Mert még Hamupipőke cipőjébe sem lehet kétszer ugyanúgy belelépni.)
Hogy a veszprémi Kabóca Bábszínház a kívánságteljesítő aranyhalat fogó halász történetéhez a Balatont használja helyszínül, magától értetődő. A színpadkép, a függöny már első pillantásra balatoni képeslapot ábrázol: vitorláshajóval, Balaton felirattal. Előtte négy sávban mintás kék textil játssza a hullámokat, amely sávok közé a halat alakító Markó-Valentyik Anna vígan alámerülhet, sőt kunsztozhat, akár látványos műúszógyakorlatot is imitálhat.
De nem így kezdődik. A két színész – Markó-Valentyik Anna és Horváth Márk – eleve a színpadon időzik lazán, míg az óvodás közönség sorfeltöltéses módszerrel elfoglalja a nézőtéret. Random módon üdvözölnek gyerekeket, mosolyognak, beszélgetnek kicsit. Az előadás elején aztán a színésznő kérdéseket tesz fel. Ezekre a gyerekek a karjuk felemelésével, erőteljes nyújtózással válaszolnak. Tegye fel a kezét, aki látta már a Balatont! Aki látta télen! Aki fürdött benne! Aki látott vízisiklót! Aki evett a parton lángost! Mivel Veszprém nem esik távol a tótól, nem meglepő, hogy a gyerekek minden kérdésre kézerdő-igennel válaszolnak. (Bár az kelt némi gyanút, hogy az „Aki látott már a Balatonban cápát!”-ra is rögtön felcsapják a karjukat.)
A bevezető dialógus azonnal megteremti a közt a gyerekek és a mese terepe között. Horváth Márk még előad egy vicces történetet arról, hogyan lehet sok halat fogni négybe vágott dinnyével (megfejtés a szerkesztőségben), de Markó-Valentyik Anna elejét veszi társa további tréfálkozásának, ami előrejelzi, hogy a mindjárt megjelenő hősök – a szegény halász és a túl sokra vágyó felesége – házasságát milyen modellben és hierarchiában képzelhetjük el. Kanizsai József és Kanizsainé Dabasi Margit vezetőpálcás marionettbábok. (Látványtervező: Boráros Szilárd.) Vastag szemöldökű, viseltes arcú, hétköznapi figurák. A szegény halásznak, azt hiszem, igazi zöld horgászmellénye van, az asszony pedig piros-fehér pöttyös turbánszerűséget hord a fején, ami éppúgy utalhat takarító háziasszonyra, mint magát úrinőnek mutató dámára. A Balaton-függöny mögül előbukkanó, fából készült házuk mindenesetre kissé rozogának hat. (Kedves vonása Boráros Milada rendezésének, hogy a látványnak része a marionettbábokkal a háztető fölött dolgozó két színész. Élmény kifigyelni, hogyan kezelik a vezetőpálcát és a bábkarokat mozgató zsinórt. Sokatmondó részlet az is, hogy az aranyhaltól kiigényelt nagyobb, gazdagabb ház már eltakarja a két igazi, embernyi embert.)
Az eredeti mese címe az öreg halász és a nagyravágyó felesége. Markó Róbert színpadra alkalmazó joggal dobta el az életkori jelzőt, és okkal minősítette feljebb az asszonyi ambíciót. Miután Horváth Márk Józsefe test test elleni küzdelemben kifogta a csillámló, kékpikkelyes-flitteres topot viselő Markó-Valentyik Annát, a halász a neje kedvenc ételét kérte az aranyhaltól: májas hurkát dijoni mustárral, kovászos uborkával, pityókás kenyérrel, serclivel. És az asszony ahelyett hogy örült volna a férje figyelmességének, rögtön mást, többet és még többet akart. Ha már kívánni lehet, legyünk bát(o)rak! Kanizsainé hamar eljutott odáig, hogy egy hatalmas házban, szép zöld kanapén nagy tévén nézi José Armandót, körülötte takarítórobot dolgozik – a robotbáb különösen tetszik a gyereknézőknek –, és rá sem bagózik a férjére. De több kell neki, kastély, park, kikötő a nádas helyén. És ez az a pont, a nádas kiirtása és a part beépítése, ahol már megálljt kell parancsolni Markó-Valentyik Anna Margitja fékezhetetlen bírvágyának!
Egy kis jelenetben a halfejű, slafrokban kecsesen táncoló Markó-Valentyik Anna aranyhal megkérdezi a jóravaló Horváth Márk halászt: komolyan boldoggá tesz ez a sok holmi? A férfi azt az alapvető választ adja, hogy őt az teszi boldoggá, ha a felesége boldog.
Csak hát az asszonynak semmi nem elég. Úgyhogy amikor József már nem hajlandó újabb kéréssel indulni a Balatonhoz, akkor Margit maga megy fensőbbségesen parancsolgatni a halnak. Aki erre hatalmas, mindent elsöprő vihart kavar. Az asszony rémülten iszkol haza a természeti katasztrófa sújtotta házhoz, és ijedten, aggódva keresi a férjét. (Mellékesen az előadás egy korábbi pontján komplett táncos-libbenős kiselőadást kaptunk a balatoni viharjelző szolgálat működésének szabályairól.)
A shakespeare-i vihar után megnyugvás és belátás a mese vége. Ajánlott életelv a mértéktartás. Veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok – éneklik hőseink a Republickal, majd dalos, békés Nagy utazást tesznek csónakkal Tihanyba. Irigyletes tánc a habokban.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
A szegény halász és a túl sokra vágyó felesége (Kabóca Bábszínház)
Játsszák: Markó-Valentyik Anna, Horváth Márk
Író: Markó Róbert
Zeneszerző: Takács Dániel
Látványtervező: Boráros Szilárd
Rendező: Boráros Miláda
Veszprém, Kabóca Bábszínház, 2025. április 14.
Fotó: Peka Roland
