Pléjbekdzsinn

nyito

Aladdin

Turay Ida Színház

Gergics Enikő
2022. március 5.

Minden jel arra mutat, hogy színházban vagyunk. Nemes Richárd mesekönyv stílusú, közel-keleti városképet ábrázoló díszlettáblái mellett az absztrakt, árnyjátékszerű vetített háttér még egy kis divatosat is csempész a klasszikus színpadképbe. Kassai Judit főként realisztikus igényű jelmezei közül egyedül Jágó enyhén partikellékboltos érzetű papagájszettjét lehetne kifogásolni, de a Dzsini kosztümje például kimondottan jól sikerült. Van zene, koreográfia, nem is kevés színészt mozgat a produkció, láthatóan sehol sem kellett meghúzni a nadrágszíjat. Ennek ellenére ha öt, és pláne tíz év körüli gyereknek élőszereplős gyerekszínházat akarunk mutatni Budapesten, a Turay Ida Színház Aladdinjánál azért jobb ötletek is eszembe jutnak.

Pásztor Máté

Az egyórás előadás első harmada kortól függetlenül erőfeszítést igényel a nézőtől. Csak találgathatunk, hogy mi történik az első jelenetekben, ebben pedig nem nagyon segít, hogy hangosítás nélkül néhány kivétellel alig lehet érteni a színészek beszédét. Ebből az következik, hogy érdemes már eleve valamilyen Aladdin-előképpel érkezni. Az adaptációt készítő Topolcsányi Laura a rendelkezésre álló Aladdinok közül legfőképpen a Disney-rajzfilmre támaszkodott, átirata abból táplálkozik, helyenként egészen szemérmetlenül szorosan követve annak fordulatait, párbeszédeit, vagyis bármilyen összevetésből itt már csak rosszul lehet kijönni.

A kezdeti fárasztó összevisszaságban főleg az ad vigaszt, hogy a fiatalabb színészek, így például Szőke Laura láthatóan tényleg komolyan veszi a feladatát, és nagy elhivatottsággal játssza Jázmint. Valázsik Péterre mint Aladdinra sem lehet panasz igyekezet tekintetében. A leginkább kiemelkedőnek mégis Szuromi Bernadett tűnik, aki szintén nemcsak hajlandóságot és affinitást mutat a színészi munka iránt, hanem az előadásban szinte egyedülálló módon végig megfelelő hangerőn és artikulációval is beszél. Ironikus módon azonban az alkotók úgy gondolták, hogy vicces vagy cuki lesz, ha Aladdin kismajma, Abu az előadás teljes időtartama alatt selypeg, de ez már pár perc után is roppant fárasztó.

Szőke Laura, Valázsik Péter

A fiatalokat leszámítva egy általános fásultság érződik az előadókon, mintha már eleve feladták volna, hogy ebből az egészből ki lehet hozni valamit, ugyanakkor az is érezhető, hogy az előadás előrehaladtával bemelegednek, erősödnek az alakítások. A színpadi beszéd hiányosságait még inkább kiemelik a felvételről játszott dalok és a mozgalmas jelenetek alapzaja, ezeket ugyanis maradéktalanul jól lehet érteni. A szűkszavú színlapról nem tudjuk meg, kinek tulajdonítható az előadás zenéje, de kissé felemás hatást kelt, hogy a dalok még felvételről visszajátszva sem sikerülnek legalább nagyjából hibátlanra. Azt is nehéz megérteni, hogy miért kellett Valázsik Péternek mindenképpen duóznia, ha ennyire feltűnően nincsenek egy szinten a valószínűleg a zenés színház házatáján nevelkedett Szőke Laurával.

Pásztor Máté fellépése nagyon jó hatással van erre a vérszegény indításra, a többiekéhez hasonló színvonalon, de lendületből, szívesen játssza a Dzsinit, és mintha még a darab is jobb szövegeket osztana neki, sőt a rendezés is kevésbé gáncsolja el abban, hogy egy szerethető, vicces figurát alakítson némi túlzással, aránytalansággal, összességében megnyerően. Van ebben a Dzsiniben egy kevés a Disney dzsinnjéből, de ez inkább ihletődés, nem letagadhatatlan másolás, mint a szöveg egyes részei esetében. Az előadás humora amúgy kissé szárazon az ütközések, botlások és hasonló alakú szavak felcserélésének kiszámítható köreiben mozog, így a Dzsini esetében a környezethez nem illő szleng és a szinonimahalmozások poénjai már frissnek hatnak. Megjelenése mintegy varázsütésre nagyságrendileg feljavítja az előadást.

A rendező, a színház több gyerekelőadását jegyző, titokzatos Borisz (aki valószínűleg a Jágót is játszó Boros Zoltán gyerekszínház-rendezői alteregója lehet) egyébként sokféle, nem is rossz megoldással bővíti az előadás eszköztárát, de alapvetően ódivatúan nyúl a színpadhoz. Sajátos élményt ad, ahogy a digitális vetítés és a szárazjégfüst ellenére még a díszletelemek mögött hihetően elbújni sem célja a színészeknek; a színpadi mozgások a zenés jelenetek koreográfiáit leszámítva nagyrészt kimerülnek komplikálatlan bejövés-kimenésekben.

Önérvényt egyfajta rajongói spin-offként az szerez az előadásnak, amikor váratlan kegyelemdöfésként megszólal a Dzsini sokat emlegetett papája – és a felvételről Mikó István Dzsini-hangja zeng a rajzfilm ismerős zenei témájával kísérve. Persze lehet, hogy nem Mikó István az, hanem valaki, aki figyelemre méltóan képes utánozni Mikó Istvánt – ezzel kapcsolatban csak találgatni tudok, mert a színlapon természetesen sem Mikó István (egyébként a színház örökös tagja), sem a feltételezett hangdublőr nem szerepel.

Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)

Topolcsányi Laura: Aladdin

Szereplők: Valázsik Péter, Szőke Laura, Pásztor Máté, Borbíró András, Tóth Alex, Boros Zoltán, Szuromi Bernadett

Díszlet: Nemes Richárd
Koreográfus: Borbély Krisztina
Jelmez: Kassai Judit
Rendező: Borisz

Turay Ida Színház, 2022. jan. 8., kb. 180 néző

Fotók: Hurta Hajnalka
SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból