A Nap, a Hold és a Csillag megszabadítása
Kereplő Családi Színház
Gergics Enikő
2022. augusztus 27.
Az előadás előtt nem sokkal leszakadt az ég, eleinte elég kevesen várakoztak a nézőtéren, vállalva a Halász Judit-dalok túladagolását. A nézőszám pedig több szempontból sem elhanyagolható ebben az előadásban, az interaktív jelzőt komolyan kell venni, ide nem pusztán nézőket, hanem résztvevőket is várnak: a történetben szereplő három királylányt és három juhászlegényt mind egy-egy fiatal nézőnek kell eljátszania. A kezdés előtt az eső ellenére mégis egész sokan befutottak, de a casting így sem ment zökkenőmentesen. A kétszemélyes társulatból Török Ágnes szelídebb unszolása mellett a felnőtt kísérők a hátsóbb sorokból hangosan biztatták, forszírozták a gyerekek „önként” jelentkezését a részvételre, de így is akadt egy önérzetes kisfiú, aki minden rábeszélési kísérlet ellenére sem volt hajlandó eljátszani a legkisebb juhászlegényt, és ezt végül is hagyták neki, így az addigi két jelentkezőre jutott a három fiú szerepe.
A cím kissé mást sugall, de a történet valójában faék egyszerűségű. Egy királynak van három lánya, akiket Napocskának, Holdacskának és Csillagocskának hívnak. Ebbe a három lányba beleszeret három juhászlegény, de a király elutasítja őket, mikor feleségül kérik a lányokat, és ahhoz, hogy a mese végén áldását adja mégis, a három legénynek három próba által meg kell szereznie három varázserejű tárgyat, megvárni, amíg a lányokat elrabolja (három) sárkány, és végül persze ki is szabadítani őket. Ez leírva is meglehetősen repetitíven hangzik, az előadásban sem kevésbé az, a gyerekek kiválasztása, a szereplők bemutatása, és az ismétlődő események is egyaránt ugyanazokkal a szavakkal, mondatszerkezetekkel történnek.
A játékban részt vevő gyerekeknek pedig nem csupán feladatokat kell végrehajtaniuk, vagy jelen lenniük, hanem többnyire a Török Ágnes által előmondott szöveget kell, mint egy esküt megismételni. Különösen kellemetlennek érzem a szerelemre lobbanás és majd a kiszabadítás pillanatát, amikor mind a hat óvodáskorú gyerek ugyanazokat a zavarba ejtő, „csak ő lesz a feleségem/férjem”, „én a tiéd, te az enyém” mondatokat ismétli. Szükségtelennek, vontatottnak érződik ez az utánmondás, és a mendegéléshez énekelt A juhásznak jól van dolga… is hamarosan fárasztó lesz, és a juhászlegények se kapnak kedvet ahhoz, hogy énekeljék (a teljesítményszorongó szülők a hátsó sorokban viszont igen).
A Kereplő Családi Színház a Kolibri Színház társulati tagjai, Török Ágnes és Szívós Károly vállalkozása. A Török Ágnes tervezte bábok otthonosan komplikálatlanok, egyszerűen, és inkább játékosak, mintsem ijesztőek. Az előadásban ő narrál és instruálja a gyerekeket, ezzel kissé háttérben marad, maga a színészi és bábjáték nagyrészt Szívós Károlyé, ő a király és a juhászlegények apja (egy kis időre még királylányok és juhászlegények is), a hátráltató próbatételt megszemélyesítő ember, a segítő állatok, és persze, a legélvezetesebbek: az egy-, két- és háromfejű sárkány.
Az interaktivitás, ha a szövegek ismétlésétől eltekintünk, nagyon is előremutató, és aktív részvételt kínál: mielőtt a szereplők megkapnák jelképes jelmezként a fejdíszeiket, teljesíteniük kell egy-egy fizikai feladatot, például bekötött szemmel kolompot kongatni, vagy szimbolikusan zsákban futni, és ezt láthatóan szívesen csinálják. A varázserejű tárgyak kipróbálásának is megvan a jól kitalált, látványos és aktív módja, és a sárkány legyőzéséhez sem elég szöveget mondani. Úgy tűnik, hogy ezeket a feladatokat egyre szívesebben játsszák a juhászlegényként szereplő fiúk, különösen azokat, ahol a kardot is lehet forgatni, vagy legalább valami szerkezetet üzemeltetni – de hát ki ne lenne így ezzel?
Miközben ők bejárják a népmesei hős fejlődési útját, szerencsétlen királylányok csak ülnek a színpad másik sarkában elrabolva, azaz fekete lepellel letakarva – bár a mocorgásból ítélve a lepel alatt egy másik mese történik éppen, ahol a lányoknak is osztanak lapot.
Gergics Enikő
(Színházi Kritikusok Céhe)
A Nap, a Hold és a Csillag megszabadítása (Kereplő Családi Színház)
Játsszák: Török Ágnes, Szívós Károly
Bábtervező: Török Ágnes
Rendezte: Szívós Károly
Margitszigeti Interaktív Meseszínpad, 2022. aug. 20., kb. 25 néző