László király táltos paripája
Udvari Kamaraszínház
Ezen a tavaszon immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Keresztény Színházi Fesztivált, az Újszínház összes termeiben zajló szakmai beszélgetésekkel, koncertekkel és kiállításokkal kísérten. A hazai produkciók mellett olaszországi marionett-bábjátékot és lengyelországi misztérium-musicalt is láthatott a közönség.
Egy kicsiknek szóló előadásról számolok be menten, de talán nem érdektelen az sem, hogy milyen főprogramok közé illeszkedett a gyerekszínházi program: A házigazda Újszínház a Nagy Viktor által rendezett, régóta futó Herczeg Ferenc darabot, Az élet kapuját és a Csiszár Imre által rendezett Zilahy Lajos-darabot, a Fatornyokat kínálta. Pataki András rendezésében mutatták be a Forrás Színház két produkcióját, Platóntól a Szókratész védőbeszédét, és a Silentio Transeo című pódiumestet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Boldog Özséb Színtársulata a Csíksomlyói passiójátékot hozta, a Soproni Petőfi Színház társulata pedig Kiss József szövegváltozatával és rendezésében mutatta be Fellini Országúton című művét.
Jómagam az Udvari Kamaraszínház László király táltos paripája című délelőtti produkciójára váltottam jegyet. Ezt a Szigeti Réka, a színház dramaturgja által írt és rendezett játékot 3-4 éves kortól ajánlják a gyerekeknek. Az adott ünnepi alkalmon klasszikus családi közönség közt ültem, jobbára kiskamaszok társaságában, s a látványvilágot és a játék intenzitását tekintve kicsit hasonló élményben volt részem, mint mikor magam is gyerek voltam, a múlt század ötvenes éveiben.
A produkció érezhetően utaztatásra készült, szerény díszletének központi eleme egy fatörzsféleség, mögötte, a magasban csillagok derengenek, a fa tövében pedig egy formás, papundekli lókoponya hever. Ezt illeszti magára fejékszerűen egy barna munkatrikóba bújtatott fiatalember, akiben örömmel ismerem föl a Gózon Gyula Színházban nem is olyan régen látott, remek Csirkefej-előadás holdvilág tekintetű, rokonszenves és eleven kisrendőrét, Illés Dánielt. (Mint olvasom, van a produkciónak koreográfusa, Pethő Kincső Nóra, elképzelhető tehát, hogy ez a „Szög” nevű táltosparipa tesz majd a jövőben néhány mozdulatot, amivel a lovakat viszonylag egyszerűen meg szokták idézni színházi jelenetekben.) Illés Dániel a maga kedvességével kiválóan teremt kapcsolatot a közönséggel.
Pál Péter alakítja a számtalan csodát tévő, daliás uralkodót, segítőit, az angyalszerű lényeket Hevesi Tóth Evelin eleveníti meg királylányos, fehér selyemruhában, ha kell, szárnyakkal, ha kell, szarvasagancsot formázó fejékén kéken villogó drágakövekkel. De ő lesz a nevezetes „magyar leány” is, akit László megment egyik nagy akciója során. Mondhatni tán, hogy mindenki mást a hatalmas színházi gyakorlatú, mindent figyelemmel ellenőrző Krizsik Alfonz játszik el. Ő lesz az úzok gonosz vezére is, ami teljesen rendjén lenne, ha nem épp az úzokkal vívott csatát akarná „bevonós” játékkal, az „Adj király katonát!” jól ismert szabályai szerint eljátszatni a rendező. Mert azt még csak értem, hogy pedagógiai buzgalomtól hajtva László király minden csodáját igyekeznek nemcsak felsorolni, s az események lényegét el is eljátszani, noha a 3-4 éveseknek egyetlen központi akció talán átélhetőbb és csodásabb lenne. Az viszont ledöbbent, hogy a játékba hívott aprónépet az úzok seregébe is lelkesen toborozzák, akik persze, mennek is, harcra készen. László király meg nézheti a maga átpártoló népét.
Ami ellen tiltakoznék, az a játék versnek vélt szövegét jellemző kíméletlen prozódia, az alapvető stílustalanság, a mórikálás, ahogy szegény parázsevő ló szájába adják, hogy „Mind megölöm a sok betegség vírusát!” Vagy azt, hogy „Én nem szórakozott vagyok, hanem szórakoztató” stb. Nem tagadom, van egy szép pillanat, az, amikor László – mást nem tehetvén a nagy baj idején – imádkozni kezd a döghalál ellen. De mind a dalocskák, mind a versikék esetlegesen ülnek ebben a szövegkönyvben.
Bizony, egyfajta alig-színház ez, s ez nem a színészeken múlik, hanem a szövegkönyvön és a rendezés kezdetlegességén. Mit lehet tenni abban az esetben, ha érzékelhető ugyan a jószándék, az igyekezet, az esetenként tiszteletre méltó rutin, az egész produkciót mégis a minőségérzék és a ritmusérzék hiánya, az alkotói tanácstalanság jellemzi?
Pedig a hős, akit megcsodálni kiválasztottak, s akinek a tulajdonságait felnőtt fejjel is meg lehet kívánni, nem volt akárki. Reménykedjünk. Elképzelhető, hogy akik most László csodatételeiből legalább egyet megjegyeznek, felnőtt fejjel megértik majd a magyar történelem egyik legizzóbb drámai helyzetét is, amikor nyilvánvaló volt, hogy a jog Salamon mellett áll, de az alkalmasság László mellett szólt. Talán megvitatják majd az elszaporodó bűnök ellen hozott, kemény törvényeket is, s méltányolják a politikust, aki képes volt közben járni István és a többiek szentté avatása érdekében, noha István vakíttatta meg Vazult, az ő lázadó nagyapját. Hátha!
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Szigeti Réka: László király táltos paripája (Udvari Kamaraszínház)
Játsszák: Pál Péter, Illés Dániel, Krizsik Alfonz, Hevesi Tóth Evelin
Jelmeztervező: Bata Edit
Koreográfus: Pethő Kincső Nóra
Zene: Farkas Gábor, Pál Péter
Rendező: Szigeti Réka
Újszínház, Keresztény Színházi Fesztivál, 2025. április 6.
Fotó: Andrási Ariel
