Hamlet (Ciróka Bábszínház)
Kollár Zsuzsanna, május
Zűrös családi hátterű, problémás kamaszként jelenik meg Hamlet a kecskeméti Ciróka Bábszínház tavaszi bemutatójában. Nem helyretolni, hanem inkább egyben tartani próbálja ezt a szétesett, hazug világot Tóth Mátyás a Hamlet címszerepében. Az előadás egyedül az ő karakterére koncentrál, a rendezés célja, hogy egy tizenéves fiú belső nézőpontjából, sokszor gyermekien szélsőséges érzelmi felfordulásaiból mutassa meg a világot és benne mindenkit.
Ezért aztán Hamleten kívül mindenki más álarcban jelenik meg, hiszen képmutatónak és hiteltelennek tűnnek a bizalmatlan gyerek szemében. Nem is a nagy kezdőenergiájú várbástyás-jelenettel, hanem az első felvonás második szín végén elhangzó Hamlet-sorokkal indít a nagyjából nyolcvan perces előadás, majd a főszereplő valamennyi, másokkal konfrontálódó dialógusát összefűzi, elhagyva sok monológot, és szinte minden olyan jelenetet, amiben Hamlet nincs jelen. Ebben az előadásban minden körülötte forog, és mindent az ő szemén keresztül látunk: amit ő nem tud a dramatikus szöveg szerint, az nem is hangzik el. Ez a Hamlet nem filozofál, sosem nő fel, és csak annyira ambivalens, mint a világra haragvó gyerek, aki képtelen elfogadni, hogy anyja nem szerette az apját.
Dénes Emőke és Lendváczky Zoltán fekete-szürke egyenruhában, szuggesztív maszkok segítségével jelenítik meg a tragédia összes többi szereplőjét. A két színész elvont hanghordozással, néha szinte robotikus mozgással jelzi az érzelmeket, ami a szikár és élettelen, szorongatóan börtönszerű drámai térben mindinkább nyomasztóvá teszi a magányos Hamlet világát. Az álarcok mögött nincs vagy alig látható az igazi karakter, annyira torz arcaikat mutatják a szereplők. Kara Dávid első színpadi látványterve, díszletei, maga készítette maszkjai harmóniában vannak Ivanics Tamás rendezői koncepciójával, ugyanakkor markánsan meg is határozzák az előadás hangulatát.
A praktikus, fehéres-ezüstös álarcok könnyű anyagból készültek, mágnessel tapadva egyszerűen cserélgethetők. Mintha képesek lennének egyszerre többféle érzelmet kifejezni. Bármennyire is vonzzák azonban a néző tekintetét, elveszik a valódi szemkontaktus lehetőségét, a maszkokhoz párosult, elvont játékmodor pedig tompítja a drámai dialógusok intimitását. (Szerencsére a színészek hangereje a maszkokon keresztül is eljut a hátsó sorokig.)
A téglalap alakú, félkész Ikea-bútorokra emlékeztető mozgatható, átrendezhető díszletelemek kiválóan alkalmasak arra, hogy a duzzogó kamaszgyerek bennük elbújjon, felmásszon rájuk, onnan hallgatózzon, kilesse a felnőtteket, ezt Tóth Mátyás meg is teszi. Az előadás látványvilága tehát kifejezetten arra játszik rá, hogy ellehetetlenítse a kommunikációt Hamlet és a külvilág között, ezért időnként úgy tűnik, az események inkább csak Hamlet fejében játszódnak le.
Reális ez a fajta dühös bosszúlátomás. Az indulatos tizenévesek ezerféle jelenetben képzelik el, hogyan reagálnának az őket ért sérelmekre, így Hamlet frappáns válaszai, viselkedése, és Tóth Mátyás szándékosan mély és kamaszosan túlzó önsajnálattal felvértezett színészi játéka hiteles, de sokszor nyomasztó hatást kelt. Ez részben annak tudható be, hogy az előadás szerkezetéből kifolyólag a ritmus az ő játékán alapszik. A Gertruddal és Opheliával közös jelenetei közben egy-egy percre le is kerül Dénes Emőkéről az álarc: ezek az előadás legérzékenyebb pillanatai, mert hangsúlyozzák, hogy Hamlet mennyire vágyik a nőktől kapott szeretetre.
Az előadás fénytechnikája – egyetlen külső fényt leszámítva – egészében a színészekre van bízva, akik nemcsak a maszkokat váltogatják, a díszletet rendezik át, hanem a fényt és a zenét is ők irányítják a színpadról. A ledes fényváltások egytől egyig dramaturgiai funkcióval, a színek pontos jelentéssel bírnak. A kék szín Hamlet ruházatában, apjának koronájában és a bosszúesküt szimbolizáló partikarkötőben mutatkozik, míg Claudiuson és a maszkokon a piros dominál. A díszletelemek ledsorokkal ellátva többféle fény megjelenítésére képesek, így lesznek az Ophelia-jelenetek rózsaszínek, míg a mérgezett kard esetében a ledsor zöldre vált. A vívásnál a felvillanó kék és piros fényekkel jelzik, hogy kit ért találat, majd az előadás végén a gyilkos, haldokló Hamlet a kéken világító díszleten fáradtan hátradől, és testét beborítják a maszkok. A többi néma csend, a sötétben csak a bosszúra tett ígéret kék szimbóluma, a partikarkötő világít.
Az előadás zenei- és hangbetétei elbírnának egy fokkal nagyobb hangerőt, kicsivel többféle zenei aláfestést, a produkció pedig megérdemelne még két-három olyan jelenetet, amelyben nagyobb teret kap a mozgás és a non-verbális kommunikáció. A halált például sokszor csak egy mozdulattal jelzik, holott néhány plusz mozgáselemmel kifejezhetővé válna a jelentősége is. A mozgással ábrázolt érzelmek kiváló közvetítő erejüknél fogva jobban kiegészíthették volna a játékstílust, hogy az előadás radikálisabban hasson a befogadójára.
Ezek mellett az apróságok mellett fontos megjegyezni, hogy a produkció egészen egyéni, kamaszokra specifikált látószögből közelíti meg Hamlet világát, és ötletes koncepciója révén könnyedén megtalálja az utat a Z generációhoz.
Kollár Zsuzsanna
William Shakespeare: Hamlet (Ciróka Bábszínház)
Kecskemét, Ciróka Bábszínház, 2019. május 4., kb. 150 néző
Fotók: Ciróka Bábszínház
