Pass Andrea és fiatal alkotótársainak kollektív színháza a vírusverte hónapok belvilágát vizsgálja, a „Z generációra” fókuszálva. (A vásárlókat kereső piackutatások az egymást váltó nemzedékeket rendszerezve jutottak el az „ezredfordulós” Z generációig, amely az 1990 és 2009 között született, örökké kialvatlan, vibráló figyelmű, digitális bennszülötteket jelenti.)

Jelen esetben az érettségi előtt álló vagy első egyetemi éveit élő budapesti ifjúság közérzete a téma, a Covid-hónapok idején. „Mit jelent a bezártság, a szabadságvesztés azoknak a fiataloknak, akiknek az életében a világjárvány egyik pillanatról a másikra rombolta le az addig biztosnak hitt koordinátákat? A darab szerzői maguk az érintettek, olyan érettségiző és egyetemista fiatalok, akiket a pandémia életük talán legfontosabb időszakában állított meg, mégis számtalan lelki, érzelmi és mentális tapasztalattal gazdagodtak” – írja a színlap.

A tananyag és életanyag olykor bravúros keveredését rögzítették az írói műhely tagjai: Kiskos Bíborka, Nagy Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata és Tóth Klarissza. Közülük Nagy Anna és Papp Mátyás vesz részt a szövegkönyv bemutatásában is, s velük játszik az angol fordítónak tanuló Nagy Rebeka is. Nem állítom, hogy a színészdiplomával rendelkezők – Georgita Máté Dezső, Kenéz Ágoston, Martinkovics Máté és Tóth Zsófia – jelenlétének biztonsága nem tűnik föl. Annál szívderítőbb azonban az az odaadás, amivel a dokumentumszövegeket, vagy a fölharsanó kórushangzatokat szolgálják ők is.

A Pass Andrea inspirátori, szerkesztői-rendezői segítségével megírt, esetleg improvizációkból született szövegek csapatépítő és személyiségfejlesztő játékok morzsalékával körítve kerülnek elénk. Informálnak bennünket a megszólalók életkörülményeiről és arról, hogy a jelenleg megélt „semmiben”, a bezártság érzelmi és társadalmi ködében, az átláthatatlan politikai utalások hálójában milyen mértékben sikerül birtokba venniük saját világukat. Pető Kata jelmezeiben egymás mellett jelennek meg a megmutatkozás vágyától feszülő, nagyestélyivé turbózott ruhácskák és a kamaszkori rejtekezést szolgáló védőöltözékek.

Molekulányi epizódok mutatják be a képernyőkre szervezett, bátortalan majd bevaduló alkoholizálást, a buliba tévesen bekapcsolt tanár urat (Hajdu Szabolcs), az elrendeződni látszó fiú-lány szerelmet, s a görcsök után mégis-mégis felismert és vállalt fiú-fiú vonzalmat. Van azonban egy nyugtalanságot keltő motívum, s ez a pszichiáterrel folytatott üléssorozatot öngyilkossággal lezáró fiú esete. Szelídít a dolgon, amikor visszafelé pörög a naptár, s megérezzük, hogy itt meg itt, talán… ha közbeléptünk volna. Az öngyilkosság viszont a dramaturgiai hálót azonnal kiszakítja. A választott halál olyan erős színpadi elem, ami csak és csakis drámai szerkezetben lenne tanulmányozható (sőt! említhető), vagy nagyon erős és pontos, történetet kiadó zenei szerkezettel lenne megsegíthető. Itt viszont egyikről sincs szó. Marad az aggodalmas reménység, hogy minden, de minden (!) előadás után mód nyílik okosan vezetett, kapaszkodót jelenthető, közös beszélgetésre.

Ez a Bartha Márk zenéjére mozduló, Karcis Gábor városkép-videói által kitágított esemény a közönség sorai közé is beköltözik időnként. S tulajdonképpen olyan ez a bizarr, közérzeti revü, mint egy nagy teljesítményű mikroszkóppal készített, szövettani oktatófilm. Egy társadalmi réteg ideg és izomsejtjeiről, gátolt vagy stimulált, fejlődésben lévő szerveiről van szó. Ilyen vizsgálatokra baljós orvosi sejtések esetén kerül sor. Az eljárás során a mintadarabból egy vékony metszetet vágnak, és bizonyos eljárások – festés, tenyésztés, izolálás – után a mikroszkóp tárgylemezén vizsgálják meg. Itt is ez történik, színházpedagógiai eljárások segítségével. S csak remélhető, hogy a diagnosztikai információk jó kezekbe kerülnek.

A SzínMűHely Alapítvány 1999-ben jött létre, hogy felhívja a figyelmet a kortárs dráma(írás) lehetőségeire és az új színházi törekvésekre, s egyik legfontosabb célja a fiatalok megszólítása, bevezetése a színházi világba. Így született ez a munka is. Papp Mátyás, aki ma már a Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatója, azt írja: „Hatalmas ajándék számomra, hogy részt vehetek ebben a projektben. A jelenlegi időszakban, amikor még inkább azt érzi az ember, hogy nem ért semmit a világ működéséből, a színház az egyik legjobb platform, ahol fel lehet tenni ezeket a kérdéseket. Itt volt lehetőségem írni arról, hogy nem értek semmit és habár ezután se értettem meg azt a valamit, azóta már értem, hogy nem értem.”

Gabnai Katalin

(Színházi Kritikusok Céhe)

Pass Andrea: Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon – Z generációs pandémia paradigma (SzínMűhely)

Írók: Kiskos Bíborka, Nagy Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata, Tóth Klarissza
Játsszák: Georgita Máté Dezső, Kenéz Ágoston, Martinkovics Máté, Nagy Anna, Nagy Rebeka, Papp Mátyás, Tóth Zsófia
Jelmez: Pető Kata
Zene: Bartha Márk
Videó: Karcis Gábor
Rendezőasszisztens: Vajdai Veronika
Művészeti konzulens, produkciós vezető: Szilágyi Mária
A darabot összeállította és rendezte: Pass Andrea

Három Holló, 2021. november 25., kb. 60 néző

Fotó: Győri Aliz