Senses Fesztivál
Kolibri Színház
Az egyre népszerűbb babaúsztatás mellé lassan, de biztosan kúszik be a szülők életébe a csecsemőszínház szeretete és szükségessége is. Erre a következtetésre jutok, ahogy elnézem a Kolibri Színházban és az Eötvös10 Művelődési Házban izgatottan váró, korai fejlődési szakaszban lévő apró közönséget és a kísérő szülőket. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház a kamaszok és a tinik után a legkisebbeknek is teljes körű, nemzetközi színházi élményt nyújtott.
A Senses Fesztiválon részt vevő társulatok az érzékek bekapcsolását és a tapasztalati úton szerzett tudást tartják szem előtt. Az előadások koncepciójában közös pont az érzékszervek felfedezésével való játék, illetve a színpadi tér elérhetősége, figyelembe véve a korosztály koncentrálási képességét.
Az alapszínekhez kapcsolható asszociációk, valamint a színek összekeverése a fő téma a Yeh Dunia Rangeen társulat előadásában. Az egyedül nem Európából, hanem Indiából érkező, Színek című darabban a két színész egy nagy kör szélére szór le és köt össze hétköznapi tárgyakat olyan ismert színekkel, mint a sárga, a kék vagy a piros. Imran Khan rendezése letisztult, amit a színészek mozgásszínházi elemeket is tartalmazó jelenetei töltenek meg élettel. Ezek a szituációk olykor az indiai közeget is megidézik, például amikor az egyikük képzeletbeli íjjal vadászik a hangot kiadó másikra. Az új színek létrehozását is bemutató előadás végén a gyerekek meg is kóstolhatják a természetes alapanyagokból készült, színes porokat, eleget téve a teljes körű tapasztalásnak, ami ennek a korosztálynak kifejezetten fontos.
Élénkebb látványvilágban épít a hangzás és a mozdulatok közötti kapcsolatra a holland de Stilte darabja. A Do-re- mi-ka-do frappáns címe nemcsak a színes rudakat és a bohókás fényeket, hanem az elképesztő mozgáskultúrával rendelkező és a looperrel csodás hangzásvilágot idéző két színészt is magába foglalja. Talán a fesztiválon ez az előadás ragadja meg legkomplexebben a legkisebb korosztály figyelmét. Szinte láthatatlan dramaturgiai íven játszanak a maguk vagy az eszközök által kiadott hangokkal, a végtagokkal, a fényes formákkal és azok kitöltésével, az elbújás, majd a felbukkanás dinamikájával. Itt is fontos, hogy a végén a gyerekek maguk is megtapasztalják az eleven játszóteret.
Kissé lazább szerkezeten, a csak saját felfedezés élményén alapul a svédek produkciója. A Káprázatos labirintus installációja egy életre kelt varázserdő benyomását kelti. Fel-felvillanó csövek a lilásan sötét és misztikus teremben, tele különböző anyagú, levelekre hasonlító indakötegekkel, amik felosztják a teret. A három színész varázslényként mozog a térben csillogó jelmezükben, mindig a gyerekek szemmagasságában maradva. Az adott korosztálynak megfelelő és elfogadható módon kerülnek interakcióba az apró közönséggel, miközben a gyerekek szüleikkel együtt szabadon fedezhetik fel és tehetik magukévá a teret. Időről időre a játszók átöltöznek és a teret is átrendezik, megteremtve ezzel az új helyiség érzetét. A Dalija Acin Thelander társulata a felvezetésre is ügyel. Várakozás közben a szülők és a gyerekek egyaránt válogathatnak a kint elhelyezett, csillogó jelmezekből. Így válhatnak már a terembe való belépés előtt a labirintus lakóivá.
Hasonló koncepcióval él a belga Theater de Spiegel Botanika című installációja is. Az előtérben leterített műfüvön kertről szóló mesekönyvekkel ismerkedhet a közönség, hogy aztán a zenészek kíséretével bemenjen az egzotikus térbe, ahol mindent szabad a kéznek, a fülnek és a szemnek. Itt is fontos az eltérő textilanyagokból kötött kerti dolgok anyagi tapasztalata, illetve a zene és a hangzók nyújtotta élmény. Öröm látni, ahogyan az egyre oldódó gyereksereg táncol, mászik, átbújik a veteményesen, miközben a szülők is egyfajta meditatív állapotba kerülnek a békét sugárzó helyszínen. Ismeretterjesztés és mentális feltöltődés a színházi nyelv legfelső fokán.
A többihez képest klasszikusabb előadás a spanyol Ablakok, ami az ablakon és a különböző üvegfelületeken túli világ megjelenítésével foglalkozik. A fények, a humorosan eltorzított formák és a szellemesen megoldott tárgytranszformációk fantáziavilágba kísérik a gyerekeket. A ketté osztott tér egyik felében a szobadíszletben az egyik színész a bűvészet elemeivel, hanghatásokkal és a mindennapi tevékenységek színházi eltúlzásával dobja fel a tematikus labdát társának, aki álomképszerű mozdulatokkal, fényekkel és formákkal asszociál a tevékenységre a másik térfélben. Konkrétum és képzelet elegyedik párbeszédbe a Teatro Paraiso előadásán, ahol bár a tapintás nem kerül fókuszba, helyette az arcjátékkal és a verbális humorral játszanak, amit az apró közönség ugyanúgy élvez, mint az interaktivitást.
A terület jelentősége és az eszköztár gazdagsága is érződik a Senses Fesztiválon, ahol bebizonyosodott, hogy a színpad tényleg minden korosztályhoz képes szólni. És kiderült az is, hogy a csecsemőszínházban van jelen igazán a színház összekötő ereje, hiszen itthon és világszerte a kisgyerekek ugyanazon a nonverbális nyelven beszélnek – amit mi, felnőttek is értünk, ha odafigyelünk rá.
Németh Fruzsina Lilla
(Színházi Kritikusok Céhe)
Senses nemzetközi színházi fesztivál a X. Színházi Olimpia keretében
Kolibri Színház, 2023. június 9-11.
Fotók: Bárdi Gergő